Ha valaki nem hinné

Íme a wasabis KitKat, megkóstolni már nem mertem.. Meg a zöldtea-szakurás.

Naritán fotóztam, ahol sok, szuvenírnek való, fura Kitkat volt még, pl. kuromitsu (fekete cukorszirup), annin dofu (kínai desszert) és a síma zöldteás mellett még zöldtea-cseresznyevirágos is (lásd jobbra). Utóbbi szerintem kicsit túl édes, ill. a kis kitkatok mindig, mert túl nagy a bevonóragacs aránya, nekem a zöldteás óriáskitkat jött be, amit a városban is kapni. Világoszöld színe van, talán fehércsokiból lehet, gondolom, a wasabit is így oldották meg, de csak ilyen nagy packban volt, úgyhogy nem kockáztattam meg, mert tuti borzalmas. :)

Kategória: Gasztro, JAPÁN, Utazás | Címke: | Kommentelj

Gunma

kannon

Szóval, az úgy volt, hogy a városnézés mellé kitaláltam még otthon, hogy el kéne menni egy semmilyen helyre is, de azért legyen elérhető, és inkább hegyes. Átkapcsoltam a mapset műholdas módba, aztán ahol dombosabbnak tűnt, északra, Gunma tartományban megláttam egy tetsző nevű várost – Annaka -, a kedvenc kandzsimmal (kínai írásjel). Hotel és vonat szempontból a közeli Takasakiba mentem, ott ágazik el több, Tokiótól északra, nyugatra menő shinkansen, ezért kb. negyedóránként járnak, és a vonattól 2 percre volt az inn. Kyotóból egyenesen idejöttem (leszámítva, hogy Tokióban el kellett még ugranom Akihabarára vmi gadgetért), és mivel korán keltem, még volt idő megnézni a város egyik nevezetességét. Amúgy már a vonaton is én voltam az egyetlen fehér utas… Így aztán végig mindenki megbámult.

felső szint kilátás a szoborból

Olvass tovább

Kategória: JAPÁN, Utazás | 3 hozzászólás

Kyoto II

Repesztek a reggeli shinkansennek Kyotóból Tokyo fele, baloldal, nem ablaknál, de ha meglátom a Fujit, majd áthajolok. 5-kor keltem, mert egyrészt alig vártam, hogy itthhagyjam Kyotót, meg ideges voltam a jegy miatt is, most van a csúcs nyaralószezon. Gond nélkül sikerült a szék, de mutatta a rendszer, hogy már kevés van, és lehet, hogy mire a lusta, külföldi turisták felébrednek, már nem lesz (akkor is sorba lehet állni non-reserved kocsikba, 5 van). Ide Iga tartományon át jöttem, de azt majd otthonról írom le, mert akarok hozzá képeket, ott volt a legszebb.

nagykapuMár eleve a kis hegyi vonatozás után a Kyoto Station melletti Starbucksban szomorú zenére az utcát nézni olyan lehangoló volt, hogy gyorsan lemondtam a tokiói szobám is, inkább elmegyek a hegyekbe. A huszadik után már baromi unalmasak és egyfomák a szentélyek, kastélyok, kapuk, főleg ha fáradt is az ember. A másik, hogy vidéken a kis falvakban a lakóházak néznek ki úgy, mint a turistavárosban a drága belépős palota… És a természet még szebb, az utóbbi időkben már fákat, füvet fotóztam, meg mohát. Meg templomot, kötelességből. :)

