Begin Japanology új részek

Egész mostanáig nagyon egyedinek gondoltam magam, amiért az utazás fotóiból ez a kedvencem, és engem ugyan nem lehet becsalizni cseresznyevirágokkal, az maradjon a köznép olcsó csábítására, nekem a moha tetszik legjobban, és persze, csak a japán verzió. Nem mintha lenne olyan, de a helyi növényzettel, kertészettel együtt, ciprusok és juharfák alatt, mint puha, mindent beterítő, zöld szőnyeg, amin táncolnak a beszűrődő napsugarak, meg a sziklakert egy-egy oldalán.. Rá kellett jönnöm, nincs ebben semmi különös, más is észrevette már, hogy szépek, sőt, a japán NHK televízió Begin Japanology sorozatában, amely már 2008 óta mutat be mindenféle japán dolgokat a kimonóktól a vasútig, nemrég egy külön epizódot szenteltek a témának. A műsor angol nyelvű, már volt róla szó.

A mohás részben megismerhetjük a növényt, a benne élő lényeket, s hogy sok ezer fajtája található meg Japánban, milyen helyeken, hol szeret élni, és egyéb érdekességek. A legjobb persze, maga a látvány, pl. a kiotói moha-templom (Kokedera), ahol a teljes kertet beteríti, és még moha művészek is vannak, akik virágtartó gombócot gyúrnak belőle. A sziklakertek tervezéséhez is fontos építőelem ez az egyszerű növény, ami olyan mélyen benőtte magát a japán kultúrába, hogy még a himnuszukban is megemlítik.

Nagyon érdekes, ahogy egy-egy kisebb témát körüljárnak, amelyek némelyike ismertebb japán jelenség, mint pl. a shinkansenek, zöldtea, kastélyok, de vannak általánosabb témák is, amiknek szintén bőven akad japán vonatkozása, mint pl. az erdők, az eső, a , a kávézók. A mostani szezonból még a Tokyo Stationről szóló részt láttam nemrég, az is nagyon érdekes és lenyűgöző volt, ahogy felújították a régi, hatalmas vasútállomást, leállás nélkül, és még fel is emelték az egész épületet (70 ezer tonna), hogy kicseréljék a pilléreket alatta.. Mindenki nézze meg! A furcsább topikok közül most pedig megnézem az ollókról szólót. A műsor újabb adásait itt találhatjuk, de sok régit is fellelhetünk a youtube-on vagy más videómegosztón.

Kategória: JAPÁN | A közvetlen link.

Eddig 6 hozzászólás érkezett

  1. 杏桃来春 szerint:

    Én ezt a műsort csak nemrég láttam először, de érdekesnek találtam. Szerencsére a nyelvet át lehet állítani japánra is :)

  2. asiafan szerint:

    [杏桃来春]: és a műsorvezetőt szinkronizálták?

  3. 杏桃来春 szerint:

    Igen, az egész japánul volt :)

  4. 杏桃来春 szerint:

    Itt egy japán nyelvű rész:
    http://www.youtube.com/watch?v=KyN8BqJ3Tv0

  5. Akos szerint:

    Jó cikk. Kár, hogy az NHK ilyen rossz minőségben teszi fel youtubera a műsorait és nem HD-ban.
    Inkább maradok a saját magam készítette online stream felvételeknél, pedig már azt hittem egy problémával kevesebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.