A vasánapi segélykoncertet a Japan Societynél szerencsére a világhálón is közvetítették, így belenéztem a végén, és egy megdöbbentően jó zene szólt épp, gyorsan le is vadásztam, ki ez, mi ez: egy helyi (new yorki) japán zenekar. Mintha fogták volna az összes zenét, amit szeretek, és csináltak belőle egyet. Trip-hop-metál-prog-rock-elborulás, hivatalosan ambient-eletronika-rock. Csodahangú énekesnővel, szexi gitárossal. Tagok: Ryoko (énekesnő), Tomo (gitár), Tony (bill.), Jen (dobos lány), CJ (elektronikus dobok).
A zenekar magja (Ryoko, Tony és Tomo, aki a NIL-ben játszott) még Japánban jöttek össze, de úgy látták, ott nincs igény ilyenfajta zenére, és inkább Amerikába vették az irányt. Identity c. debütáló lemezük 2005-ben jelent meg, elég dallamos, ambient, elektronikus hangzással, és megtalálható rajta a Radiohead Creep c. számának egy feldolgozása is. Épp erről szólt a Just Kill Me, amikor a fenti koncertre kapcsoltam, nagyon szép szám, csak úgy, mint a fenti Fall Down. A Shadow on the Cloud c. dalukból pedig a Katrina hurrikán áldozataira emlékező videóklip készült a helyszínen.
Második albumuk, a The Duality of Courage már jóval „súlyosabb”, sötétebb, rockosabb lemez, de továbbra is tele van lágysággal, líraisággal, főleg az énekhang miatt. 2008-ban jelent meg. Pont ez a két szám tetszik róla a legjobban (Static és What You Are):
A zenekar myspace oldalán néhány új dal (Nostalgia, Sylvian, Earthling) is megtalálható, melyekkel lassan készülődnek a harmadik albumukra. A korábbiakat pedig itunes-on vagy amazonon lehet megvenni. A segélykoncerten előadott két dal felvételét is megnézhetjük: Earthling és Sylvian.