Rohadt mázlista vagyok, hogy az egyetlen japán zenekar, aki érdekelt, de nagyon, az épp az első idelátogatásomkor lépett fel, a jegyet pedig már előre lefoglalta nekem az énekes, Shin, aki elég jófej. Szegény épp 3 nappal a buli előtt törte el MMA edzésen a kulcscsontját, de még így is felléptek, csak nem gitározott. Tokióban, Shinjuku északi részén, egy kis pinceklubban (Head Power) játszottak, kb. 40 ember előtt, két másik bandával, otthonos hangulatban. A pénztáros kicsit tudott angolul, így még a klubvezetőt is előkerítették nekem, hogy megengedje, hogy fotózzak. Nem nagyon lehet szokás, mert senki más nem csinálta, csak egy kamera volt rajtam kívül, és elég kellemetlenül is éreztem magam, de azért nem tudtam megállni..
Lent állt a füst, erre számítottam, direkt a legkoszosabb ruháim vettem fel. :) Kezdés előtt, pakoláskor függönyt húztak a pici színpad elé, aztán belecsaptak, jó kemény és számomra ismeretlen dalokba. Vagy újak, vagy nagyon régiek lehetnek, mert a kettő közt volt a zenekarnak egy dallamosabb korszaka, énekesnővel, aki most nincs. A lemezeikről korábban írtam, a banda metál zenét játszik tradícionális, japán hangszerekkel keverve, taiko dobbal, shakuhachival. Fuvolás, taikos, dobos, két gitáros, basszer és énekes volt a színpadon, de a zenekar felét nem láttam a cigifüsttől (2 m-ről), meg amúgy is sötét volt. Talán egy dalt ismertem fel (úgy tűnik, az új lemezről játszottak), de mind tetszett, voltak lassabbak is, és a shakuhachis srác is szívesen pózolt, ki volt festve a körme meg az arca is. Meg volt egy taiko dob meg rendes dob duó szóló is. Elég hamar befejezték, ráadás nélkül, mert jött a következő zenekar, de nekem így is egy álom vált valóra. :)
Koncert után pofátlanul hátramentem, és bemutatkoztam Shinnek, aki nagyon kedves, aztán csináltunk közös fotót, meg beszélgettünk, jól tud angolul (a dalok is angolul vannak). Volt amúgy rajtam kívül is egy amerikai, így nem volt akkora szám, hogy ideutaztam megnézni őket, bár magyar fanokból nem lehet sok. Megvettem az első lemezüket végre, és egy vadiújat is, ami egy jótékonysági album, meg kaptam matricát és dedikációt. Ami a közönséget illeti, a füstön kívül (vagy azzal együtt) olyanok, mint bárhol, isznak a bárnál, kicsit mozognak, de azért szolídabbak, ugrálás nem nagyon volt. A zenekar viszont kitett magáért, és a koncert szerényebb volumene ellenére profi bulit nyomtak.