Kínai vers

Már korábban is akartam írni az ilyen, kétsoros kínai versekről, mert nyelvórán sokat hallok róla, de most újabb alkalom adódott. Az év végére ugyanis a tanártól mind ilyen szép, saját kalligráfiás táblácskát kaptunk, meg egyórás előadást róla. :) A fenti verset Pu Ru (溥儒, 1896-1963) írta, aki az utolsó kínai császár unokaöccse volt, és elsősorban festő. Annak ellenére, hogy 20. századi a szerző, ez valójában egy tipikus, klasszikus formájú vers, amely leginkább a Tang dinasztia idején terjedt el.

A szövege hagyományos, kínai írással: 畫禪松月外 詩夢水雲間 (simplified: 画禅松月外 诗梦水云间). Ránézésre némelyik egyszerűsített karaktereknek tűnik, ám ez a kurzív írás miatt van, sőt, az egyszerűsített írásjelek egy nagy része pont, hogy innen (az ecsettel való folyóírás olvashatatlanul leegyszerűsített vonásaiból) ered. (Japánban szintén, ott is volt egyszerűsítés, plusz a kanák is ilyen módon keletkeztek.)

A forma, amely a korábbi, kevés szabályt követő versek után alakult ki, a 近体诗 (jìntǐshī), szó szerint modern versformát jelent, és persze, jó régi. Ez a “kötött tónusú” verselés az 5. századtól kezdve jelent meg, de főleg a Tang dinasztia idején vált népszerűvé. Több, különféle hosszúságú, pl. 4 vagy 8 soros, 5 vagy 7 karakterből /sor álló verziója van, de mindegyik sorpárokból áll (csak azért nem írok rímpárt, mert nem rímelnek, vagyis nem úgy, mint megszoktuk), amelyek közt fontos hangzásbeli, nyelvtani, tartalmi szabályok vannak. A legjellemzőbb előfordulási formája a 8-soros lushi (律詩), ami szó szerint szabályozott verset jelent, és hogy mi volt előbb, az ezt felépítő párok (couplets, 对联 dui lian), vagy a hosszabbakat kezdték el darabokban a falra tenni, nem tudom, de a kétsorosok máig népszerűek dekorációs (fali scroll), ünnepi alkalmakra (pl. gratuáció). Nézzük a fentit:

huà chán sōng yuè wài
畫禪松月外
fest(mény) zen fenyő hold kívül/túl

shī mèng shuǐ yún jiān
詩夢水雲間
költ(észet) álom víz felhő közben

Egyébként az erhum két oldalán is egy ilyen, 7 szavas pároscska van, így már akkor is fennakadtam rajta, hogy miként is lehet értelmezni az ilyen, jónéhány nyelvtani elemet nélkülöző szöveget. Most órán ki is számoltuk, hogy ha a fenti verset szájbarágósan írták volna le, alany állítmány stb., akkor úgy 30 karakter lenne. Ettől függetlenül nem annyiból áll a dolog, hogy összelegózunk pár szép, jól hangzó kifejezést.

Az első szó talán ige, talán főnév, sokféle értelmezést kitalálhatunk, ám azért a nyelvtanból adódóan pár dolog egyértelmű. Mivel pl. a kívül és közben után nincs semmi, ezért ezek nem egy másik szót módosítanak (pl. külső vasútállomás, közbülső akármi), hanem őket az előtte valók, vagyis a holdon túl és a víz meg a felhők köze. A két sorban az egyes pozíciókban ugyanazon mondatrészi elemek vannak (kell legyenek!), az egész ilyen párhuzamos, afféle tükörképe egymásnak a két sor. Leegyszerűsítve az első két szó egy “ha…” a többi pedig az “akkor…”. Aki le akarja festeni a zent (by the way, nem japán találmány), vagy versbe foglalni az álmokat, az nézzen túl fenyőn, holdon (elvontan értendő, nem a fák mögött, és nem kell űrszonda sem), vagy találja meg a vízben, felhőkben (belül). A párhuzam mellett a másik legfontosabb összetartó eleme a két sornak az ellentét.

Ez elsősorban a tónusokat jelenti. A kínai nyelv tonális, azaz a szavak – standard mandarin esetében négyféle – hanglejtése más-más szót eredményez, jelentés-megkülönböztető szerepe van. A normál, egyenletes, magas tónusú “ma” pl. anya, de az eső-emelkedő “ma” már ló, az emelkedő “ma” pedig pl. lepra. Nem mindegy. :) Ezen kívül pedig ott van a női és férfi erő, ami itt is érvényesül, az emelkedő és az egyenletes tónus férfias, az eső és a le-fel a női. Ezek egyébként a szavak jelentésében is sokszor megjelennek, nem teljesen random dobták rájuk, az olyanok, mint pl. a “kicsi” “kevés” “nő” le-fel tónusúak, mint ha összekuporodnánk, aztán a “férfi”, “ember” felfelé van, a “magas” szó pedig hangzásában is magas. Ez a szigorú ellentét látható az egymás alatti szavaknál a versben is, a fenti vagy felfelé ellen a lenti vagy le-fel. Egy másik felosztás szerint van az egyenes (1st) tónus vs. a többi három (ferde), sok vers ezen ellentétpárt alkalmazza. A kétsoros első sorának végén mindenesetre egy ferde kell legyen, a párja pedig egyenes. A különleges alkalmakra készültek egyik legismertebbje a “tavaszi” couplet (), ami a kínai újévre készül, és jókívánságokat tartalmaz.


Az egymás alatti szavak közti viszony a fentieken túl még olyan részletekben is kifejeződhet, mint az egyes írásjelek építőelemeinek jelentése, aminek tipikus példája, hogy az egyikben pl. Nap (férfi) van, a másikban Hold (nő). A tartalmat illetően az első példánál azt is láthatjuk, hogy a felső sor a “kívül”-ről szól, az alsó pedig a “belül”-ről. Az ugyanúgy hangzó, de más jelentésű, másképp írt szavak közt is gyakran éreznek kapcsolatot a kínaiak, pl. azért nem szeretik a négyes számot (si), mert úgy hangzik, mint a halál (si), ilyesmivel is játszanak néha a költők. Szóval nem elég az 5-7 szótag, egy kicsit bonyolultabb ez, és komoly kihívást jelenthet a fordítóknak is (kb. lehetetlen, általában elintézik egy-két sorvégi rímmel). A Tang kor egyik legismertebb költője, Li Bai (régi magyarosan Li Tai-Po) is több száz jueju (csüe-csü) verset írt, ami a 4 soros verzió. Az utolsó képen a Lu-hegyi vízesésről szóló műve látható (4×7 szótagos).

Kategória: KÍNAI | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.