Keleti Szél

Ichimai no hagaki (2010), japán dráma. Írta, rendezte Kaneto Shindo. Fsz: Etsushi Toyokawa, Shinobu Otake, Naomasa Musaka, Ren Osugi. Zene: Hikaru Hayashi. Ez volt az idén májusban elhunyt rendező utolsó filmje, amelyet 98 évesen forgatott. A második világháború idején játszódó film a frontra vezényelt és elesett katonák, ill. főleg hátrahagyott családtagjaik sorsáról szól, és részben Shindo saját, háborús tapasztalataiból is merített ihletet. Ez a film volt Japán Oscar-nevezettje.

100 katonát vezényelnek sorsolás útján egy templom kitakarítására, hogy ott aztán pilótákat szállásoljanak el. A munka végeztével újabb sorshúzás jön, 60-an Manilába mennek (és ott életüket is vesztik), 30-an tengeralattjáróra, és 10-en pedig egy másik templomot takarítani. Sadazo az utolsó este megmutatja hálótársának a levelezőlapot, amit felesége küldött. A szerelmes üzenetre azonban nem tud mit válaszolni, mert a személyes írásokat megtiltották, ezért arra kéri Matsuyamát, tegye el a lapot, és ha ő meghal, látogassa meg a feleségét, és szóban adja át az üzenetét. A történet innen a feleség, ill. özvegy Tomoko életét mutatja be, aki férje idős, tehetetlen szüleinek kérésére, hogy róluk gondoskodjanak, hozzámegy Sadazo öccséhez. Nyomorúságos körülmények közt élnek, egy kis darabka földdel gazdálkodva, és hamarosan Sadazo öccsét is a frontra vezényelik. Matsuyama sokkal szerencsésebb, ami a sorshúzást illeti, a 10 takarítónak hagyott katonából még 6-ot lottóznak ki a biztos halálba, de ő túlél mindent. A háború végén azonban nem vár rá otthon senki.

Olvass tovább →

Still Walking (2008) japán dráma. Rendezte, írta, forgatókönyv: Hirokazu Koreeda. Főszereplők: Hiroshi Abe, Yui Natsukawa, You, Shohei Tanaka, Kirin Kiki, Yoshio Harada, Kazuya Takahasi. A film, ill. a rendező több díjat is nyert, pl. az Asian Film Awardson, és Kirin Kikit is díjazták mellékszereplőként, aki az idős anyát játszotta. Trailer.

Koraeda filmje egy fiatal felnőttként elhunyt fiú családjáról szól, akik, főleg a szülők, évek óta nem tudnak kikeveredni a gyászból, és egész életüket a múlt határozza meg, az imádott és csodált fiú. Bezzeg az öccsét semmibeveszik, a húga pedig amúgy sem számít, csak az “örökös”, aki a nyugdíjas, valaha nagy tiszteletnek örvendő, orvos apa nyomába lépett volna. Ha ki nem ment egy fiút a tengerből, akit mindezek kialakulásáért hibáztatnak. A speciális történet ellenére sok japán kommentet olvastam, hogy “mintha az én családom lenne”, és még csak japánnak sem kell lenni, hogy felismerjünk benne szomorú és tipikus hibákat.

Olvass tovább →