Múltkor az Iga ninjáknál jártam, így logikusnak tűnt, hogy most az „ellenséget” látogatom meg. A Koga klán székhelye a Shiga Prefektúrában, Kiotótól vonattal 70 percnyire található Kóka város (甲賀, régibb olvasatban Koga), ahol kb. 94 ezren laknak. Több kisebb település egyesülésével vált ekkora várossá, amúgy elég falusias hely, hegyekkel, erdőkkel és rízstáblákkal. JR vasúttal jutunk ide, Kusatsuban átszállva.
Ahogy Iga, ez is távol esik már az alap, külföldi túristautaktól, kell némi szervezés, hogy elboldoguljunk, és a legjobb, ha beszélünk japánul is, mert angol nem sok lesz. Az itteni helyszínek jóval kiesőbbek, mert nem lakott helyen, hanem az erdőben van a nindzsafalu (忍術村). Az odajutás módja pedig az, hogy felhívjuk őket (japánul), hogy jöjjenek ki értünk a vasútállomásra (Koka). Úgyhogy én azt választottam, hogy negyven percet gyaloglok a kihalt országúton. :)
90 fokkal jobbra forgatva értendő, de mindegy…
Egy darabig menjünk a falu főútján, aztán jobbra.
Az út szélén áthatolhatatlan, sűrű erdő, a belógó ágakról láthatatlan pókfonalakon kis hernyók lógtak az arcom elé, frászt kaptam folyton, a fene akarna még békát is hordani a zsebében.. :) Inkább megyek az út közepén, egész idő alatt csak két autó jött. A második egy ilyen, pirinyó K-car, amit egy még kisebb, öreg néni vezet, megáll. Hozzám szól, természetesnek véve, hogy értek japánul, ha már idáig jutottam, és útba igazít, bár nem kértem. Azt is mondja, visszavisz majd az állomásra, csak szóljak a bejáratnál, ha végeztem.
A pénztárban egy fiatal làny ül, pár szót tud angolul, de hamar feladja. Érzem, hogy kicsit meglepi, amint bevillantom a weboldalukról kinyomtatott, 100 yenes kupont, de így már csak 930 円. Kihasználom az alkalmat, hogy két nyelven is nem értjük a felét annak, amit mondunk, és megkérdezem, hogy lehet-e dobócsillagozni, ő pedig odatelefonál a szuvenírbolt házikóba, hogy elmagyarázza a dolgot, menjek oda rögvest.
A kis faházban össze-vissza hevernek ezrével a nindzsás apróságok, mágnes, hello kitty és valódi méretű, drága (de azért nem komolyan vehető árú) kard.. A srác mondja, hogy várjak, és hátramegy előszedni a dobócsillagos nindzsát, egy újabb fiatal fiú, beöltözve, kövessem. Egy kisgyermekes társaságon kívül csak én vagyok ott, hétköznap délelőtt, csoda, hogy nyitva vannak (hétfőn zárva!). 10-16h, hétvégén 9-17h. Látszik, hogy nagyobb tömegre van kalibrálva a hely, a lövészpályán is egy tucat boksz van leválasztva, hogy legalább a melletted levő fejébe ne menjen. Itt még le kell perkálni extra 600 yent.
Amúgy igazi, súlyos vasdarab. Azt mondja a fiú, hogy csak dobjam úgy, mint egy baseball labdát. Ja, persze… :) Katasztrofális mutatványom végén egyre zavartabban próbálom elhajítani őket a szélrózsa minden irányába, de azért nem mindegyik pattan le a palánkról, már ami egyátalán eléri. Végezvén gyorsan elsétálok virágokat fotózni. A vízenjárást kihagyom.
Idegenvezetés nem nagyon van, bár lehet, hogy ha érteném, lenne, de csak úgy, magamban mászkálok, autentikusnak tűnő parasztházak közt. A bejáratnál kezembe nyomott, kis, japán nyelvű pamflet nem sokat segít. Az egyik épületben látszólag előadások szoktak lenni, másutt a gyerekeknek magyarázzák épp talán a rejtett ajtókat, régi tárgyak vannak a vitrinben, iratok, tekercsek, fegyverek, ruhák. Itt még só(show)tlanabbak, mint az igaiak, de valahogy komolyabbnak tűnt a kiállítás. Azért érthető is, amit látunk, meg hangulatos hely. Van egy kút is pl., titkos alagúttal.
