The Karate Kid (2010)

A Karatekölyök c. 1984-es film idei, amerikai remakeje még annál is jobban tetszett, mint vártam, pedig voltak azért kételyeim, ami a hollywoodi családi mozikat, Jackie Chan új, nyugati filmjeit és magát a témát illeti. Az tény, hogy a sztori rendkívül egyszerű, és már magából a címből kiderül (kölyök megtanul verekedni, hogy megvédje magát), de kárpótolnak a részletek, a poénok, az örökérvényű (tán közhelynek tűnő) tanulságok, és a remek színészi játék valamint akciólátvány. Rendező: Harald Zwart. Magyar bemutató: szept. 2.

Wow. Nem is tudom, hol kezdjem, rég volt ilyen moziélményem hollywoodi filmen, pedig először igencsak aggódtam a sok gyerek miatt, miután egészen elfelejtettem, hogy egy PG rated filmnél várhatóan tele lesz a terem óvodásokkal. Nehéz volt elképzelni, hogyan ülik majd csendben végig az extrahosszú, 2 óra 20 perces filmet, de aztán úgy, ahogy én, tátott szájjal, belefeledkezve. A film végig szórakoztató volt, szinte elrepült az idő. A közönség pedig hangosan tapsolt, együtt örült az izgalmasabb jeleneteknél, tiszta ováció volt a végén, ami még meghatóbbá tette az egyébként is kedves, tanulságos mozit. Ennél már csak az volt bájosabb, ahogy a sok kis, térdig érő gyerek kifelémenet már könyörgött a szülőknek, hogy hadd menjenek ők is kungfuzni. Szvsz ez a film igazi értéke, bárhogy is próbálják majd az állvakargatós filmesztéták kielemezgetni. Jackie Chan már húsz éve is fiatalok millióinak példaképe volt, és most újra itt van.

A 12 éves, fekete kisfiú, Dre Parker, apja halála után Pekingbe költözik anyjával. A nyelvet sem beszélő külföldiként nehezen illeszkedik be új környezetébe, és különösen egy ellenszenves, iskolai bandával kerül összetűzésbe, részben egy csinos, kínai lány miatt. Jópárszor elverik, mígnem egy alkalommal a ház karbantartója (Jackie Chan) kel védelmére, akiről kiderül, hogy kungfu mester. A konfliktusok elsimításában aztán ő sem ér el sikereket, a helyzet inkább csak bonyolódik, és Drenek végül egy harcművészeti bajnokságon kell szembenéznie ellenfeleivel – és önmagával.

A kis Jaden Smith is nagyon ügyes volt, igen jól játszott, azzal együtt vagy tán épp amiatt, hogy Will Smith (aki az egyik producer) fia, és még ha ilyen erős hátszéllel is érkezett a filmiparba, jól helytállt, tehetséges.  Szerintem Jackie is korrektül játszott, és a főellenség kisfiú, Zhenwei Wang is említésre méltó. Az az igazság, hogy az eredeti filmre nem emlékszem, még arra sem, hogy egyátalán láttam-e, de a kritikák olvasgatása közben sokaknál volt olyan vélemény, hogy ezzel a feldolgozással sikerült felülmúlni a régi verziót. Már csak a látvány, a nagyobb büdzsé, jobb szereplők okán is, de szerintem elég érdekes és szórakoztató forgatókönyvet is írtak ehhez az amúgy rendkívül szimpla alapsztorihoz. Tény, hogy vannak, akik ennek épp az ellenkezőjét gondolják. Az is igaz, hogy ez a film főleg a szórakoztatásra törekszik, talán kevéssé a szereplők jellemrajza, átalakulása van fókuszban, és inkább az akciók, a poénok és az üzenet.

A filmcímre viszont nincs bocsánat, ha csak nem azt nézzük, hogy innen ugrik majd be sokaknak, hogy miről van szó, szerintem azért símán megengedhették volna maguknak a The Kung Fu Kid-et is, ami egyébként a film kínai és japán címe. Szerencsére azért a filmben szó sem esik karatéról, és egyértelmű, hogy hőseink kungfuznak.

Ami a pénteki bemutatót illeti, elég szépen indult a film, az aznapi box office lista első helyén 19 millió dollárt kaszálva. A gyártás 40 millióba került, amit  a bevételek várhatóan már az első hétvégén megfejelnek legalább egy tizessel. Két zenei klip is tartozik a filmhez, a főcímdal Justin Bieber és Jaden Smith előadásában, a Never Say Never, és az ázsiai promóhoz készült Hip Song Raintől.