Úgy tűnik, több, mint egy év után végre a végére érek az útibeszámolómnak, ideje volt már. Tokióba visszaérvén maradt egy utolsó, teljes napom. Nem terveztem semmit előre, de az előző este kitaláltam, hogy Naganoba megyek, mert shinkansennel közel van, estig megjárom. Tokióból 222 km, 85 perc.
Naganóban is vannak nindzsák, de most elbújtak…
Korán felkeltem, és már a fél 9-es Asamával (akkor még csak az járt erre, azóta Naganóból meghosszabbították a Hokurikus shinkansen vonalát) elindultam, ugyanis egy órányi, hegyvidéki buszozást is hozzá kellett időzíteni. Nagano (長野) város az azonos nevű prefektúra székhelye, a Zenkoji (zenkódzsi) templom körül alakult ki, mint templomváros, és emelett még főleg az itt rendezett, 1998-as téli olimpiáról ismert. Ma már 381 ezer lakosa van.
Félúton a szentélyhez szalmatetős kapu
A várostól egy óra buszozásnyira található Togakushi szentély(ek)hez mentem elsőként, ahova távolsági busszal lehetett eljutni. A sűrű erdős, magas hegyek közt található szentélyek a szintén Togakushi nevű hegy (1904m) lábánál vannak, csodás tájon. A környéken található még a Togakure nindzsák múzeuma és egy nindzsafalu gyerekeknek is, de ottjártamkor épp zárva volt. A Togakure ninják úgy kerültek a japán alpokba, hogy egy harcos a 12. században Igába utazott, ott megtanulta a titkos mesterséget, és hazahozta ide. A múzeumuk mellett – ami áprilistől novemberig elvileg minden nap nyitva van, kivéve, ha odamegyek -, található egy folklór múzeum a faluról és kézműves boltok is, pl. fonott kosarak. A nindzsákhoz 500 yen a belépő, a felső szentélyhez (Oku-sha) vezető úttal szemben, ugyannanál a buszmegállónál van.
japánciprusok, lépcsők, lépcsők, hegyek
Ami a szentélyeket (戸隠神社, Togakushi Jinja) illeti, három van, egy alsó, egy középső és egy felső. Állítólag az történt, hogy a Napistennő (Amaterasu) elbújt egy barlangban délen, Kjúsún, mert a testvére annyit rendetlenkedett. Ettől sötét lett. Hogy visszaszerezzék a napfényt, a többi istenség megpróbálta kicsalogatni, és ezért táncbemutatót tartottak. Amikor a Napsitennő kikukucskált, az egyik istenség megragadta a barlang kőajtaját, és eldobta jó messze, egész ide fel, Naganóig. Illetve Togakushiig, aminek a jelentése „rejtőzködő ajtó”. A felső szentélyben így azt az istenséget tisztelik, amelyik az ajtót hajította ide, a középsőben pedig, aki a táncot intézte.
A szentélyek egymástól pár kilométerre vannak, országút – buszvonal – és erdei kirándulóutak is összekötik őket, a környéken szép patakok, tavak is vannak meg télen sípálya. Az alsó két szentélyt én kihagytam, mert kevésbé érdekesek, a középsőt láttam a buszból is, ahonnan egyébként a hegyi, erdei szerpentinen bámulatos panoráma tárult elém, meg itt-ott olimpiai emlékek. A busz viszonylag ritkán jár, ezért jól meg kellett terveznem az utat. A felső szentélynél (Okusha) megkérdeztem a bambuszboltos nénit, hogy meddig tart az gyalogút odáig. Azt mondta, két óra, de lehet, hogy csak neki, én 45 perc alatt odaértem, és aztán 21′ alatt vissza, amikor már sietni kellett a ritkán járó buszhoz. A legtöbb járat csak a középsőig (Chusha) megy ugyanis. (Sőt, úgy nézem, a téli menetrendben egyátalán nem is szerepel a felső szentély.)
Okusha és a középső szentély (chusha) bejárata lent
Az erdei út bejáratánál egy kőtábla figyelmeztet, hogy szálljunk le a lóról, de természetesen egyéb járművek is kizárva, majd pedig 2 km, viszonylag egyenes, de emelkedő séta után érjük el a szentélyt. A végén, amikor már jön a hegy, egyre meredekebb, lépcsős részen át. Ami érdekes még, az a több száz, óriási magas cryptomeria fa, azaz japánciprus, mely az ország szent, nemzeti fája, csak náluk honos, és 70 méterre is megnő. Érdekes volt a növényzet, és csoda friss a levegő. Ami a leginkább tetszett azonban, az a kis eldugott, ősi, hegyi szentély egyedisége volt, a sziklába vájt, régi dizájn. Egyes feltételezések szerint az Okushát – ha nem is a mai épületét – i.e. 210-ben (2200 éve!) alapították, a hivatalosabb álláspont szerint pedig „csak” a 9. században. A másikak újabbak.
őszi táj és olimpianyomok a buszból
Visszabuszozván a városba, a jegyemnek is köszönhetően megálltam az ott található, Zenkoji templomnál (善光寺, Zenkōji) is, ami a vasútállomástól busszal 10 percre van. Japán egyik legjelentősebb temploma, amely köré Nagano épült, a 7. században alapították. Itt rejtik az országba bekerült legelső Buddhaszobrot is, amelynek csak egy másolatát lehet megtekinteni, azt is csak hat évente, legközelebb 2021-ben.
A templom főépületét egy park veszi körül, a főépület oltárjához pedig 500 yen belépőt kell fizetni, maga a templom terület ingyen látogatható, de ha be- ill. fel akarunk menni a nagy Sanmon kapuba, oda is 500 yen a belépő. Innen viszont remek kilátás nyílik a templomhoz vezető – egy másik nagykapuval induló – egyenes útra, amely végül turistákat célzó üzletsorban végződik. Van egy újabb pagodaépület is, történelmi kiállítással. Még számos érdekesség, ereklye található itt, mint pl. a templom főépülete előtti, füstölőt fújó oroszlán, ami persze szerencsét hoz, a hívők magukra dörzsölik a füstjét.
Mivel a felső szentélyhez egy útra is már 1350 yen a jegy, érdemesebb a „Togakushi Kogen Free Kippu” nevű kombinált jegyet megvásrolni, amivel Nagano vonatállomástól a kb. óránként járó, távolsági busz elvisz 65 perc alatt a felső szentélyig, majd pedig ott szabadon buszozhatunk a Togakushi régióban, visszafelé pedig egy bónusz jegyet is kapunk, ami (a busz vonalán található) Zenkoji templomtól a vonatállomásig érvényes – vagyis itt érdemes visszafele megállni (elvileg odafelé is lehet valahogy).
A fenti buszjegy 2600 yen, és öt napig érvényes, bár az állomástól a hegyvidéki régióig tartó szakaszokra csak egy alkalommal lehet használni, oda-vissza. Három darabból áll, odafelé letépték a jobb szélét, visszafele a balt, és a közepével lehet a hegyen buszozgatni Kisebb kedvezmények is járnak mellé. Az Alpico busz irodájában lehet megvenni, ami a buszmegállóban található. Ha kijövünk a vasútállomásról, a túloldalon kicsit balra van (7-es szám). Busz térkép és menetrend itt. Így néz ki a busz és a jegy:
Persze, a városban aztán, ha van időnk, még sok minden mást is megnézhetünk, pl. az egykori, olimpiai helyszíneket, vagy a Shinano Art Múzeum kiállítását. Ne felejtsünk el almát venni se, a környék fő gyümölcse. Vagy regionális, Shinshu Apple Kit Katet, ami a legjobb, vagy pl. almás Kinokonoyama csokit. Shinshū (信州) egyébként Nagano prefektúra elődje, vagyis Shinano provincia másik neve. Az utolsó képen a Naganoba járó Asama shinkansen látható, melynek belsejéről már korábban mutattam képeket, szép.
