Ninja, a Band of Assassins (1962, Japán). Fekete-fehér. A 16. században játszódó történet főhőse a már több filmből is ismert Ishikawa Goemon, aki mesterétől azt a megbizatást kapja, hogy ölje meg a hadúr Oda Nobunagát. Rendező: Satsuo Yamamoto. Fsz: Raizô Ichikawa, Yûnosuke Itô, Shiho Fujimura, Kyôko Kishida, Tomisaburô Wakayama. A film itthon Orgyilkosok csapata címmel futott.
Mellékszál: Ez a film ihlette több jelenetét is az 1967-es „You Only Live Twice” (Csak kétszer élsz) James Bond filmnek, miután a forgatókönyvíró látta a fentit. Nem csak, hogy ez (a James Bond film) volt igazából a nyugati filmvásznon az első film, amiben nindzsa szerepelt, de még a producerek és a filmesek egy csoportjának életét is megmentette, hogy hazautazásuk helyett ott maradtak Japánban egy nindzsademonstráció hírére, és így lemaradtak a lezuhant gépről. Maga a Bond-film pedig nagyban felelős a későbbi évtizedekben megjelenő „remekművekért” a témában.
Klasszikusokról jót vagy semmit? Hát, nem is tudom, miből gondoltam, hogy egy film, csak mert régi, komolyabb lesz, bár azért talán a 80-as évekbeli társainál fajsúlyosabb Satsuo Yamamoto fél évszázada készült filmje, viszont akciómoziként nem igazán értékelhető. A történet alapjául Tomoyoshi Murayama regénye szolgál, amit a 60-as évek elején adott le az Akahata nevű újság. Ennek alapján három Shinobi no mono film is készült, amit aztán más írásaiból még további öt követett 1966-ig. Az első kettőt Yamamoto rendezte, a harmadikat Kazuo Mori. A főszereplő, Raizo Ichikawa mintegy 158 filmben játszott 37 évesen bekövetkezett haláláig.
A film egyébként inkább dráma, mint akció, és annak nem is rossz, érdekes karakterek, fordulatok vannak benne, a rendezés és a színészi játék is jó. Az akciórésze messze nem olyan, mint manapság, egy kis földön bírkózás, dobócsillagdobálás akad, és persze, a nindzsák már itt is folyton futnak. Láthatjuk őket a legtipikusabb helyzetben, bembuszon lélegezve a víz alatt, kastély falán mászva, plafonon rejtőzve… A lényeg mégis inkább a személyes dráma, a szereplők közti indulatok és a szerelmi szál, plusz a merénylet irányába tett próbálkozások mindenféle trükkökkel.
Számomra ez a film és a folytatásai jelentik a nindzsafilmet, még nem láttam ezeknél jobbakat. A sorozat színvonala hullámzó ugyan, vannak benne kiemelkedő darabok (főleg a második, meg az ötödik epizód tetszett), de már az első is jól átadja a filozófiát. A nindzsák trükkjeit ha már itt kevesled, akkor a folytatásokban is csalódni fogsz, bár szerintem egész addig nincs velük (és a mennyiségükkel) semmi gond, amíg nem kezdik el a kameratrükkökkel elvinni őket a „természetfeletti” irányába. Ez persze csak a későbbi epizódokra jellemző, bár a nagy ugrások már a koraiakban is igen komikusak, ahogy látszik, hogy visszafelé vannak felvéve. Raizo meg egy zseni volt, még a bénább részeket is simán megérte megnézni csak miatta.