A tradícionális zenét kemény rockkal ötvöző, japán zenekar új, bónuszalbumként emlegetett kiadványa júniusban jelent meg, csak online kapható. Pl. iTuneson vagy cdbabyn. Azért „bónusz” az album, mert főleg a zenekarvezető-énekes, Shin zenéjét tartalmazza – a dalokat ő írta mind -, és mert a szokásos hangzásuknál valamivel lágyabb, nyugisabb, bár továbbra is komoly, dark zene. A két évvel ezelőtti nagylemezük óta ismét változások történtek a zenekar háza táján, amiből a leginkább észrevehető az, hogy énekesnőjükkel szétváltak útjaik, így most ismét Kazha nélkül, Shin éneklésével szólalnak meg a dalok, mint első nagyobb sikerük, a Higher Than Heaven, Louder Than God c. albumon annó. Egy ahhoz hasonló, de persze, profibb, újabb, kemény lemezt készítenek most, talán még idén megjelenik.
A fentihez visszatérve, a bónuszlemez nem túl drága (6 dollár), de nem is túl hosszú, csak félórás. 7 dal van rajta, a zenekar magánkiadásában jelent meg, a dobos, Okaji és Shin procelték a lemezt, és Okaji keverte, masterelte. A hangminőség egyébként korrekt.
Az első dal, What’s Left For Us, a leghosszabb, de nagyon hangulatos, jó kezdet. Elsőre nem voltam elragadtatva tőle, de többedik hallgatásra egész megkedveltem, mert nagyon jó bevezető, egyből átvisz minket ebbe az új zenei világba. Mint a lemez egésze, kicsit lassú, melankolikus, sötét, de szép is, különösen amikor megszólal a shakuhachi. A rekedt hangú éneklés kiemeli a drámai részeket, bár nem tudom eldönteni, illik-e ide. Az ezt követő The Real Thing is elég heavensdustos, olyan, mint a korábbi lemezek líraibb részei, valamivel gyorsabb, mint az első szám, de alapvetően hasonló. Az ezutáni két, rövidebb című dal lett elsőre a kedvencem az albumról, a Sick és a Ruin is egyénibb, kicsit sejtelmes hangulatú, dark szám. Az álomszerű, ambient érzést részben a shakuhachinak köszönhetjük, de a tradícionális, japán dobok is remekül passzolnak bele. Mielőtt teljesen elborulnánk, jóval lendületesebben megszólal a klipes dal, a Cry and Fall. Ez már simán helyet kaphatna a zenekar aktuális sorlemezén is, keményebben szól. Az utolsó két dal már kicsit álmosító, főleg a Beyond Hope. A Moment of Silence egy kétperces lezárás, instrumentális, gitáros-shakuhachis szám. Összességében jó lemez, de inkább a következőhöz csinált kedvet, amira már elég kíváncsi vagyok.