CZ12 (2012) kínai-honkgoni akciófilm. Rendező: Jackie Chan. Főszereplők: Jackie Chan, Kwon Sang-woo, Liao Fan, Yao Xing Tong, Zhang Lan Xin, Laura Weissbecker. Egyebek: Kenny G szaxofonista repülőgéppilótaként mellékszerepel, és Daniel Wu meg Shu Qi is felbukkan egy cameo idejére. Világpremier: 2012.12.12. A film eddig 134 millió dollárt hozott, és 49-be kerül. Jackie Chan két Guinness Világrekordot is kiérdemelt vele, a „legtöbb kaszkadőrmutatványt bemutató, élő színész” címűt, és a „legtöbb credit egy filmbent”, amiért 13 titulussal is szerepel a film készítőinek sorában, sok más mellett pl. író, producer, énekes is.
A film a régiekhez hasonlóan amolyan Indiana Jones témájú, régiségeket próbál benne hősünk el- vagy épp visszarabolni. A kínai császári palotából a 19. században ellopott, 12 állatövi jegyet ábrázoló, bronz fejszobrokról van szó, amiket eurómilliókért bocsátalan aukcióra mindenféle korrupt gyüjtők. Jackiet azzal bízzák meg, hogy összeszedje mind a 12-t.
Partnereivel Párizsba utazik, itt aztán megismerkedik egy kutatónővel, akit eleinte átver, majd egy kastély-tulajdonosnő is a képbe kerül, aki ükapja révén érdekelt a műtárgyak múltjának megismerésében. Innen egy eltűnt hajó keresésére indulnak, ami néhány hiányzó bronzfej hollétére is fényt vethet. Közben a politikusok és a közvélemény is egyre mérgesebb az elrabolt nemzeti kincsek kereskedelme miatt.
A témája és persze, Jackie miatt is sokáig az Istenek fegyverzete 3-ként emlegetett Chinese Zodiacot igen hosszú és izgatott várakozás után láthatja végül a közönség, és emiatt sokaknak csalódást is okozott a film. Nem olyan vicces és eredeti, mint a régiek, és le kell mondanunk a 80-as évek nosztalgiájáról is, na de negyed évszázad eltelt már azóta. Ez pedig nem semmi, főleg, ha azt vesszük, hogy mennyi és milyen durva kaszkadőrmutatványt visz véghez a filmben az azóta már kissé megöregedett sztár. A most 58 éves Jackie Chan ebben a filmben még talán komolyabb veszélyeket is vállalt, mint régi, 32 éves önmaga az Armour of Godban. És emellé még sok más szerepben kellett teljesítenie, a sztori egyik írójaként és a film rendezőjeként is helytállt.
A történet, bár nem fajsúlyosabb, mint más, szórakoztató filmeké, szerintem rendben volt, és a szereplőkre sem volt kifogásom. A koreai, még mindig jóképű Kwon Sang-Woo már karrierje elején, a Volcano Highban is verekedett, most simán elment kínainak is, és az egyik női főszereplő rövidnacis spárgája is mutatós.
Ami pedig a lényeg: Jackie akciójelenetei, s főleg a kaszkadőrmutatványok. Már az első – hasgörkoris szlalom – is olyan lélegzetállító, hogy már csak ezért is megérte az egész. Ezt a görgkori-ruhát Jean-Yves Blondeau találta fel, és eredetileg 31 kereket szerelt a test különböző pontjaira. Jim Carrey 2008-as, Yes Man c. filmjében is felbukkant. A Chinese Zodiac jeleneteit egyébként Franciaországban, Kínában, Tajvanon, Lettországban és Vanuatun forgatták.
A verekedésekbe azért szorult egy kis, kötelező humor, játékosság, főleg a foteleken való közelharc volt ilyen, de poénokból lehetett volna több. De ejtőernyő nélkül vulkánba ugrani, sziklás hegyoldalon legurulni csak Jackie tud élve. Úgyhogy ne legyünk vele igazságtalanok, inkább örüljünk neki, hogy van, és hogy ennyi év után is össze tud hozni egy ilyen filmet.
Kevés (söt, talán nem is van) mostanában készült film van, mely’ igy’ megnevettet, elkáptáztat, szorakoztat, s melyben még a nemzeti kincsek miben és hollézének a kérdését is taglalja. S, azt sem szabad elfelednünk, hogy igen, Jackie Chan sem fiatal, s mégis sok mai celeb-akcio sztár elbujhat a tudása, humora és szerénysége mellett…