Bhutáni előadás

A Magyar Bhutáni Baráti Társaság rendezésében előadást és azt követő beszélgetést tartanak az ELTE Bölcsészetitudomány Karának 217-es termében (Bp. VIII. Múzeum krt. 4/b) szeptember 15-én, 18 órai kezdettel. A belépés ingyenes.

Olvass tovább

Kategória: Bhután, MŰSOR | Kommentelj

Planzet

Puranzetto (2010), japán CGI anime, 53 perc, rendező: Jun Awazu. A 2050 körül játszódó történetben egy idegen faj ostromolja a földet, amely már szinte teljesen lepusztult, és a Fuji gyomrában rejtőző, egyik utalsó katonai bázison próbálják egy újabb csodafegyverrel megvédeni a bolygót. Az emberiség utolsó reménye a három fiatal… A történet, az ötlet, a hangulat és a látványvilág egész jó filmet eredményezhetett volna, szerencsére még rövid is volt, de a CGI animáció még eléggé béna, inkább játszották volna élőszereplővel, vagy rajzolták volna meg, mint hogy ügyeltenül mozgó, ordítóan hamis számítógépfigurákat nézzünk. A másik, amit továbbra sem értek némely scifi esetén, hogy mitől (és minek) lesz minden ilyen retró a 2040-es évek végén, hogy képcsöves tévé van meg régi, vezetékes telefon.. Trailer.

Olvass tovább

Kategória: ANIME, FILM, JAPÁN | Kommentelj

Oseam

2003-as, koreai rajzfilm, rendezte Baek-Yeop Sung. A film egy árva kisfiúról szól, aki vak nővérével bolyong a világban, és legnagyobb vágya, hogy megtalálja az édesanyját. Amúgy viszont elég rosszcsont fiú, és mikor buddhista szerzetesek veszik a gondjuk alá, sok galibát okoz a templomban. A filmet pont akkoriban kaptam meg, amikor sajnos engem is megérintett a téma, így nyolc évvel később néztem meg, de szerintem ettől függetlenül is egy könnyfakasztó sztori, bár a látvány, a rajzok nagyon szépek. Annyira azért nem durva, mint a Grave of the Fireflies, és talán minőségben is kicsit gyengébb, de sokan hasonlítják hozzá..

Egy koreai mese, ill. Jeong Chae-bong regénye alapján készült a történet., amelynek némi valóságos vonatkozása is van, egy régi, dél-koreai templomot neveztek át a 17. században Oseamnak. A sztoriból egyébként 1990-ben élőszereplős film is készült.

Olvass tovább

Kategória: ANIME, FILM, KOREA | Kommentelj

Villain and Widow

Yicheungui Akdang (2010), koreai romkom, írta-rendezte Son Jae-Gon. (A My Scary Girl rendezőjének harmadik filmje.) Fsz: Kim Hye-Soo, Han Suk-Kyu, Ji-Woo.Trailer.

Hyun-Joo életúnt özvegy, egyedülálló anyaként neveli tinédzser lányát, aki szintén nincs elragadtatva magától. Hogy anyagi problémájukon segítsenek, megpróbálják kiadni az egyik szobát a házban. A bérlő férfi írónak adja ki magát, de valójában egy, a házban elrejtett műkincset szeretne megtalálni.

Ez az a film, amit már a színészek sem mentenek meg, nehéz is megmondani, mi a baj vele, mert igazából csak szimplán unalmas, de azért mégis végignéztem, mert érdekelt, hogy alakul a történet, csak jobb lett volna, ha mindez nem két óráig tart.

Olvass tovább

Kategória: FILM, KOREA | Kommentelj

Eleventh Mother

Yeolhan-beonjjae eomma (2007), koreai dráma. Rendezte Kim Jin-seong. Főszereplők: Kim Hye-soo, Kim Young-chan, Ryoo Seung-yong, Hwang Jeong-min. Jae-su 11 éves, és már 10 anyukája volt, beleértve az első t, az igazit, aki négyéves korában halt meg. Apja szerencsejátékfüggő, erőszakos semmirekellő, egyik nap újabb nőt hoz a házhoz. A csinos, de betegesnek tűnő, leginkább leharcolt örömlánynak látszó hölgy nem éppen anyamodell, egész nap csak alszik, és még a fiú kajáját is ellopja. Vajon tizenegyedikre összejön a család?

Kim Hye-soo (=a legszebb koreai színésznő) miatt szereztem be a filmet már régebben, és most véletlen rátaláltam, Nem bántam meg, pedig már nem igazán szeretek drámákat nézni. A történet nem túl bonyolult, de azért elég megható, lehet rajta könnybe lábadni. Igazából a színészek viszik el a filmet, a nő és a gyerek (Kim Young-chan) különösen jók, és a rendezés, a látvány is. Tetszett. Képek:

Olvass tovább

Kategória: FILM, KOREA | Kommentelj