Zöld tea

Kevéssé alaposan utánajárt, hozzáértőnek még véletlen sem álcázott, random gondolataim osztanám meg most a zöld tea témakörében a kedves olvasókkal, mert karácsonyra teáskannát kaptam, és azóta rá vagyok kattanva. Nem is tudtam, hogy olyan jó, bár néha, japán étteremben itt-ott sikerült kifogni kellemes teát, maga az ital eddig nem fogott meg, csak az ízt szerettem sütik és kitkatek formájában stb. Mert még nem ittam jót. :) Nekem régen a tea csak valami menzás lötty volt, vagy a koripálya büféjéből, de feltétlenül citromlével és mézzel, mert amúgy ihatatlan.

Aztán egy szép, téli nap megálltunk a közértben a polcoknál, de szinte minden zöld tea valami csoda fantázianevű, ízesített cucc volt, tisztán csak Twiningset sikerült találni, arról meg azért sejtettem, hogy nem az igazi. Végül egy Yamamotoyama filterest is vettünk, de nem esett le az állam. A Yamamoto család a 17. század óta foglalkozik teatermesztéssel, az egyik legnagyobb, legrégibb ilyen családi vállalkozás, Tokió Nihonbashi kerületében van a hadiszállásuk, de sok más országban is jelen vannak, amerikai cégük pl. 1975-ben alakult. Nagyon sokféle teájuk van, így a legolcsóbb filterest kipróbálni nem volt igazán reprezentatív.

Aztán lett egy kézzel mintázott, eredeti, japán, öntöttvas teáskannám (van erre külön szó, hogy teapot vagy tea kettle?) A tetsubin (鉄瓶), vagyis a vas teáskanna a 19. századtól lett népszerű, ahogy maga a szűrős teázás is, bár maga a zöldtea régóta ismert volt, a teaszertartás során azonban matchát használnak, ami egy finomra őrölt por. A vaskannák hamar státuszszimbólummá váltak, és a gyűjtők is szeretik őket a sokféle minta és alakzat miatt, az enyémen a harcosok páncéljára emlékeztető textúra van. Az igazság pedig az, hogy nem is teljesen tetsubin, hanem csak teáskanna (kyusu) általánosságban, ugyanis a korabeli vas verziót a víz melegítésére is használták a tűz felett, ezt viszont nem is szabad rátenni, belül zománcozott, és van benne szűrő.

Így már végre használhattam „igazi” teát is, és egy különösen finom (és drága, de szerencsére pár hete akciós volt) gyokuro zöld teát kezdtem el csinálni benne, amitől aztán igencsak érzékeny lettem a minőségi – és ízbeli – eltérésekre a sokféle tea közt. Eddig nem voltam ezzel tisztában, pedig nótórius kávéivóként jól tudom, milyen hatalmas különbségek vannak. Pl. amikor a sarki boltban talált, 2-3 dolláros helyett a japán boltban levő, különleges alkalmakra gyártott, prémium, 7.50-es, filteres Yamamotoyamát vettem, ott egy gyártón belül is érzékelhető volt, hogy a drágábbik bizony tényleg 3x jobb. De nyomába sem ér az apróra darált, filteres cucc a valódi teafűnek.

A gyokuro (gjokuro) tea amúgy is drágább, mert ezt – ahogy a matchát is – árnyékban növesztik, több vele a munka, jobb minőségű lehet, és sokkal több anyag marad benne. Így pl. 2x annyi koffein is, ami miatt végül még egy filteres koffeinmenteset is vennem kellett (csak az volt, szintén Yamamotoyama), amit késődélutánonként iszok csalódottan, mert nem olyan jó, mint a másik. Bár a zöld teában állítólag csak 10-20%-a lenne a koffeintartalom egy csésze kávéhoz képest, minket eléggé kikészített az első, átteázott este. A másik, hogy a gyokurot elvileg hidegebb, 50-60 fokos vízzel kell csinálni, cserébe előmelegített edényekkel, de én nem szeretem kihülve, és rosszul csinálva is nagyon finom. Arra kell még ügyelni – a zöld teánál (sencha) általában is -, hogy rövidebb ideig tegyük bele, egy perc elég, a legtöbbhöz 80 fokos vízzel. Ha túl sokáig áztatjuk, akkor nyilván keserű lesz.

Balra matcha látható (elsőre nagyon nem sikerült), jobbra pedig, amiket most fogyasztok. Az említett gyokuro (mintha csak a karácsonyfa alól szedtem volna:), Yamamotoyama gyokuro (olcsóbb, apróbb, gagyibb) és egy kínai oolong (totál más hangulata van, kéne hozzá porceláncsésze.., a japánokat vasból iszom).

A zöld tea azért zöld, mert egyátalán nem erjesztik, a szüret után gőzöléssel, melegítéssel lebontják azt a tealevelekben található enzimet, ami az erjedési folyamatokért felelős, és aminek hatására végül fekete tea lenne belőle. A fekete teát, amit mi ismerünk, egyébként kínaiul pirosnak hívják (inkább olyan színű), mivel ott van ennél még feketébb is, és létezik fehér is, illetve pl. az oolong, a zöld és fekete közt félúton. A zöld teának rengeteg kedvező, élettani hatása van, erősíti az immunrendszert, és hasznos lehet a fogszuvasodás, szívbetegségek, rák megelőzésére is. De már fogyasztása után és közben is érezni a hatását, felfrissít, és finom, és az is biztos, hogy nem árt. A japán zöld teának még számos variációja van, szinte minden részéből csinálnak valamit, a szárakból, maradékokból is. Sőt, volt szerencsém genmaichahoz is, amiben pörkölt rízsszemek találhatók, és olyan aromája van, mint egy kéthetes pocsolyának a tikkasztó, nyári hőségben, egy rothadozó szénabála alatt, de amúgy sokan szeretik. :)

A jelenlegi kedvenc teám meg a rizsás, amit csak filteresből próbáltam.

Végül is, azt akartam az egésszel mondani, hogy 1. sokat számítanak a körülmények, hogy miben, hogyan, milyen hangulatban, csendben, minőségű, anyagú, tapintású edényben készítjük és szolgáljuk fel a teát. 2. érdemes sokfélét kipróbálni és összevetni, és apróra darált, filteres vacak helyett olyan igazi teafüveket is átfőzni, amik aztán nagy, salátalevelekké nyílnak ki a víz alatt, és olyan olajosféle lesz tőle a friss tea. Szóval, érdemes kicsit igényesebbnek lenni az alapanyagok és az elkészítés terén is. Aminek hatására sokkal nagyobb élmény lesz a teázás és maga a tea is, és az is megszereti, aki addig nem, és aztán abba sem tudja majd hagyni, és a sok teától meg száz évig él.*

Aki tudja, Magyarországon hol lehet kapni jó minőségű, japán teákat, írja meg!

(*nem garantáljuk)