Tekken (2010) amerikai film, a Namco sok szériát megélt, népszerű verekedős játéka alapján készült. Olyan öt éve hallottam már róla, mint terv, majd sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz belőle semmi, két évvel ezelőtt derült ki végül a rendező – Dwight H. Little – és a színészek kiléta, majd kezdett körvonalazódni a dolog, Cary-Hiroyuki Tagawa talán az, aki a legrégebb óta benne volt a projectben, mint tervezett szereplő, az ő neve már akkor felmerült, amikor még úgy volt, hogy 2007-ben jelenik meg a végül idénre elkészült film, melyet márciusban, Japánban mutattak be. Amerikában mozi helyett egyből videóra ment, és most már létezik dvd-változata, ill. blurayen is kijön.
A főszereplő, Jin Kazama szerepében John Foo, brit wushu-tehetség (28 éves), akit láthattunk már a Tom-Yum-Goongban, Batman Beginsben, a House of Furyben, és legújabb szerepe a Street Fighter: Legacy (2010) c. rövidfilmben volt. A főgonosz Ian Anthony Dale, a jócsaj Kelly Overton.
A Tekken szerintem már játékként kitűnt a többi közül egyedi hangulatával és történeteivel. Az egyes bajnokságok, győzelmek végén kis filmeket láthattunk a karakterek háttérsztorijáról, és remek zenéje is volt a játéknak. Sok platformra megjelent, már a 6. szériánál tartanak, nekem mégis valamiért a 2. rész tetszett a leginkább még PSX-en. Nehéz feladat volt ebből – jó – filmet csinálni, hiszen azért az alapszituáció a lényeg, az egy-egy elleni verekedések, ami nem túl nagy sztori, és ezekhez kitalálni valami újat nagyon gagyin is elsülhet. Szerintem jó lett, bár azért nyilván a műfajon belül kell megítélni, nem egy Oscar-díjas dráma ez. Egyébként készült már egy Tekken film, 1997-ben egy japán, animációs verzió, az Kazuya Mishima szemszögéből mesél el egy, a játéksztorikhoz közelebb álló történetet, és a rajongók számára talán még élvezhető is.
A mostani történet 2039-ben, egy nagy világégés után zajlik, amikor nagy cégek vették át a világ feletti hatalmat, felosztva a területeket, és Észak-Amerika a Tekken Corporationé. A futurisztikus, szigorúan védett városon kívül azonban káosz uralkodik, katonák őrzik a rendet. A hatalom, erő jelképeként pedig évente megrendezik a nagy bajnokságot, s a profi harcosok küzdelmét mindenki a tévében bámulja. A folytatást nem írom le, de szerintem sikerült elfogadható sztorit kerekíteni a bunyók köré, amellyel együtt meglehetősen izgalmas a film, főleg a verekedések, néha már olyannyira, mintha épp játszanék. A karaktereket is sikerült részint a játékban megismerthez alakítani, vagy legalább érdekessé tenni, és a jelmezek, díszletek is hűek a game-hez. Ez különösen érdekes, hogy egy élőszereplős filmbe bele tudták illeszteni még a játékbeli pályákat is úgy, hogy legyen némi értelme az egésznek, hogy olyan legyen, mint a játékban, de mégis stimmeljen, belepasszoljon ebbe a kitalált sztoriba is. Ugyancsak ügyesen oldották meg a harci koreográfiák karakterenként eltérő jellegzetességeinek átültetését a filmbe. Jó volt viszontlátni ezeket a dolgokat, és egyébként is az akció rész látványos lett. Nem egy felejthetetlen alkotás, de örülök, hogy nem szúrták el úgy, mint vártam, szerintem jó. Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=lWVTLLPwaQc
Pont tegnap néztem meg,felejtős film!
Inkább azoknak ajánlanám,, akik sokat játszottak vele. :)
@asiafan Na igen,én sokat játszottam vele,meg az összes bunyós játékkal,Street Fighter,Mortal Kombat,Dead or Alive de egyikből sem sikerült egy jó filmet csinálni.Gagyi történetek,rossz bunyók.Talán a Mortal első része még nézhető mert nagyon jól koreografált,dinamikus bunyók vannak benne :)
Egyszernézős popcorn movie, annyira nem volt rossz. A verekedős jelenetek nem rosszak, a szereplők szimpatikusak, se a Street Fighter-t sem pedig a DOA-t nem szárnyalja túl, egynek elmegy :D