Kumano Nachi Taisha

nachi4 nachi9

A Kumano Nachi Taisha egy ősi, sintó nagyszentély, a Kumano Sanzan (három kumanói hegy ill. szentély) egyike, a Kii-félsziget keleti partján, Wakayama Prefektúrában. A szentély is része az Unesco Világörökségi helyszíneknek (Szent helyek és zarándokutak a Kii-hegységben). A Nachi (nacsi) hegy oldalában, kb. a felénél, 350 m magasan található. Az út egy nagy részén lépcsőt kell másznunk.

Elolvasandó előzmények: Kumano Kodó ősi zarándokutak

A Nacsi-hegyen a japán vallásokat is megelőző idők óta folyik az istentisztelet, a korabeleik a 133 méteres Nachi vízeséshez (Nachi-no-Otaki) imádkoztak. Ebben, illetve a közeli, neki szentelt szentélyben (Hiryū Shrine) egy Hiryū Gongen nevű istenség lakik – a gongen a sintó-buddhista vegyes buddha-istenek elnevezése. A hely ékes példájává vált a két vallás keveredésének, miután a 6. században Japánba érkezett a buddhizmus, és a Kumano régióban vetélkedés helyett inkább összekeveredett a meglévő, sintó hitvilággal. A Nachi szentély melletti épület, a Seigantoji pl. egy buddhista templom. Hozzá tartozik a fent látható pagoda is.

Nachi szentély Seiganto-ji templom

Kicsit ugorjunk vissza a hegy lábához, sőt, egészen Iszéig, mert előző nap ott, ill. Matsusakában aludtam. Utóbbi még jobb is, mert innen van csatlakozás a Nanki Wide View limited express vonatra, ami a Csendes-óceán partja mentén visz le délre, feltéve, hogy a baloldalra kértünk jegyet, mert jobbra meg hegyek vannak. Most először pillantottam meg Japánban a tengert, mármint óceánt, amint a fenti, legelső képen láthatjuk. Matsusakától Katsuuráig 2.5 óra volt az út, helyjegy is kell, de JR Passzal ingyenes. A menetrendben egyébként az itteni megállók nevét általában megtoldják a Kii előtaggal, mert másutt is vannak hasonló nevű városok, így Kii-Katsuurában szálltam le, mert ott volt praktikus hotel, és Nachi település mellett még innét megy fel busz.

nachi13 nachi10

Mint már a linkelt írásban szó esett róla, rendkívül csapadékos, mérsékeltövi esőerdővel borított területről van szó, páfrányok és ősi cédrusok, örökzöldek képezik a csodálatosan zöld, sűrű erdő lombjait. A dolog hátulütője, hogy sokat esik az eső, és nagyon tud esni, még akkor is, amikor épp nem tájfun sodor el hidakat és településeket, a borús, párás időben könnyen előfordulhat, hogy – amellett, hogy elázunk – semmit nem látunk az orrunk előtt zubogó vízesésből. Ez pedig gond lenne, tekintve, hogy ilyen messzi körutazást tettem, és a hotelt is csak 2-3 nappal korábban lehet lemondani. Szerencsére már egy héttel előtte beljósan gyülekeztek a felhőcskék a telefonom időjárás appjában, pont erre a napra, és szépen ki is írta, hogy 90% zuhogni fog. Másnap is, úgyhogy az itt vesztegelés se tűnt jó megoldásnak.

nachi11 nachi12

Úgyhogy 3-4 nappal előtte elkezdtem elcsúsztatni a programokat, korán kelni, a délelőtti nézelődést betuszkolva az előző délutánba, majd pedig elcsípni egy kora reggeli vonatot, így még a hétfői ítéletidő előtt, vasárnap délben odaértem. Táska le, és irány a hegy, busszal. A Katsuura vasútállomás előtt van a pályaudvar (de Nachiból is mehetünk), a kis terminál ablakainál kedvezményes retúrjegyet vehetünk 1000 yenért (amúgy 2 x 620 lenne). Íme a menetrend. Aki felfelé is mászni akar, a Daimonzaka-maetől kezdheti, az ősi, Kumano Kodó zarándokútvonalon. Autósok meg felmehetnek végig, és leparkolhatnak a templomnál. TérképekNachi-Katsuura régió, u.a.Nachi-hegy a látnivalókkal.

