Mibu gishi den (Az utolsó kardvágás, 2003), japán dráma, némi történelmi alappal. Rendező: Yōjirō Takita. Főszereplők: Kiichi Nakai, Kôichi Satô, Yui Natsukawa, Masato Sakai. Zene: Joe Hisaishi. A film megnyerte a legjobb film díját a 2004-es Japanese Academy Awardson, valamint a legjobb színésznek járót Kiichi Nakai és a legjobb mellékszereplő díjat pedig Koichi Sato kapták. További nyolcszori nevezés mellett.
A történet a 20. században indul, egy házaspár éppen pakol a költözéshez, amikor egy beteg gyerekkel a hátán betoppan valaki, mivel a férj orvos. A váratlan, éjjeli látogató meglátja a polcon a megsárgult, régi fotót, és mindkét férfiben emlékek sora éled fel.
A történet két Shinsengumi szamurájról szól. Egyikük egy könyörtelen harcos, Saito Hajime, a beteg gyermek nagyapja. A másik pedig a fotón szereplő Yoshimura Kanichiro, aki családszerető, érzelgős, de pénzsóvár szamuráj, aki a messzi északról lépett meg, hogy éhező családján segítsen. A kardozás, persze, mindkettejüknek jól megy, és Saito megvetése ellenére lassan kénytelen megbarátkozni társával, miközben a sógunátus intézménye épp a végét járja, és lassan a kardforgatásnak is leáldozik. Trailer (Jp).
Érdekes történet volt, jó karakterekkel, akik sokat változtak is az események folyamán, illetve a nézők is jobban megértették, miért viselkednek úgy, ahogy. Egy kis betekintést nyerhettünk – a sokak számára már eléggé ismert – 19. századi, nagy, változó korba is. Külön érdekesnek találtam azt az éles váltást, ami a szereplők életében következhetett be, akik fiatalon még a szamurájkor erkölcsi és gyakorlati világában nőttek fel, és aztán egy fényképet nézve merengenek róla a villanyégő fényénél… Elég jó film, bár szerintem nem annyira kifinomult és művészi, mint pl. Yoji Yamada szamurájtrilógiája volt.