The Warlords OST

Meghallgattam a napokban a Warlords filmzenéjét, és egészen meglepődtem, hogy erről nem írtam külön a film kapcsán, pedig jó. Talán az lehet az oka, hogy maga a film annyira érdekes, látványos magában is, hogy erre már nem jutott a figyelmemből, pedig többek közt egyik kedvenc, hongkongi zeneszerzőm írta, az Infernal Affairst is jegyző Chan Kwong Wing. A film másik zeneszerzője Peter Kam, aki pl. az Isabella sountrackjét alkotta. A harmadik Leon Ko (Perhaps Love). Néhány dalt Chatchai Pongprapaphan jegyez, ő thai. A filmzene a tavalyi Hongkongi Film Awardson és a tajvani Golden Horse-on is a nevezettek közt volt.

A szerzők számának ellenére viszonylag koherens alkotás, a történelmi, csatázós filmhez illő, drámai, hősies hangulattal tele. Chan Kwong Wing dalait a legkönnyebb felismerni a lemezen, olyanok, mint a Szigorúan piszkos ügyek zenéje, stílus és minőség tekintetében is. Peter Kam részei csak a második felében jelennek meg, addig a többiek szerzeményei váltakoznak, de vannak közös dalok is a 23 szám közt. Kam inkább a fájdalmas, lírai dalokban jeleskedik, míg Wing és Ko az akciódús, vonósokkal tarkított részekben, a thai szerző pedig a folkzenésebbekben. A történelmi helyszínhez tán nem annyira illők a néhol belépő elektromos gitár-riffek, de a harci jelenetek keménységéhez passzolnak. Néha kórus is van, vagy éppen szólóének. Talán egy kicsit eklektikus, de a hangulat és a fődallam összetartja, és legalább nem unalmas. Egymás után négyszer is meghallgattam.

A bejegyzés kategóriája: KÍNAI, ZENE
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Eddig 4 hozzászólás érkezett

  1. ikuko szerint:

    tegnap megnéztük,ma meg fogjuk még egyszer:-)pont.
    arra gondoltam filmnézés közben miért is panaszkodunk sokszor?
    valahogy a vadhattyúk c.könyv jutott az eszembe,nekik sokkal keményebb volt…
    mellesleg azt a könyvet mindenkinek ajánlom a kultúrális forradalom időszakát öleli fel úgy hogy a szerző a saját családján keresztül meséli el több generációra visszatekintve ,kezdve onnan amikor még a nagymamának eltörték a lábát hogy erotikusan tipegjen…

  2. asiafan szerint:

    a vadhattyúk megfilmesítési jogát már megvették pár éve, lehet belőle vmi.. ha az a korszak érdekel, a Balzac és a kis varrólány meg a Xiu Xiu témája is..

  3. akira-san szerint:

    nihao!!! te hogy tuttál hozzájutni a Warlords filmzenéjéhez?

  4. asiafan szerint:

    jobbra a hasznos alján van egy jó site

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.