A Rakugo (落語, szószerint „leeső szavak”) egy középkori, humoros előadási forma, a mai, ún. stand-up komédiák Edo-kori verziója. A vicces történeteket egy előadó meséli el, miközben ő játssza az összes szereplőt, erőteljes mimikával és gesztusokkal kísérve, amelyek már önmagukban is humorosak, amolyan Chaplin-jelleggel. A minap egy ilyen előadást volt szerencsém megtekinteni japánul, és magam is meglepődtem, hogy milyen szórakoztató volt (mert egyébként elég válogatós vagyok humor terén). Az előadó Sanyutei Ryuraku 三遊亭竜楽 volt, aki külföldi fellépései során rendre előad egy darabot a helyi nyelven is, angol mellett németül, olaszul, spanyolul, portugálul és franciául is beszél.
A rakugo előadó egy magas színpadon (kóza, 高座) ülve beszél, és két, hagyományos eszközt használ a különféle tárgyak és szituációk megjelenítésére. Az egyik egy papír legyező (szenszu, 扇子), amellyel pl. kardot, evőpálcikát, szivart játszhat, a másik pedig egy kis kéztörlő rongy (tenugui, 手拭), amivel a homlokáról törölgetheti az izzadságot, vagy mutogathat vele tányért, könyvet. A történetek viszonylag hosszúak és komplikáltak, két-három vagy több karakter is szerepel bennük, és sok-sok dialógus. Ilyenkor a hangszín, beszédstílus segítségével, vagy más-más irányba nézve jeleníti meg a különböző alakokat. A sztorit végül egy ocsi (落ち) zárja, ami a tulajdonképpeni poén.
A stílust a 9. század körül találták fel buddhista szerzetesek, hogy szórakoztatóbbá tegyék a prédikációikat. Az előadási stílus azonban főleg az Edo korban (17-19. sz.) lett népszerű, a kereskedőréteg felemelkedése hatására, mert így elterjedt az alsóbb rétegek körében is. A darabokat ezután kinyomtatták, megőrizték, és sok neves művész és csoport alakult ki ekkortól kezdve. Mára már háttérbe szorult a stílus, a fenti előadást megtekintő japánok is mind azt mondták, hogy még sosem vettek részt ilyenen, és inkább csak az idősebbek ismerik.
A mostani előadáson két történetet hallhattunk, az elsőnél (Chiritotechin) gyakorlatilag előre elmesélte a művész a poént, a szituáció ismertetése során. Egy elmaradt parti miatt nyakán maradt egy csomó kaja egy embernek, aki két ismerősét hívta el, hogy segítsenek megenni. Az egyikük mindenre rácsodálkozó, mindnek örülő alak, a másik egy okoskodó, finnyáskodó valaki. Utóbbinak szolgálja fel a vendéglátó a befűszerezett, megrohadt tofut, amit valami kínai különlegességnek mutat be, és a finnyás alak kénytelen úgy csinálni, mintha ismerné… A humoros jelenetek itt végül abból álltak, ahogy próbálja nem megenni és nem kihányni. A másik történetben egy gyors temperamentumú embert látogat meg lassú beszédű, kimért barátja, és ebből adódnak a komikus helyzetek. Videó japán-olaszul, németül.