Detective Dee and the Mistery of the Phantom Flame

Kínai-hongkongi wuxia (2010), Tsui Hark visszatérése a műfajhoz, amivel annó befutott. Eredeti címe: 狄仁傑 之 通天帝國 (Di renjie zhī tōngtiān dìguó). Főszereplők: Andy Lau, Carina Lau, Deng Chao, Tony Leung Ka-fai, Li Bingbing. Akciórendező: Sammo Hung. Zene: Peter Kam. A filmet 2010 szeptemberében mutatták be, és a Velencei Filmfesztiválon is szerepelt, ahol Arany Oroszlánra jelölték.

A Tang Dinasztia idején (i.sz. 690-ben) játszódó történet az elsőként megkoronázandó császárnő trónra kerülése körüli összeesküvésekről szól, melyek közül egy különös bűntény, gyilkosságsorozat kinyomozására egy korábban bebörtönzött hivatalnokot (Detective Dee – Andy Lau) bíz meg a leendő uralkodó. A történet Lin Qianyu azonos című könyvén alapszik. Főhőse, Di Renjie a korszak egyik legünnepeltebb hivatalnoka volt, nyugaton Robert Van Gulik detektívregényiben szerepelt, és kínai tévéfilm, sorozat is készült róla.

Jó film, tetszett. Nézzétek meg! Tulajdonképpen hibátlan film, bár nagyszerűsége mellett nem is igazán ejtett ámulatba, egyszerűen csak magas színvonalon hozta, amit a rendezőtől és a műfajtól elvárunk, vagy inkább, amit a kettőtől együtt. A történet valóban misztikus és fordulatos, izgalmas, akár a végéig izgulhatunk rajta, hogy ki a tettes, és nagyon érdekesek a karakterek. Külön kiemelném a kevésbé ismert Deng Chaot, aki egy albinó nyomozót játszik, nagyon egyedi alak, de érdekes, összetett személyiséggel rendelkezik a többi főhőz, a császárnő szolgálólánya és Dee is. Plusz Andy Lau szívdöglesztő, mint mindig. :)

A fantaszikus akciójelenetek a műfaj legjobbját hozzák, Sammo Hung koreaográfiája remek, van egy kis valóságérzetünk is a verekedésekben, de persze, röpködni kötelező. Mindenesetre látványosak ezek a jelenetek is, és a film végig nagyon hangulatos. Most nem különösebben a zene miatt (az se rossz), inkább a díszletek, a fantáziavilág megalkotása tetszetős, amiből csak egy pár, túl cgi-s jelenet lóg ki (pl. távoli képek a városról). Szerintem nagyon jól sikerült.

A bejegyzés kategóriája: FILM, KÍNAI
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük