Tokaido shinkansen jegyfoglalás

Végre a legforgalmasabb, Tokiót, Kiotót és Oszakát összekötő sinkanszenvonalra is lehet online jegyet foglalni, ami eddig csak a Tokiótól északra közlekedő JR East járatokon volt megoldható. Eddig a jó hír, a rossz, hogy a népszerű JR Pass mellé foglalható ingyenes helyjegyekre ez nem vonatkozik, csak vásárlásra. Ehhez pedig a SmartEX nevű appra van szükség (ingyenes), ami egy hét múlva, október 30-án debütál.

Ha már szóba került a JR East, náluk amúgy a szokásos, utazási irodás vócservásárlás mellett Japánon belül és online is megvehetjük a JR East és Hokuriku bérleteket, valamint a helyjegyet az északi shinkansenekre, bár ennek is vannak korlátai, pl. max. egy hónappal, min. 3 nappal előre foglalhatunk csak, és legkésőbb előző este fel kell venni a jegyet, vagyis nem olyan flexibilis és kényelmes a dolog, mint utazás előtt beállni a sorba. Zsúfolt időkben hasznos.

Visszatérve a Tokaido + Sanyo Shinkansen vonalra, a SmartEX appban bankkártya mellett Suica/Pasmo kártyával is fizethetünk majd. Ha hozzáadjuk ezen IC cardunkat, akkor az lesz egyben a jegyünk is, máskülönben pedig a használt bankkártyával kell a helyi kioszkból felvenni a jegyet. Az appal módosítani is lehet majd az utazást. Első körben Amerika, Ausztrália, Szingapúr és Hong Kong utazói használhatják az appot (gondolom, ezekben az App Store-okban lesz elérhető), majd folyamatosan bővül a kör. A képek alapján úgy tűnik, csak iOS app van, de majd meglátjuk.

Ami még érdekes lehet emellett az az Apple Pay Suica téma, aminek hátránya, hogy még nem jelent meg angolul, ellenben a legújabb termékekkel (iPhone 8/X, Apple Watch 3) már külföldlről is elérhető, hogy a telefonunkkal suhanjunk át a kapukon, miután belevarázsoljuk a kártyát. Azért ne kapkodjuk még el a dolgot, először is Japánra kell állítani hozzá a telefon régiót, a transzfer után pedig a régi, műanyag kártya már nem fog működni. Ha nincs kártyánk, a japán nyelvű Suica appal csinálhatunk virtuálisat is a Walletbe. További előny, hogy Apple Payjel rátölthetünk a szokásos, készpénzautomatás megoldás helyett. Már csak az a kérdés, mikor lesz Magyarországon Apple Pay vagy angol nyelvű Suica app? Akit izgat a japán verzió, az feltölheti készpénzes automatával is (Japánban). Ezt csak azért tettem hozzá, mert elvileg ezzel az appal is lehet majd déli shinkansenjegyet venni. Itt egy remek útmutató (egy kitűnő blogon).

Korábbi posztjaim: helyjegyek, shinkansenek, közlekedés és vonat címke.

A bejegyzés kategóriája: JAPÁN, Utazás
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük