Hikkoshi daimyô! (引っ越し大名!, 2019) japán történelmi vígjáték költözgető szamurájokról. Már egyszer megnéztem japánul, de angol felirattal azért könnyebben ment. A filmet kedvenc helyem, Iga környékén forgatták, ezért ottani ismerősöm is szerepelt benne sokakkal együtt, mint statiszta, bár a végén, a tömegjelenetekben nem nagyon lehet megtalálni egyes, amúgy is szamurájnak öltöztetett embereket. A rendező Isshin Inudo, főszerepben: Gaku Hamada, Gen Hoshino, Yutaka Matsushige, Mitsuki Takahata. Akihiro Dobashi regényéből.
A film fő témája a költözgetés és csapatmunka, ugyanis a Tokugava sógunátus idején a haduraknak sokat kellett otthont cserélniük. A központi hatalom erősítésének érdekében az egyes klánoknak kötelező volt időszakonként Edóba költözni, és közben is ide-oda kerültek, ahogy el-elvesztették hatalmukat vagy épp új területeket kaptak. Egy ekkora költözés, persze, sok pénzbe is került, így aztán nem örült neki a Himedzsi klánvezér, mikor jött a hír, hogy megint menni kell, ráadásul Kjúsúra. Az út megszervezésének felelősségétől pedig mindenki menekülni próbált. Először egy verekedésben ügyes fiatalra, Takamurára passzolják a feladatot, de ő gyorsan még megfelelőbb embert talál rá, Katagiri Harunosukét, aki introvertált könyvmoly. A szervezéshez, melynek nagy része könyvelés, pakolás, szortírozás és a szamurájcsaládok menedzselése, végül pont van tehetsége, és a korábbi (meghalt) költözőbiztos lányától is segítséget kérnek.
Vicces, szórakoztató film, időtlen karakterekkel és témákkal, mint pl. a fölösleges tárgyak felhalmozása és az attól való megszabadulás, a hitelfelvétel hátrányai, az ügyetlen, félős srác sikere az elérhetetlen lánynál stb. Ajánlom.