Az Aamir egy 2008-as, indiai akcióthriller Rajkumar Gupta rendezésében. Ő és a főszereplő, Rajeev Khandelwal is elsőfilmesek, a szerény budget ellenére azonban igen sikeres lett a film, melyet júniusban mutattak be, és Bombay (Mumbai) utcáin játszódik. Még a zeneszerző, Amit Trivedi is csak ezzel az egy filmmel szerepel az imdb-n, pedig ő is remek munkát végzett, úgy látszik, sok fiatal(?) tehetség jött össze. Khandelwal egyébként televíziós filmekben szerzett színészi tapasztalatot korábban, de az Aamirnak köszönhetően nagy sztár lehet belőle, főleg, amiért ilyen jóképű is.
Sztori: Aamir Londonban élő, muszlim orvos, hazalátogat a családjához Mumbaiba. Hamarosan futni kényszerül, feladatot kap a film főgonoszától, és kezdődik a város szegénynegyedein át a hajsza, amelynek később egy piros aktatáska is szereplőjévé válik. A főhőst többnyire siettében, mobiltelefonnal a fülén látjuk, a vallási fanatikus ellenség dirigálása pedig egyre fárasztóbb és nyomasztóbb lesz. Ahogyan a helyszín is. Nem tudom, hogy találtak ilyen iszonyat lepukkant, borzasztó putri városrészt, és ennek mi a realitása, de most egy darabig nem izgat az indiai turizmus. A film fő kérdése, hogy maga írja-e a sorsát az ember. Naív főhősünk így gondolja, míg ellenfele nem – és hogy a rendező mit gondol, kiderül a végén.