Hongkongi akciófilm (2019). Megnéztem az Ip Man életútját bemutató, harcművészeti sorozat záró darabját, melyet továbbra is Wilson Yip rendezett, és a címszerepben Donnie Yent láthatjuk. A zenét Kenji Kawai írta.
Yip Man főként Bruce Lee mestereként ismert, aminek történetét főleg a harmadik rész érinti. A mostani kvázi utána játszódik, így tulajdonképpen át is ugrottuk a lényeget, bár fel-felbukkan a filmben (Danny Chan játssza), és elgyepál pár arrogáns amerikait. A negyedikre már csak az életrajz lezárása maradt, tele a szokásos klisékkel. A korábbiak valahogy jobban tetszettek.
Hősünk San Franciscoba utazik, ahol már sokan haragszanak rá Bruce Lee miatt, aki fehéreket is tanít. A helyi kínai elit és a különböző iskolák közti ellentétek, a rasszizmus a téma, illegális bevándorlók, korrupció stb. Bár ezek komoly témák, a szereplők inkább csak karikatúrák, és a lényeg az itt-ott beszúrt, nagy verekedés, amiben nem sok egyedi volt.