Paradaisu Kisu (Japán, 2011). Ai Yazawa mangasorozata 1999-ben indult (ő írta egyébként a Nanát is), majd 12-részes anime készült belőle, és végül ez a mozifilm idén, melyet júniusban mutattak be. Rendező: Takehiko Shinjo. Főszereplők: Keiko Kitagawa, Osamu Mukai, Yusuke Yamamoto. A film 3-4 millió dollárba került, 116 perces.
Yukari Hayasaka (Keiko Kitagawa) szorgalmas, középiskolai tanuló, az egyetemre jutás a célja. Egy szép napon modellkedésre kéri fel egy egyetemista divattervező csapat, hogy a versenyre készülő ruhájukat bemutassák vele, de nics oda az ötlettől. A dizájnerek pinceklubjába utolsónak belépő, fő tervező srác (Osamu Mukai) láttán pedig Yukari ijedten elszalad. Nem csoda, mivel „Georgie” ellenállhatatlanul sármos… Részben ő, részben a többiek szabad gondolkozása, töretlen lelkesedése leveszi a lábáról…
Engem is levett, a film és Mukai, aki talán fotón nem olyan egyértelműen szívdöglesztő, mint a filmben, ahol a többi, remek színészhez hasonlóan ő is nagyot alakít, és úgy tud nézni, hogy csak. Nem tudom, mennyire ritka az ilyen bájos és igényes, romantikus tinifilm, mivel ritkán érdekel a műfaj, de ebben semmi szirupos, hatásvadász dolog nem volt, és mégis nagyon szép, szórakoztató film. Nem mellesleg a jólöltözött színészeket és a gyönyörű vagy éppen furcsa, de tarka ruhákat is jó látni, és némi életbölcsességet is kapunk.
Sziasztok!
Van az a divattervező lány aki Georgie nagy vetélytársa. Na annak a lánynak van az a gyönyörű modellje, aki amúgy sztem félvér. Lehet tudni az őt játszó színésznő(?) nevét?
[henky111] passz.. még a hivatallos oldalon sincs ilyen részletes szereplőlista, talán a filmvégi feliratokban szerepel..