Thirst

Bosszúszomj után vérszomj, itt van az Oldboy-jal elhíresült koreai rendező, Park Chan-wook új filmje, a Thirst (Bakjwi, 2009). Egy kórházban ügyködő pap beszáll egy fenyegető vírus elleni küzdelembe, mint tesztalany, ám a szertől vámpírrá alakul. A horror-dráma producere és írója is Park Chan-wook, a történetet részben Émile Zola Thérèse Raquin c. regénye ihlette. Természetesen van benne szerelmi szál is, sőt, ez az első koreai film, amelyben férfi nemiszerv is felbukkan. De valószínűleg más érdemei miatt nyerte el az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri díját.

Főszereplők: Song Kang-ho, Kim Ok-bin, Shin Ha-kyun; fényképezte: Jeong Jeong-hun. A zenét Cho Young-wuk írta, aki a rendező korábbi filmjein is dolgozott (I’m a cyborg, Oldboy, JSA). A soundtrack még a tavasszal megjelent, amikor a filmet is bemutatták, amely aztán egy tucatnyi filmfesztiválon szerepelt még. A koreai és amerikai DVD-k november 17-én, a brit dvd és bluray pedig január 25-én jelennek meg. Magyar kiadásról egyelőre nem tudok, de bizonyára lesz az is. A fansubot már megtalálhatjuk a feliratok.hu-n… Trailer:

Bár Park Chan-wooktól eddig csak a Lady Vengence-t untam, a többi tetszett, nem tettem túl magasra a mércét, mégiscsak horrorfilm, ráadásul vámpíros. Az pedig hiába divat a mai emókorban, engem sosem fogott meg igazán, kivéve mondjuk a Moon Childot. Igaz, a szörcsögést ott sem bírtam, kéne valami vámpír-etikett az étkezéshez.. Abban viszont a korábbiak alapján nem kételkedtem egy percig sem, hogy sikerül-e a rendezőnek durva vagy ijesztő filmet csinálni, inkább az a kérdés, hogy lehet-e egy ilyen sztori elég komoly. Ez egy új terület volt neki is, ügyesen vágott bele. A sztoriról többet nem árulok el inkább. A rá jellemző fordulatokat, bizarr jelenteket és humort itt is megtaláljuk, és nem egy hétköznapi történetet fogunk látni. Bár az alapproblémák (vérigény, napfény-fóbia és morális kérdések) nem hoznak sok újat, inkább a megvalósítás. Érdekesek a kameramozgások, és a szexuális vagy vámpíros jelenetekben kevés a kompromisszum. A történet lassú drámaként folyik, és az izgalmasabb részekben sem akciót látunk, inkább eszement, morbid poénokat.