Za Majikku Awa (2008), Koki Mitani rendezte japán komédia.
A történet főhőse egy gengszternek dolgozik, és bajba kerül, csak úgy tudja magát kihúzni belőle, ha megígéri, hogy pár napon belül megtalál egy titokzatos bérgyilkost. Ahogy közeledik a határidő, egyre reménytelenebb a vállalkozás, így végül egy kis csaláshoz folyamodik, és egy olcsó színészt visz oda, aki mindvégig azt hiszi, hogy egy filmben játszik…
Főszereplők: Satoshi Tsumabuki, Koichi Sato, Eri Fukatsu, Haruka Ayase, Toshiyuki Nishida. A film a tavalyi Japán akadémia díjak nagy vesztese, ha úgy vesszük, mivel 8 nevezésből egyet sem nyert meg, és háromból nullát kapott az Asian Film Awardon is. Pedig valami igazán juthatott volna ebből ennek a rendkívül szórakoztató, eredeti, hangulatos, jól megvalósított vígjátéknak. Kon Ichikawa, neves, japán rendező is felbukkant a filmben egy kisebb szerepben, mint filmrendező, a végén pedig az ő emlékének dedikálták a filmet, ugyanis ebben az évben hunyt el, és itt szerepelt utóljára filmvásznon. Előzetes
Na ezt is felveszem a megnézendő listára. A sok történelmi dráma után vadászok valami vicceset is.
érdemes..
Nagyon tetszett, elég hangulatos és tényleg viccesre sikeredett, sőt még japán filmtörténeti kalauznak is elmegy. Köszi, h írtál róla. :)