Hakodate negyedmillió lakosú kikötőváros Hokkaidó déli részén, jelenleg eddig jár a Hokkaido shinkansen, a városon kívüli, új állomásig Tokiból 4 óra az út. Az addig a világtól elzárkózott ország elsőként ezt a kikötőt nyitotta meg 1854-ben. Augusztus a legmelegebb hónap itt, átlag 22 fokkal. Ottjártamkor melegebb volt, csak éjszaka élvezhettem a kellemesen hűvös, 22 fokos időt.
Ezen első utamon nem különösen fogott meg Hokkaidó, ill. Hakodate. Mondjuk, Kiotóhoz képest, nem nézett ki olyan „japánosan”, sok új, kocka házat láttam csak, és rengeteg volt a turista, talán nemcsak az Obon ünnep miatt, mert szinte mindenhol minden japán szöveget követett a kínai fordítása. Hakodate állomás a város központjában van, találunk a közelben rengeteg hotelt, könnyen bejárhatjuk a várost a buszpályaudvarról induló járatokkal vagy villamossal is. Van pl. busz+villamos napi bérlet 1000 yenért, ami a hegyi buszra is érvényes. Csak buszra 800, villamosra 600 a napijegy, és vannak kétnaposak is.
Első busz utam a fent látható Goryokaku Towerbe, azaz toronyba vitt, ami egy európai stílusú, ötágú csillag alakú erődre néz, és maga is hasonló alakú, 107 m magas. A Goryōkaku (五稜郭) parkban tavasszal sok-sok virágzó cseresznyefa nyújt idilli látványt. Az erőd körüli vízen csónakázgatni lehet. A fent látható épület pedig a korábbi magisztrátusi iroda. Ide 500 yen a belépő, a parkba ingyenes, a toronyba pedig 900 yen. Bár a parkban kellemesen lehet sétálni, érdekes alakját inkább madártávlatból élvezhetjük, így én a toronyba mentem, ahonnét ezen kívül az egész várost és a környező hegyeket, illetve a tengerszorost is láthatjuk, sőt, még Honshúra is át lehetett látni (ld fenn).
Következő utam este a Hakodate-hegyre vitt (334m). A hegyre (函館山) felvisz az állomástól a „Hakodate Mountain Climbing Bus” félóra alatt. Egy útra 400 yen, de érvényes rá a napijegy is, ami buszra 800, busz-villamosra 1000 yen, tehát megéri, ha épp ide tervezünk menni. Van gondola is, ami 3 perc alatt felér, erre 1,280 yen a retúrjegy, de ottjártamkor 2 óra volt a várakozási idő lefelé menet a tömeg miatt… Ezen kívül pedig még felmehetünk gyalog is ingyen. A lényeg, hogy a hakodatei, éjjeli kilátás a városra a japán éjszakai látványok 3 legszebbikébe tartozik, és tkp. ez a város legnevezetesebb turistalátványossága. Állítólag naplemente után 30 perccel a legjobb, és mivel Japánban nincs nyári időszámítás, ez elég korán volt, este 7 körül, de azért korábban elindultam.
A naplementét takarták a felhők, de a várost végül sikerült lefotózni, és érdekes élmény volt. Leszámítva, hogy senki nem öntött a nyakamba sört, teljesen olyan volt, mint metál koncerten az első sorokban. Vállhoz szorított csuklóval szorongatni a táskát, félórát várva a hegyteteji kilátók egyikében 100-100 emberrel körülöttem minden irányban, pár méteren belül. Néha-néha valaki az elején végzett, és megpróbálta kiráncigálni magát hátra, hogy egyből húszan induljanak neki elfoglalni a zsebkendőnyi, új területet. Közben a fotózáshoz teljesen hülyék sorra gyártották a béna, mobiltelefonos foltokat az eget vakuzva ferdén… De amúgy nagyon civilizált volt a tömeg, és nem tapostak el senkit.
Amint végeztem, sebesen loholtam a busz sorhoz, ahol félóra alatt lett még ülőhelyem is, miközben hüledezve néztem a kötélpályára váró végtelen sort… A hotelhez visszaérve pedig véletlen belefutottam egy kis fesztiválba is, ahol épp egy taiko dobos torony körül táncoltak a környékbeliek. Hangulatos volt. Másnap még elugrottam vonattal a Goryokaku állomás melletti Bic Camerába nézelődni (ezt is le kellett tudnom valahogy), s majd irány a Szeikan-alagút. Szerencsére a hőség miatt nem kellett több kiló csokit cipelnem magammal, mert különben bevásároltam volna a helyi, neves Royce csokikból, de azért így is felkaptam egy kis doboz Shiroi Koibitót. (Hokkaidón sokféle híres étel van.)