2007-ben műsorunk, a Kína Virágai a IV. évadba lépett. Büszkék vagyunk arra, hogy a Kína Virágai jelenleg Magyarország egyetlen élő kínai – magyar kulturális műsora, mely valósan mutatja be a kínai kultúrát és művészeteket. Adásainkban információkat, híreket és leírásokat teszünk közzé, melyek a kínai világgal, kultúrával, sporttal, és művészetekkel foglalkozóknak jelentenek jelentős többletet. Gondolunk a gazdasági élet szereplőire is; partnerek vagyunk a tájékoztatásban is. Interjúkat készítve testközelből mutatjuk be a kínai és magyar vezetőket, és e kapcsolatok alakításában részt vállaló embereket. Törekszünk arra, hogy itt is közösséget teremtsünk, a hallgatókkal együtt, lehetőségeket szeretnénk kínálni az ismeretszerzés és gyakorlás területén, amelyben sajátos szemszögből ismerhető a kínai és a magyar kultúra, a régi – mai művészetek, illetve azok kiemelkedő képviselői. A Kína Virágai műsorok során hangot adunk minden véleménynek, minden újdonságnak, hiszen alapvető cél a kínai és a magyar kapcsolatok fejlődésének közvetlen elősegítése, fejlesztése. Tartsatok velünk, minden héten – ne feledjétek! HÉTFŐN HÉTKOR!
Kína Virágai
Az első élő kínai kulturális rádióműsor Magyarországon
A Kína Virágai (中国之花, pinyin: zhong guo zhi hua) Magyarország első, élő kínai – magyar kulturális művészeti rádióműsora, melyet a Kínai Kulturális és Művészeti Központ hozott létre. A rádióműsor 2007-ban IV. évadjába lépett.
Minden hétfőn 19:00 – 20:00 -ig hallható az FM98.0Mhz.-en, a CIVIL Rádió budapesti stúdiójából. A magyarországi kínai kolónia-, valamint Kína és Magyarország mindennapi életének-, valamint a hagyományos művészetek és kultúra bemutatásán át arra törekszünk, hogy alapot nyújtsunk a kínai és magyar felek, illetve a hallgatók közti hatékony együttműködésre. Kiemelt figyelmet szentelünk az objektív tájékoztatásra, a rádiózást – mint a kommunikáció hatékony eszközét – használjuk annak érdekében, hogy a Kína Virágai műsorokkal segítsük a megismerést és megismertetést, a baráti kapcsolatok kialakulását. Külön, önálló, egész estés műsorokban dolgozzuk fel a régi és a mai Kína irodalmát és történelmét, a vallásokat és világszemléletet, a kínai teakultúrát, festészetet és kalligráfia művészetét, a hagyományos és modern harcművészeteket, a kínai zenét és egy sor fontos, meghatározó művészeti ágat. A Kína Virágai élő rádióműsorok vendégei magyar és kínai vezetők, a kínai – magyar kapcsolatokat markánsan meghatározó prominens személyek, tanítók, tanárok és mesterek – a gongfu és a művészetek területeinek kiváló képviselői, gyakorlói. Beszámolunk a Kínában történt aktuális eseményekről is, sajátos információval szolgálva a gazdaság területén dolgozó magyaroknak.