Amit igazán elszúrtak ebben a filmben, az a címe. Nem kellett volna semmilyen kapcsolatba sem hozni Ang Lee 2000-es, 4-oscaros Tigris és sárkányával, és akkor elmehetne egy felejthető, délutáni wuxiának. Az eredeti árnyékában viszont csak a hibáit lehet sorolni, és garantáltan csalódni fogunk. Minden, ami a Tigris és sárkányt remekművé tette, a rendezés, a színészi játék, hangulat, a különleges zene, a visszafogottság és elegancia, hiányzik a folytatásból. Talán csak a látványos (drótós) harci jelenetek méltóak említésre. Íme az előzetes.
A CTHD: Sword of Destiny (2016) amerikai-kínai produkció, ami azon túl, hogy nagy sokára készült csak el, főleg azzal került a hírekbe, hogy a hagyományos mozik helyett a Netflix streaming szolgáltatásán debütált. A stáb alapján még volt rá remény, hogy jó legyen, hiszen a legendás koreográfus, Yuen Woo-Ping rendezte, a forgatókönyvet pedig – elvileg szintén Du Lu Wang regénye alapján – John Fusco írta, aki a Marco Polot és a Fordbidden Kingdomot is. Főszerepben pedig ott a korábbi film történetéből áthozott fő karakterként Michelle Yeoh és mellette Donnie Yen.
A többi színész viszont jobbára ismeretlen a keleti filmek ezen stílusában, a világ minden tájáról valók. A fő fiatal srác, Harry Shum a Gleeben és Step Up 2-ban szerepelt, costa ricai táncos (kínai szülőkkel). A fő kiscsaj pedig az ausztrál, fél-olasz, fél-kínai Natasha Liu Bordizzo, akinek ez volt élete első szerepe és meghallgatása, és egyszerűen csak „pofára” vették bele, bár ügyes volt. Talán még a vakon, köpeny alatt rejtőző egyik ellenség, Eugenia Yuen, akinek van komolyabb kínai filmes múltja. Amikor a film elején felcsendült az eredeti, jól ismert melódiája, nagyon megörültem, de sajnos a zenét sem Tan Dun írta, hanem Shigeru Umebayashi, akit ugyan kedvelek, de nyomába sem ér.
A történet, a karakterek és az egyes szituációk is rendkívül hasonlóak az első filmben látottakhoz, csak annak amolyan lebutított másai, valószínűleg a gyengébb produkció miatt (bár az sem kizárt, hogy a könyv írója ismételte magát). Vannak a bölcs, idős mesterek a titokzatos múltbéli drámáikkal (Yeoh és Yen), meg a két, ellenséges, de gyorsan egymásba szerető fiatal, a vad, elveszett fiú és a gyanús, keserű múltú kiscsaj. Ezen kívül pedig a zavaróan eltúlzott cgi-városon túl, a messzi cgi-táj magas szikláira emelt CGI-toronyban uralkodó főgonosz (Jason Scott Lee), aki – mindenki máshoz hasonlóan – Li Mu Bai híres kardját, a Green Destinyt akarja megszerezni, míg a jók a kardot őrzik.
Elvileg a filmet a szolgáltató minden országban elérhetővé tette, így a magyar Netflixen is megtekinthető a film (van egy hónapos próba ingyen). Mandarin mellett angol és német szinkronnal és felirattal elérhető (magyar még nincs).
Azért nem volt rossz, főleg eredeti nyelven bár ez a legkisebb dolog. Való igaz hogy a tartalom elsikkad, nem emelkedik filozófiai magasságokba mint nemes elődje, és sajnos a látványra meg a hatásvadászatra tették a hangsúlyt, de rövidsége miatt is élvezhető tud maradni. Annak mondjuk örültem volna ha a csajszi kiképzését komolyabban veszik, láthattunk a Részeges karatemesterből visszaköszönő „kitartás” pózt, meg egy kis vesszőzést oszt annyi. Hogy hibája vagy erénye-e a filmnek a kereksége, gondolok itt arra hogy mindenkinek meg volt az ellenfele és a hozzá illő társa azt nem tudom, de legalább nem maradt a végén hiányérzetem, szépen lezárták. A főgonosz viszont nagyon erőltetett volt az aláírom.