Szép, napsütéses idő volt, de én inkább a lefelé gyaloglást választottam, és a végállomáson szálltam le, 25 perc szerpentines buszozás után. Innét még jó sokat kellett mászni. S mint már említettem sokszor, a nap a hegyen is tűz, sőt.. Így, dél körül árnyék se nagyon volt, 5-10 perc meredek séta után gyorsan vettem egy fagyit – meg egy rakás kacatot – a szuvenírboltban. Aztán irány a lépcső, amelynek végén a szentély bejáratát jelző, lentebb látható, szép, narancssárga torii kapu áll. Magát a szentélyt a legenda szerint 317-ben alapították – mindenesetre a 8. században már tuti itt volt. Állítólag a templomot is a 4. században alapították, még a buddhizmus érkezése előtt, egy ide vetődött, indiai szerzetes révén. Aztán sok másikkal együtt porig égették Oda Nobunaga emberei a 16. században, majd Toyotomi Hideyoshi építtette újra.

nachi5 nachi6

A szentélybe és a templomba is ingyenes a belépés, de az emeletes pagodába 300 yen. Utóbbit gyakran látjuk a vízeséssel együtt fotókon, erről érdemes megjegyezni, hogy nem úgy vannak, ahogy tűnik. Jó messziről kell lefotózni mindkettőt teleobjektívvel, a pagoda mögül esélyünk sincs, meg nincs is hova mászni. A templomkertből, a szentély környékéről – amelyek messzebb vannak – van esélyünk ilyen fotóra. Onnét pedig még egy fárasztó séta a pagodáig, ahonnan meg lefelé kell a vízeséshez menni, úgyhogy vissza már úgyse fordulnánk egy képért. A táj egyébként gyönyörű, a magas hegyek mögött rálátni a tengerre is.

A háromemeletes pagoda önmagában is szép, és az erkélyéről is jól látszik a vízesés. Meglepő mód belül még lift is van. Meg képek, buddhák, ereklyék, de főleg a kilátás klassz. Ha belezoomolunk, láthatjuk, hogy a  vízesés tetején is ki van feszítve egy, a sintó szent helyekre jellemző, cikk-cakkos papírokkal (ú.n. shide) tűzdelt kötél, ami a túlvilágit választja el az evilágitól. Ha ez megvolt, irány az erdei út, a bambuszok és ősi örökzöldek sűrűjében lefelé, a vízesés lábához.

nachi14 nachi15

A vízesés lábánál – persze, attól azért kicsit messzebb, ahol a kövekkel, sziklákkal teli Nachi folyó folyik tovább – található a már említett Hiryu Taisha szentély, amelyet a vízesésben lakozó istenségnek szenteltek. Számtalan szentély-szuvenírt vásárolhatunk, illetve ihatunk is – miután bedobtunk egy kis aprót – a szent vízből. Különféle amuletteket – omamorit – árulnak, mindenféle célra, általában 500 yenért. Ezek kis tasakok, amelyekben fára, papírra írt szent imádság lapul. Vannak általánosak, a gonosz ellen vagy hosszú életért, de vizsgázásra, autóvezetésre és gyerekáldásra is valók, úgyhogy érdemes megkérdezni vagy kilesni a mobilszótárból, hogy mi melyik, nehogy valami téveset kívánjunk. :)

nachi16 nachi2 nachi17

A vízeséshez még közelebb van egy kilátó platform, amelyre további 300 yenért juthatunk fel, de a közelebbi látványért szerintem megéri, ha már ideág eljöttünk. A busz egyébként megáll a vízesésnél is, a szentély előtt, ha esetleg innét már lemennénk, de én inkább megragadtam az alkalmat, hogy járjak egyet az ősi, Kumano Kodó zarándokúton, amelynek egy 600 m-es szakasza található itt Daimon-zaka néven. Ennek a felénél és az alján vannak még buszmegállók, illetve ezen lehet felmászni idáig, ha valakit esetleg a megterhelő, hegyi túrázás vonz. Mivel én délután érkeztem, már eléggé fogytán volt az idő, az utolsó busz 17:40-kor indul lefelé, és különben is még egy másik városba kell eljutnom vele.

nachi18 nachi19

A fentről a képen látható táblával jelzett, kövekkel kirakott, néhol lankés, néhol meredekebb, lépcsős út a sűrű erdőben, ahol még így, vasárnap délután is alig voltak mások, rendkívül hangulatos. Túracipőben legyünk, még így is megránthatjuk a bokánk bármikor, az út köveit kirakó, régi mesteremberek még csak meg sem kíséreltek vízszintes felületeket kialakítani. Esőben még durvább lehet, így is akrobatikus mutatványnak tűnt, ahogy lesiettem rajta, hogy félúton elérjem a buszomat. Plusz majdnem ráléptem egy kb. egyméteres kígyóra. (Nem voltak lábai, azért gondolom, hogy kígyó volt, gyorsan eltekergett, világosszürkének rémlik, de csak felsikítottam, átléptem, és mentem tovább…) Van sok moha és páfrány is.

kumano kodo

A természet szépsége, közelsége és hangjai, a sűrű, zöld, illatos erdő, óriás vízesés, panoráma láttán nem nehéz elképzelni, hogyan jutottak a régi japánok arra a következtetésre, hogy istenségek laknak itt. Bárkit magával ragad a környezet, és talán ezért is maradt meg itt vegyesen a kétféle vallás – akár buddhista, akár keresztény vagy netán ateista is valaki, nehezen tudja megtagadni a természetből itt áradó erőt.

A bejegyzés kategóriája: JAPÁN, Utazás
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük