Saat po long 2 (2015) – a time for sequels? Kínai, harcművészeti akciófilm. Végre, tíz év után, itt a 2005-ös SPL második része, és meglepően jó, bár az elsőhöz nincs sok köze. Wilson Yip átült a produceri székbe, a rendező ezúttal Cheang Pou-soi (Dog Bite Dog, Accident, The Monkey King), Donnie Yen nincs, a zenét pedig Chan Kwong Wing és Ken Chan írták. A filmet 3D-ben is bemutatták. Íme az előzetes.
Közel három millió embernek tanácsolták otthona elhagyását a múlt heti heves esőzések, illetve a Japánra lecsapó Etau tájfun okozta árvizek és földcsuszamlások miatt. Több folyó is elhagyta medrét az ország középső és északi területein (főleg Tochigi, Ibaraki, Miyagi prefektúrák érintettek). A megáradt Kinugava folyó a turisták körében népszerű Nikko környékén egy egész onsent elsodort magával, sokan rekedtek a háztetőkön, fákat, autókat és épületeket is magával vitt a víz, és sok helyen nincs áram. Eddig hét áldozatról tudni, az eltűnteket pedig még most is keresik. Olvass tovább
2015. szeptember 11-én, 19 órakor két bhutáni rendezőnő filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, angol felirattal. Helyszín: DocuArt mozi és kávézó (Budapest IX. Ráday u. 18.). A belépő 500 Ft. A filmek után Szegedi Mónika orientalistával beszélget Valcsicsák Zoltán a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnöke. Műsor:
BHUTÁNI FILMKLUB 3. BLOKK
Bhután női szemmel / Bhutan through the female eye
1. “She Sings” (A lány énekel) – dokumentumfilm / Caroline Sascha Cogez és Dechen Roder / 48’ / 2011 / dzongkha, angol felirat
2. “Birds in Cages” (Madarak ketrecben) – rövidfilm / Karma Deki / 23’ / 2011 / dzongkha, angol felirat
Eredetileg csak egy rövid bevezetőnek szántam a párnaismertetőt, de meghosszabbodott. Mint a végén írtam, alig fért be a csomagomba, és mégis, hamar rá kellett jönnöm, hogy kettőt kellett volna venni. Ez akkor derült ki, amikor elkezdett éjjelente eltűnni az ágyról, és mivel későn fekszem le, egyre gyakrabban kellett félelemmel telve belopóznom a hálószobába, attól tartva, hogy a fejem helyén csak az üres lepedő vár. Az egész egy nyakfájással kezdődött. Olvass tovább
Aki nem tudná – bár Japánon kívül is elég híresek -, az AKB48 egy fiatal, csinos lányokból álló, nagy létszámú, ú.n. idolzenekar, folyamatosan frissülő tagsággal. Létszámukkal a Rekordok Könyvébe is bekerültek, de a bevételük sem csekély, ők az országban a legtöbbet (évi száz-sok millió dollárt) kereső formáció. Ennek amolyan paródiájaként született Okinawa Prefektúra egy távolabbi, már-már Tajvan partjainál található szigetén, Kohamán a helyiekből álló KBG84 csoport, amelynek nevében a 84 az átlagéletkorukat jelzi. A betűk pedig: „Kohama-jima Baachan Gassho” (小浜島ばあちゃん合唱団), azaz Kohama-szigeti Nagyi Kórus.
Legfiatalabb tagjuk épp a bekerüléshez szükséges, minimum életkor határán van, 80 éves, míg a legidősebb 97. Helyi, tradícionális ruhában énekelik az alábbi, felpopposított, okinavai dalt (Come on and Dance 小浜島), amelynek klipje futótűzként járta be a netet. A siker hatására pedig szinte tényleg idolzenekarrá lettek, eljutottak sokuk által addig nem látott városokba (pl. Tokió, Oszaka), ahol teltházas koncerteket adtak, és már lemezszerződést is kötöttek velük. Íme a klip:
