Mivel már többször jártam ott, oszakai éjszakám után a városban már csak egy Starbucks-bögre vadászatnyira maradtam, majd irány Hiroshima (345 km, másfél óra). Bőrönd ledob, majd vissza a shinkansenre. Már-már abszurd, hogy egy 14 perces úttal gyakorlatilag hamarabb elérhető egy másik prefektúra – Yamaguchi – mint ameddig a villamossal a belvárosban található műemlékekhez érnék, bár utána, persze, azt is megejtettem. Iwakuni 41 km vonatozásra volt. Innen azért igazából még buszozni kell a látnivalókig egy olyan 15-20 percet, mindkét vasútmegállótól (van külön shinkansenes és normál). Egyúttal kipróbálhattam a „lassú”, Kodama járatot is, mert csak az áll itt meg (a shinkansenek közül).
Iwakuni (岩国) százezres lélekszámú kisváros, a középkorban az Iwakuni klán birtoka volt, amire egyik fő látványossága, az újjáépített Iwakuni Kastély is emlékeztet. Emellett egy múzeumokat, szentélyeket és fagyiárusokat is tartalmazó, nagy park, a Kikko Park várja a látogatókat a folyóparton. A város legfontosabb látnivalója azomban a különleges alakú és szépségű Kintai-kyo (híd). A 17. században épült, és 400 évig állt, mígnem egy hatalmas tájfun szét nem rombolta, azonban a helyiek újjáépítették. Egész évben vonzza a látogatókat, de különösen a cseresznyevirágzás idején népszerű fotótéma.
A Kintai híd (kyo=híd) egy faszerkezetű ívhíd, ami főleg azért érdekes, mert a felszíne nem vízszintes, hanem az íveket követi, tehát fel-le kell mennünk rajta. Másik különlegessége, hogy azon ritka gyaloghídak egyike, ahol hídpénzt kell fizetnünk. 300 yenbe kerül, ha oda-vissza át szeretnénk sétálni a Nishiki-folyó felett. A buszmegállótól egyébként a hídon át juthatunk el a parkba és a kastélyba is, ahova további kötélpálya visz fel, hogy 200 méter magasságból csodálhassuk meg a várost, ill. a hidat és a folyót. A híd 1922 óta nemzeti kincs, bár az 1950-es tájfun részben azért rombolta le, mert nem vigyáztak rá a háború után. A korábbi évszázadok során rendszeresen javítgatták, megerősítették. Újjáépítése óta először 2004-ben renoválták 2 milliárd yenért.
A partról remek fotókat lehet készíteni, és sekély vízálláskor alulról is megnézhetjük a folyó kavicsain sétálva a hídat. A környező táj, zöld hegyek csodás hátteret nyújtanak a látványhoz, még borongós időben is, mint amikor voltam. A túloldalon kezdődik a nagy Kikkó park, amely ősszel tarka, vörös juharfáiról is neves, tavasszal pedig a cseresznyevirágokról. Több múzeum is található itt, helytörténeti emlékek, szamuráj rezidenciák, szentélyek, szobrok. A parkba és a Kikkó szentélybe nincs belépő. Utóbbi kertjében áll Hozumi Tanaka szobra, aki a japán haditengerészet zenésze és népszerű dalok szerzője volt, Iwakuniban született. Ha a szobor elé sétálunk, megszólal az egyik szerzeménye.
A parkban hátrébb sétálva juthatunk el az Iwakuni Művészeti Múzeumhoz valamint a kötélpályás felvonóhoz, ami a kastélyhoz visz. Szintén errefelé található a város másik nevezetessége, a fehér kígyók. A kígyós szentélybe 100 yen a belépő, majd az információs táblák után egy nagy terrárium tárul elénk, ahol a különleges szerencsét hozó, csak itt megtalálható, albínó kígyók ásitoznak egy pár faágon. Őket is nemzeti kincsnek nevezték ki. A kígyók egyébként is szerencsét hoznak Japánban, s ez a helyi, különösen ritka, fehér változat még inkább. Akár 2 méter körülire is megnő, de nincs mérge. E. climacophora. Iwakuni könnyű, félnapos kitérő Hiroshimából, érdemes megnézni, és mindenképp vegyünk fagyit is, vagy százféle van, és finom.