Kiyomizu-deraMegint Toyoko Innben voltam, szerintem korrekt, és kiszámítható, mindenhol ugyanúgy néz ki a szoba. Csak itt ki volt írva angolul, hogy ne lopjuk el a törölközőt, és valószínűleg emiatt is nem adtak pizsit, szomorú. Van pénzbedobós mosoda (lassan szárad), mikró, wifi, reggeli. Leraktam a csomagom, s irány a Higashi Honganji templom, amit a buszból néztem ki, nagy. Utána már két lábra sántítottam, tűzött a nap, kb. 30 fok, tényleg van értelme ernyővel menni.. Kicsit betámolyogtam a Shōren-in templom elejébe útközben. A közlekedés elég gyenge, csak két metróvonal van, így csomót gyalogoltam a napon, leégtem vörösre, és mire leültem a Chion-in templom Sanmon nagykapuja alá, már napszúrást is kaptam, ettem egy aspirint (nem tudom, jó-e rá, de a fejem fájt), és további 2 km gyaloglás helyett a hegyre fel, taxival mentem a Kiyomizu-derához. Iszonyat tömeg, a felvezető úton alig lehet odajutni, de azért, ha már eddig jöttem, megnézem. A híres, magas erkélyére 300¥ a belépő, sziklára épült a hegyoldalban, kb. 1200 éves, emlékmű templom. A 17. sz.-ban restaurálták, egyszem szög sincs az épületben, és a világörökség része. Szép a kilátás, csak sokan vannak, visszafele találtam buszmegállót messzebb.

Olvass tovább

Kategória: JAPÁN, Utazás | Címke: | 3 hozzászólás

Osaka

Osaka Castle

Ahhoz képest, hogy Oszaka Kiotótól csak negyedóra shinkansennel (Tokióból három), egész más világ, mint amit eddig tapasztaltam. Vagy százszor mondtam magamban, hogy “wow”, annyira tetszett, és meglepett. Az egy dolog, hogy a lépcső másik, jobb oldalán állnak, ill. mennek fel, de teljesen emberi az egész. Aztán meg a sok ronda, tokiói pasi után itt most mindenki baromi jóképű volt, de még a vonatállomáson a pékség is szuper, egyszerűen minden jobb, szinte bánom a fővárosban töltött napokat (bár itt azért uncsibb lenne, de élhetőbb). Még a fű is zöldebb, szó szerint, kicsattan, és kellemes, pólóban izzadós, már kissé párás az idő.

Olvass tovább

Kategória: JAPÁN, Utazás | Címke: | Kommentelj

Tokyo 2-3

Ülök a shinkansenen megint, itt van idő írni. A Fuji oldalára sosincs jegy, de úgyse látnám, zuhog az eső. Kyoto után 1.5 napot megint Tokióban voltunk, ezúttal a keleti oldalon, Ginzán, ahol a legmenőbb márkák boltjai vannak, főleg divat, elég elit, és kevesebb az öltönyös robot is. Egy drágább szobát vettünk ki a Mitsui Garden hotelben, cserébe remek kilátással a városra a 23. emeletről, így nem kellett mindenféle tornyokba felmászni pénzért. Meg amúgy is jó volt, életem legklasszabb, rózsás fürdősója, elfele adtak még párat (persze Japánban semmi sincs ingyen, kértek érte 200¥-t). Épp kifogytam ruhákból, ezen nem segített Ginza, mert pont nem Guccit akartam, plusz a méretem sincs, de végül a H&M-ben találtam, ott a nemzetközi méret volt, nem is tudom, mit vesznek ott a helyiek, akikre nagy az XS. :) Kellemes sétálóutcák vannak.

Megnéztük az electric town, vagyis a műszaki cikk bazárt Akihabarán, de nem nagy szám, aztán elmentem templomot fotózni Asakusába. Ott van egy híres kapu, a Kaminarimon, ill. kettő is, mielőtt a Sensojihoz jutunk, ami egy templom. A Kaminarimon több, mint ezer éve épült, a Senso templom (=ji) pedig a 7. században, bàr jelen állapotában háború utáni rekonstrukció. Egy turista kacatokat áruló bazársor vezet oda, nem úsztam meg hűtőmágnes nélkül, pedig nagyon ki akartam kerülni. :) Hétvége lévén nagy volt a tömeg, bár főleg japánokból. A szentély előtt, ami szép, nagy, díszes, volt egy nagy, füstölgő üst, ahova füstölőket dugdostak, és legyezték magukra a füstöt. Rám is ment egy csomó, majd biztos jó lesz. :) A helyet amúgy könnyű megközelíteni, egyből a vonat- vagy metróállomásnál van a kapu, és sok riksás is ajánlgatja magát.

Olvass tovább

Kategória: JAPÁN, Utazás | 2 hozzászólás