Natsu Matsuri

Egy kicsit bizonytalan vagyok, hogyan is kell koncertbeszámolót írni, ha én voltam a fellépő. Talán legyen inkább élménybeszámoló… Nem gondoltam volna, hogy egy szép nap egy japán zenekarral (és shamisennel) fogok fellépni Amerikában..

New York Citytől félórányira, egy japán közösségi központban tartották e szokásos, nyári fesztivált, amelyen mindenféle előadások voltak, pl. táncosok, taiko dobosok, meg mi. Mellette egy kis kaja, édességek, néhány árus és némi kiállítás. Olyan százan lehettünk..

Egész váratlanul ért a felkérés, életem harmadik shamisen óráján, amikor épp úgy éreztem, hogy nem is megy, és elég volt, közölték, hogy lesz egy fesztivál, és érjek rá, mert játszani fogok. :o Aztán az idő megállíthatatlan folyásának következtében tényleg eljött a „nagy nap”, már reggel próbáltunk kicsit, másodszorra, a többiekkel, énekesek, dobok.. A társaság nagyon jó, egy fiút leszámítva mind japán lányok (nem látszik rajtuk a kor, van 40-es, 60-as is..). A tanárnő hozott nekem ruhát, full ünnepi kimonóba kellett becsomagolódnom. Horror volt :) Szoros, meleg, 40 percig tekerik rám a 7-8 övet, a kétujjú zoknitól (+ szandál) meg begörcsölt a lábfejem, épp akkor, amikor le kellett ülni a színpadon. :) Egyébként pl. fülbevalót se szabadott viselni a kimonóhoz, és a rendes kinézet érdekében az utolsó pillanatban még nekemestek egy marék hullámcsattal is..

Aztán valahogy sikerült eljátszani a Genroku Hanami Odorit.. Ami egy ismert, nagauta stílusú darab (a kabuki színházat kísérő, tradícionális zene), a hanami odori része a cseresznyevirágnéző tánc (Uenóban), a genroku pedig a korszakot (1688~1704) jelöli. Ez szerepelt egyébként a Memoirs of a Geisha c. filmben is, Sayori debütálásakor.

Ki volt adva, hogy egy irányba kell néznünk, de azért mindenki megmozdult, muszáj volt néha csekkolnom, hogy hol vannak a hangok.. A kimonó, a hőség és a lábfájás kicsit rontott a mókán. Meg a folyosón behangolt hangszerek már leüléskor szétmásztak, annyira érzékeny a párára. A világoskék csaj volt a tuner godessünk, a sötétkék néni a sensei. Hárman énekeltek, a dobosok meg olyan kaotikus ritmust ütöttek, hogy máig se tudom, ennek direkt ilyennek kell-e lenni, vagy csak nem ment nekik. :) Azért nagy élmény volt az egész nap.

Most pedig szólaltassuk meg a közönség tagjait.. Párom, aki virággal lepett meg az öltözőben, így foglalta össze a lényeget: „Sokszinu, hangulatos, rengeteg tehetseges ember, mindenki lelkes, mindenkinek legalabb 2 Canon fenykepezoje van, a kozonseg hangos volt, a gyerekek meginkabb, legkozelebb rendes akusztika es szinpad vilagitas kene” :)

Ezek pedig Tinkmara sorai: „Szombaton férjemmel ellátogattunk a japán fesztiválra, asiafan meghívására. Bizonyára sokat számít, hogy mindketten vonzódunk a keleti kultúrához, így a hangulat, a zene, a táncok mind hívogatóan ismerősek voltak. Már a vasútállomás környékén hallottuk a japán dobok hangját, így tudtuk, jó irányba megyünk. A bejáratnál épp a dobosok előadása zajlott. Az épületbe lépve kedves japán hölgy üdvözölte, irányította a vendégeket. A falakon japán festmények és kalligráfiák, a folyosókon kimonóba öltözött izgatott szereplők. A színházterem jócskán megtelt és a műsorvezető japán és angol nyelven is felkonferálta az előadásokat. Asiafant külön is kiemelték, mert nemcsak, hogy nem japán, de még sok japánt is lepipál, olyan tehetségesen játszik a shamisenen, nem beszélve arról, hogy nemrég kezdte. Igazán megható volt, ahogy a japán előadók megtapsolták. A japán ének, zene különleges hangulatvilága azonnal elragad magával, még akkor is, ha nem érted a szöveget, és a dallam is idegen az európai fülnek. Aki az előadások között megéhezett, japán snack-eket ehetett és megnézhette a helyi ikebana kiállítást is. Asiafannek nagy köszönet a meghívásért és szívből jövő gratuláció. Fantasztikus volt látni, ahogy megszólaltatja ezt a különleges, ősi hangszert és ilyen hosszú ideig térdelni sem lehet könnyű. Jó volt találkozni. :)”
Köszi a beszámolót és az eljövetelt!