Irány a szuvenírbolt, fölösleges cukiságok, kacatok beszerzése. Egyúttal megkérem a srácot, hogy segítsen nekem taxit hívni, mert a másik helyre, a szinén kókai Ninja Mansionba egy másik vasútállomástól (Konan) kéne félórát gyalogolni, és nekem erre már nincs időm, inkább odavitetem magam. Onnan még úgyis túrázhatok vissza. Készségesen segít, elmagyarázza a taxisnak is, hogy külföldi vagyok, aki erre majd nyilván kapásból japánul kezd el társalogni velem, sebaj.
Amíg várok és vásárlok, egyszercsak megjelenik az idős néni, és kezembe nyom egy kardot, hogy fotó. Először nem is értem, mit akar, fotózzam le, vagy amíg ő valamit fotóz, segítsek tartani a kardját?, de azért lassan leesik, hogy ő fog rólam kardos képeket csinálni a gépemmel. OK. Majd ugyanezt kihúzott karddal is véghez kell vinni, amin el is röhögöm magam a villanás pillanatában, bármennyire is próbáltam veszélyes arcot vágni. Ezek után rákérdez, hogy ugye, mindenképpen voltam shurikent dobálni is. Akkor jó, megkaphatom az oklevelet, és kezembe nyomja a papírtekercset, hogy pózoljak azzal is. :) Jófej.
Olyan 2000 yen körül fizetek a taxisnak, aki kitesz a Ninja Mansion (忍術屋敷, Ninjutsu Yashiki) előtt. Ez a(z egyik) falun belül van egyébként, 20 perc az állomás gyalog, sietve. Egy 300 éves, eredeti nindzsa házról van szó. Kívülről szép, nagy, de hétköznapi háznak látszik, de belül tele van rejtett ajtókkal, vermekkel és mindenféle érdekes trükkel, amivel a betörőket, üldözőket elkaphatja az ott lakó. 9-17-ig van nyitva, és 600 yen a belépő.
Talán mert könnyebben elérhető, itt többen nézelődnek, és némi angol nyelvű tájékoztatót is kapunk. (Sőt, van autotranslated weboldaluk is.) Legalábbis a különféle érdekességek helyén a falra van ragasztva egy-egy pár mondatos ismertető, és a bemutatót tartó lány is tud egy kicsit beszélni. Azt mutatja épp be, hogyan működik a csapóajtó, és mi várja azt, aki meggondolatlanul berohan rajta a nindzsa után. Már, ha tud.
Le kell venni a cipőt a tatami miatt, de fel lehet mászni a padlásra is. Itt is van pár kiállított tárgy meg szuvenírek, és szintén dobálhatunk shurikent. Mivel lemaradtam az elejéről, kérdezik, hogy tudok-e még maradni, hogy nekem külön elmeséljék az egész házat. Honnan jöttem, hová megyek, mindenki kedvesen érdeklődik. Még teával is kínálnak. Kérdezzek bármit. Annál a résznél, hogy miért csak ebben a régióban voltak ninják, a lány odahívja az addig értelmesen figyelő, idősebb férfit, aki lezavar egy történelmi kiselőadást nekem 10 percben, japánul, amit már az elején elvesztettem, de túl jól tudok bólogatni. :)
Kikeresik a menetrendet, és bár sietnem kell (ritkán jár a vonat), rávesznek, hogy szorítsak be még öt percet a nindzsaház további ismertetésére. Aztán a lány elmondja, hogy merre menjek az állomáshoz, és gyorsan utánam rohan még, amikor látja, hogy nem kanyarodtam be a hátsó ösvényen. A Koga Ninják mind szuperkedvesek. :)
Még ha egy szót sem értünk belőle, akkor is érdemes idelátogatni, nézelődni. A környéken egyébként más látnivalók is akadnak, kis templomok, szentélyek és termálfürdők, egy műzeum is van, az erre haladó, történelmi Tokaido útról, ami Kiotóból vezetett Tokióba, és autóval a Biva-tó sincs messze.