Wong Kar-Wai első angol nyelvű filmje, a My Blueberry Nights nyitotta a tavalyi Cannes-i Filmfesztivált. A kínai-hongkongi-francia film főszerepeiben Norah Jonest és Jude Lawt láthatjuk, de játszik még benne Natalie Portman, Rachel Weisz, David Strathairn és Cat Power, aki Norah Joneshoz hasonlóan egy énekes-dalszerző hölgy. Az első komoly filmszerepét játszó Norah Jonest eddig főként énekesnőként ismerhettük, ő egyébként a híres, indiai szitárművész, Ravi Shankar lánya. Úgy volt, hogy a szerepre való koncentrálás miatt a zenével már nem fog foglalkozni, de végül mégiscsak rákerült egy dala, miután a rendező meggondolta magát. Megkérdezte, van-e valami száma rá, és Norah éppen a filmforgatás alatt írt egy szép, napfelkeltés hajnalon egy dalt, amely részben az akkori munka hatására született, így ez is felkerült a cd-re. A filmzenét egyébként az imdb szerint Shigeru Umebayashi jegyzi, aki már korábban is dolgozott WKW-nak, ő írta a zenét az In The Mood For Love-hoz, a 2046-hoz is, ezeken kívül pedig a Curse of the Golden Flower, a Hannibal Rising és a Fearless zeneszerzője is. Neki szintén egy száma (Yumeji's Theme) szerepel a soundtracken, ami tehát nem "score", hanem dalgyűjtemény a filmből. A fentieken kívül szerepelnek még rajta az Oscar-díjas zeneszerző Gustavo Santaolalla, Otis Redding, Cassandra Wilson. Amos Lee és Ry Cooder (Paris, Texas) szerzeményei. Utóbbit szintén a film zeneszerzőjeként tüntetik fel sok helyen, még a film hivatalos, francia nyelvű oldalán is, úgyhogy nem tudom pontosan, a score-t ki írta, de a lemezen mindenesetre ezek vannak:
Norah Jones – The Story
Cat Power – Living Proof
Ry Cooder – Ely Nevada
Otis Redding – Try a Little Tenderness
Ruth Brown – Looking Back
Ry Cooder – Long Ride
Mavis Staples – Eyes on the Prize
Chikara Tsuzuki – Yumeji's Theme (Harmonica version)
Amos Lee – Skipping Stones
Ry Cooder – Bus Ride
Cassandra Wilson – Harvest Moon
Hello Stranger – Devil's Highway
Gustavo Santaolalla – Pajaros
Cat Power – The Greatest
Nemcsak a színhely miatt amerikai hangulatú a zene, a stílus amúgy sem áll távol a rendezőtől, akinek korábbi filmjeiben is bőven akadtak ilyen dalok, pl. a Chungking Expressben a California Dreaming. A legtöbb dalt – többnyire instrumentális számokat – és feltételezhetően a filmzenét is jegyző Ry Cooder pedig szintén az amerikai feeling képviselője, a slide-gitár játékáról ismert zenész maga is folkos zenét játszik. Norah Jones dala tényleg jól passzol a WKW filmek hangulatába, melankólikus bárzene. Cat Power hangja is kellemes, az első dala nem olyan jellegzetes, de a lemezt záró, lírai szám elég szép. A Ry Cooder dalokról először Chris Isaak jutott eszembe, a borongós gitárhangzás miatt, bár lehet, hogy ismertségük és életkoruk alapján ezt fordítva kéne. A soundtrack egészéről még a Tarantino filmek is eszembejutnak, nagyon hangulatos és borús. Otis Redding soul, Ruth Brown pedig RnB énekes, egyikük sem él már. Mavis Staples se ma született, de ő még él (68 éves) és szintén soul és RnB énekes. A Devil's Highway is egy nagyon szép, álmodozós dal, az előadó Hello Stranger zenekarban egyébként Ry Cooder fia játszik. Gustavo Santaolalla instrumentális gitárdala is ilyen, lebegős hangulatú. Az argentín zeneszerző két Oscart is nyert, az elsőt éppen Ang Lee filmjéért, a Brokeback Mountainért (a másikat meg a Babelért). Nem azért, hogy a japánokkal kivételezzek, de a filmzene fénypontja nekem mégiscsak az Umebayashi szerezte szám, amelyet Chikara Tsuzuki ad elő szájharmónikán, és talán ez a legszomorúbb dallam is a cédén. Ez egyébként az Szerelemre hangolva soundtrackjén is szerepelt már.