A Kiotóba látogatók számára kötelező, emblematikus arany templom, a Kinkaku-ji megtekintése után most az „ezüst” verzióhoz látogattam el, mert sokan ajánlották. A Ginkaku-ji (銀閣寺, az Ezüst Pavilon Temploma) neve ellenére nem ezüst bevonatú, csak fa, de nagyon szép kertje is van.
Az összehasonlítás miatt is maradt rajta ez a név, mint a nem-arany pavilon, bár eredetileg úgy tervezték, hogy be lesz ezüsttel vonva, de a háborúk miatt elhúzódott az építkezés, és végül úgy hagyták, ahogy a tulaj utoljára látta még életében. A fényes lakkbevonata miatt így is ezüstösen csillogott a tóról visszaverődő fényben, de ez az idők során lekopott, és a 2006-os restaurálási munkák során hosszas viták után úgy döntöttek, hogy nem állítják vissza. Úgyhogy ezüst nincs, de anélkül is van mit csodálni…
Ashikaga Yoshimasa sógun építtette a templomot, az Arany Pavilon gazdájának unokája, a 15. században. Ugyanúgy, mint a másik is, eredetileg időskori visszavonulásukra szánt villának készült, de már nem tudtak beleköltözni. Viszont mivel a sógun Zen-buddhista szerzetessé vált, így az épületből végül Zen templom lett, ahogy a Kinkakujiból is.
A főépület mellett még féltucaat további épület is található a hozzátartozó parkban, amely egy mohás, erdős részből és japánkertből áll, tavakkal, patakkal és egy különleges, szárazhomok kerttel. Ebben egy érdekes homokgúla áll, amely a Fudzsi hegyet hivatott szimbolizálni. Pont egy esős napon jártam itt, de aggodalmaim ellenére a homokkert kompozíció egyben volt. :) Ami engem még az ajánlókon kívül idevonzott: moha-kert is van, és a mohát imádjuk. Meg bambusz.
A templom Kiotó keleti, hegyvidéki részén található, a belvárosból legegyszerűbben busszal (5, 17, 100 stb.) juthatunk oda (a menetdíj 230 yen), 30-40 perc alatt, és a megállótól még egy jó tíz perces séta. A belépő 500 Yen, naponta 8:30-17:00 óráig van nyitva (télen hamarabb zár).
A 15. sz.-i pavilon eredeti, bár sokszor renoválták már, de túlélte a földrengéseket és kiotói tüzeket. A bejáratnál már egy kisebb, kavicsos japánkert vár, egy szép, melléképület előtt, majd egyből a pavilonhoz jutunk, valamint elénk tárul a homok-kert. A pavilon előtt tó is van, mellette kis szentélyecske kapuval. Mivel hétköznap délelőtt mentem, a szokásos turista-tömeg helyett iskolás csoportok ezrei tolultak elém, a fő látnivalók körül, azt hiszem, mindig jellemző a tolongás.
A hegyoldalban levő, fás, mohás kertben azonban már nyugodtabban sétálhatunk, mert ez nagyobb is. Pici vízesések, patakok, bambuszkerítések szegélyezik az utat, virágok, hidak és persze, mohás kövek. Egy középiskolás tanár példaképp mutatta is a diákoknak, hogy nézzék ezt a külföldi személyt, hogy kell értékelni a kert szépségét.. épp valami kis piros bogyót fotóztam egy fa tövében. :) Na de tanulmányi kiránduláson részt vevő tinédzserekkel nem lehet könnyű a helyzet.
Az ösvények ide-oda vezetnek, kis szentélyek akadnak az út mentén, majd ahogy egyre feljebb kapaszkodunk a hegyoldalon, egyszercsak elénk tárul a város. Innen rálátunk jól az Ezüst Pavilonra és az egész templomkertre, a háttérben Kiotóval és a távoli hegyekkel. (A képek klikkelésre megnőnek…)
Ha letudtuk az Arany templomot, semmiképp se hagyjuk ki a fenti párját. Innen, ha nem fáradtunk el, 30-40 perc alatt végigsétálhatunk a Philosopher’s Path (哲学の道, Tetsugaku no michi) nevű gyalogúton, ami egy cseresznyefákkal szegélyezett csatorna mentén halad (virágzáskor különösen népszerű), és a Nanzenji zen templomhoz vezet.