Még egy Ip Man film

Elkezdték forgatni Wong Kar-wai Ip Man-filmjét, amelynek The Great Master a (jelenlegi) címe (vagy Grand Master). A Bruce Leet is tanító, legendás wing chun-mester életéről szóló film Wong Kar-wai kezében egész biztos, hogy mássá alakul, mint a Donnie Yen főszereplésével készült – illetve érkező -, kétrészes akciófilm. Wong régi jó szokásához híven Tony Leungra osztotta a főszerepet, mellette még Zhang Ziyi és Zhang Zhen is játszik a filmben, és egyes híresztelések szerint elképzelhető, hogy Brigitte Lin is visszatér a filmvászonra. A filmről már rég keringtek hírek, sőt, a harci jelenetek gyakorlásához Tony Leung már tavasszal nekiállt, amikor le is sérült a karja. A bemutató valamikor jövőre lesz (reméljük), a forgatás áprilisig tart.

Kategória: KÍNAI, NEWS | 7 hozzászólás

Triple Tap news

Derek Yee 2000-ben író-producerként készítette el a Double Tap c. filmet Leslie Cheung főszereplésével, a bűnügyi thriller témát most pedig felszorozta másféllel, jövőre, mint rendező, mutatja be a Triple Tap c. alkotást. A két film sztorija nem függ össze, csak a stílus. A Triple Tapben egy tapasztalt és egy fiatal rendőr versengenek, majd összebarátkoznak, ám egy rablás sikeres lefülelése után, melyben egy rendőrt is lelőnek, a fiatalabbik zsaru kételkedni kezt újdonsült barátjában. A két főszereplő Louis Koo és Daniel Wu. A lenti képen a rendező, mellette Chapman To, Koo, Wu és Charlene Choi láthatóak, és még Li Bingbing is szerepel a filmben. Állítólag jó sok golyózápor is lesz, meg pörgős akció. Derek Yee előző filmjét, a Shinjuku Incidentet (fsz: Jackie Chan) nem sikerült Kínában áttolni a cenzúrán, és Hongkongban is csak megvágva mehetett, ezt a mostani filmet minden hírverés nélkül csinálta, elvileg jövőre mutatják be.

Kategória: KÍNAI, NEWS | Kommentelj

Merzbow Budapesten

A “Merzbow” Masami Akita, a leghíresebb japán zajzenész művészneve. A 3 napos Making New Waves fesztivál keretében fellép a Trafóban Pándi Balázzsal, aki a dobokon játszik majd, míg Merzbow a laptopjáról küldi a recsegést. Időpont: 2009 december 12, szombat, 20h. Trafó: Budapest, IX. Liliom u. 41. Napijegy 1500/1000(diák).

Kategória: JAPÁN, MŰSOR, ZENE | Kommentelj

HeavensDust: Closure Leading The Way

Úgy tűnik, most már rendszer lesz belőle, hogy az aktuális HeavensDust albumokról csak 1-2 év késéssel írok, pedig már aznap ráugrom. Kerülgetem a forró kását, és ez bizony nem akar kihűlni! Még ma is, amikor ezredszerre hallgatom, elszáll tőle az agyam, és nem marad, aki egymás után rakná a szavakat értelmes sorrendbe. Egyszerűen nem tudok mit mondani, könnyek tódulnak a szemembe a gyönyörűségtől, és elpárolog a szavak jelentése, a jelzők, hogy csodálatos, zseniális, szép, mind szégyenkezve elkullognak, mert árnyékába sem érnek annak, amilyen ez a lemez. (Lehet, hogy elfogult vagyok.)

A HeavensDustról dióhéjban annyit kell tudni még, hogy japán metálzenekar, amely zenéjébe erőteljesen vegyít tradícionális zenét, hagyományos hangszerekkel (taiko dobok, sakuhachi, koto), és angolul énekelnek. A Closure Leading The Way 2008. február 6-án jelent meg a Viina Recordsnál. Ezen a lemezen, ahogy a korábbi Without A Voice-on is az énekes-gitáros Shin mellett női vokált is hallunk Kazhától. Azóta egyébként sok minden változott, a hölgy kivált a zenekarból, így hangzásuk, felállásuk inkább a Higher Than Heaven-es, 2005-ös korszakhoz tér vissza. Ajo, aki a taiko dobokon játszik, nemrég visszatért a zenekarba. A banda Amerikában is turnézott, ott egy kiadóval is volt valami dolguk, egy ideig úgy tűnt, hogy végleg átköltöznek, de mostanában inkább Japánban látni őket. A következő lemezük felvételei is ebben a hónapban lettek kész, így jövőre jön az új.

Olvass tovább

Kategória: JAPÁN, ZENE | Kommentelj

46. Golden Horse nevezettek

A tajvani filmes díjak nevezettjeinek listája itt olvasható:

http://www.goldenhorse.org.tw/gh_tc/gh/gh-e-5.aspx

Nem másolom át, mert minek. Elég sok ismeretlen van benne. Ami leginkább érdekel belőle, az a több kategóriában is induló Face (aka Visage) Tsai Ming-Liangtól – trailer itt -, aminek francia nevű akciókoreográfusát is nevezték. A film már Cannes-ban is versenyzett. Amúgy egész szűkösnek tűnik a felhozatal, mert sok film sok kategóriában indul – vagy csak ennyire jók? Néhány cím: Like A Dream, Beast Stalker, No Puedo Vivir Sin Ti, The Message, Cow. A legjobb akcióban indul az Ip Man is, furcsa, hogy nem kapott több nevezést. A helyi, tajvani filmek legjobbja címért pedig hárman indulnak, egyiket sem láttam: Let The Wind Carry Me, No Puedo Vivir Sin Ti és Yang Yang.

Kategória: KÍNAI, NEWS | Címke: | Kommentelj