A World’s End Girlfriendről már korábban is hallottam, mivel szeretem az ilyen elektronikus, post-rock keverék zenéket, némileg hasonló a Monohoz. Katsuhiko Maeda szólóprojectjéről van szó, a zenész Nagaszakiból származik, Tokióban él. A „zenekar” első lemeze 2000-ben jelent meg Ending Story címmel, azóta már egy tucat cd-t kiadtak, melyek közül a 2006-os Palmless Prayer/Mass Murder Refrain a Mono-val közös anyag. Velük voltak észak-amerikai turnén is, egyébként pedig világszerte voltak koncertek, sok európai országban is. Most pedig megjelent a zenekartól az idén ősszel (a japán mozikban) bemutatott Air Doll c. film zenéje.
A mangán alapuló filmet Hirokazu Koreeda rendezte, és még a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták, a főszereplők: Bae Doona, Arata, Itsuji Itao. Egy felfújható babáról szól, aki lassacskán életre kel, személyiséget alakít ki, majd megpróbál beilleszkedni az emberek világába. Munkát keres, beleszeret egy videotékásba, aztán drámai fordulatok. Trailer.
A filmzene magával ragadott, amint belehallgattam, napokig a lejátszómban maradt. Inkább a zenekar stílusába illik, és nem az a tipikus, pusztán kíséretként értékelhető filmzene, hanem önálló albumként is megállja a helyét. Főleg elektronica, ambient, de klasszikus elemek is találhatók benne, nagyon bájos, csilingelő hangokkal, tingli-tangli zongorázással, szívhez szóló hegedűvel. Eszméletlen szép. A számcímek japánul vannak, már a rövd intrót követő első daltól a hideg futkos a hátamon. Elég sok a pittyegős hang, hárfa, szólózongora, music box a lemezen, ami talán a főhős babajellegére utal. Ezeket sokszor követi mélyebb hegedűs, csellós szám, amitől helyrebillennek a fülünkbe tódult magas frekvenciák.. Álomszerű az egész, a lehető legjobb reklám a filmnek a lemez, sokak érdeklődését keltette fel a zene. Kedvenc trackek: 2, 8, 12, 21.
Már az magában kafa, ha egy film alatt nem az unásig ismert wagneriánus reszelés szól, hanem valami rendhagyó. Hát még, ha japán elektronikus-postrock-ambient:)