A gyér és nem sokat változott, repülőgépes filmválasztékból ezúttal erre esett a választásom (ill. főleg az alvásra), és csak röviden tudok róla említést tenni. A Kiki – A boszorkányfutár c. Ghibli / Miyazaki animét, remélem, nem kell bemutatni, idén pedig egy élőszereplős változata került a japán nézők elé. Az eredeti sztori a 魔女の宅急便 Majo no Takkyūbin c. gyerekregény, melyet Eiko Kadono írt, és számos díjat nyert vele. Az anime sok változtatást tartalmaz ehhez képest. 1989-ben mutatták be, és 2007-ben otthon is megjelent DVD-n.
A történet élőszereplős változatát Takashi Shimizu rendezte, aki inkább horrorfilmekről (Marebito, Ju-on) ismert. Főszereplők: Fūka Koshiba, Ryōhei Hirota, Machiko Ono, és felbukkan Tadanobu Asano is a filmben. A gyengécske próbálkozás mentségére szóljon, nehéz a jól ismert és kitűnő animeváltozat árnyékában alkotni, és nem is igazán sikerült. A főszereplő nő is kissé túlkoros volt 13 éves lánykának. Az eredeti történet viszi el a produkciót, ha nem ismerjük, akkor érdekes lehet a végére érni, de valahogy a feszültség és a báj kimaradt. Aki még nem látta Miyazaki animéjét, feltétlen azt nézze meg, aki pedig már látta, inkább nézze meg másodszorra is azt ehelyett.