Enoshima

eno3 eno4

Kamakurától nyugatra található Enoshima (江の島) sziget, bár ez szóismétlés, mert a neve azt jelenti, hogy az öböl – e(江) – szigete (shima). A szárazfölddel egy híd köti össze, amelyen könnyedén besétálhatunk az Enoden elektromos vasút megállójától.  A kis, 4km kerületű sziget a parton található Fujisawa város része. Kamakurához hasonlóan elég népszerű turistahely, mindenféle látványosságokkal. Jobb napokon a hegyi kilátóból látszik a Fuji is, én elég rossz nap jártam itt, mert akkora köd volt, hogy pár méternyire is alig lehetett ellátni, nemhogy messze.

eno6 eno5

A szigeten egy erdős domb és egy yacht kikötő található, az üzletek, szállodák főleg lent vannak, fent pedig a szentélyek, templomok és parkok. A híd után egy boltokkal, éttermekkel szegélyezett, forgalmas sétálóutcán át kell mennünk, majd számtalan lépcsőt megmászni a hegytetőre, ahova fizetős mozgólépcső is felvisz. A sziget fő istensége Benten, aki állítólag maga kreálta a szigetet, majd pedig legyőzött egy ötfejű sárkányt. Egy, a sárkánynak dedikált barlangot (Iwaya caves) is meglátogathatunk, amelynek szomszédos párja pedig buddhista szobrokat rejt.

A Bentennek (vagy másképp Benzaiten) szentelt Enoshima Szentély 8:30-17h-ig látogatható, ingyen, ill. 150 yen extra, ha Benten szobrát is látni akarjuk. Ben(zai)ten a zene és a szórakozás istennője is, így a szentély környékén sok kapcsolódó szimbólunot, pl. biwa lant alakú táblákat láthatunk. Emellett pénzügyi szerencsét is hozhat, ezért a látogatók a szentély tavában szokták megmosni a pénzüket. Benten a hindu istennő, Saraswati japán verziója, és a japánok hét szerencseistenének egyike.

eno7 eno8

A 19. század végén a sziget nagy részét egy brit kereskedő, Samuel Cocking vásárolta meg, akiről a domtetőn található, általa létrehozott, botanikus kertet elnevezték. 9-18h-ig van nyitva (nyáron este 8-ih), és 200 yen a belépő, ill. 500, ha a kilátó toronyba – ami egyben világítótorony is – fel szeretnénk jutni (ahonnét, ugye, elvileg látható a Fuji, ha éppen szerencsénk van). Ezt most a látási viszonyok miatt kihagytam, bár a köd igen hangulatos volt, még magát a tengerpartot sem volt alkalmam megcsodálni fentről.

A szigeten van még egy romantikus Szerelem Harang is, amelyet a párok együtt kongatnak meg, majd egy lakatra írják a nevüket, és a kerítésre akasztják. A szerelem témája szintén Benten és a sárkány miatt van jelen, ugyanis a frissen létrehozott szigetre beköltöző istennőbe beleszeretett az addig a környékbelieket terrorizáló sárkány. Rossztettei és szerelme elutasítása miatt azonban szégyenében heggyé vált, ezzel létrehozva a szigeten emelkedő dombot (fél Gellérthegy magas).

eno1 eno2

A domb tövében egy üdülő is van, az Enoshima Island Spa. Ottjártamkor a kertben épp hula táncos fesztivál volt. A közeli, szárazföldi partokon több népszerű strand is található, de az emberek még a híd mentén/alatt is besétálnak a vízbe, én magam is itt léptem bele a Csendes-óceánba először. Érdekes volt a jetskiseket is nézni a sziget bejáratánál, meglepett, hogy egy ilyen udvarias, csendes országban szabadon lehet bőgetni a vizimotort – bár Japánban számtalan versenyt is rendeznek, és a legfőbb jetski-gyártók a Kawasaki és a Yamaha. A Jet Ski egyébként a Kawasaki modellek védett márkaneve, köznévi használata kb. olyan, mint dzsipnek hívni azt is, ami nem Jeep.

Kategória: JAPÁN, Utazás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük