Lust, Caution

http://www.imdb.com/title/tt0808357/
http://www.bvi.com.tw/movies/lust_caution/main.html
trailer: http://youtube.com/watch?v=CizN-DvGhrc

Se, jie (2007), amerikai-kínai-tajvani filmdráma, 157 perc. Rendezte: Ang Lee (Tigris és sárkány, Brokeback Mountain). Fsz: Tony Leung, Tang Wei, Wang Lee Hom, Joan Chen.
A film nyerte meg az idei Arany Oroszlánt a Velencei Filmfesztiválon. Amerikában, Tajvanon és Hongkongban szeptemberben mutatták be, és NC-17 besorolást kapott, Európában 16 éven felülieknek ajánlják, és vágatlanul mutatják be. A (mainland) kínai verziót a rendező maga vágta meg, hogy a történet komolyabb sérülése nélkül átmenjen a cenzúrán a film, melynek szerves részét képezik a vad, szexuális jelenetek is. A filmet Magyarországon jövő február-március környékén láthatjuk.

A film  Eileen Chang 1950-es, azonos című, 26 oldalas elbeszélésén alapszik. A szerzőnő 1920-1995 közt élt és alkotott, több története került filmre, illetve forgatókönyveket is írt. Élete második felét Shanghai és Hongkong után az USÁ-ban töltötte. Kár, hogy nem láthatta ezt a filmet. A sztori a világháborús időkben, a Japán által megszállt Kínában játszódik, az 1940-as évek elején. Shanghaiban forgatták a nagy részét, néhány hongkongi jelenetet pedig Malajziában vettek fel.

A filmet két amerikai cég finanszírozta, a rendező és az egyik főhős viszont tajvani, a felvételek Kínában készültek és játszódnak, a szereplők nagy része pedig Hongkongból való, így elég ellentmondásos kérdéssé vált, hogy melyik ország filmje is ez. A Velencei Filmfesztivál szervezőinek – ahol ez nyitófilm és fődíjas is volt – sok fejfájást okoztak a különböző országokból érkező, hivatalos tiltakozások, hogy mit is írjanak a film mellé. Egy politikai film, ami már kapásból politikai feszültséget okoz… Az USA-Kína páros mellé végül odakerült, hogy „Tajvan, Kína”, ami a tajvaniaknak még így sem tetszett. A filmen való marakodás mindenesetre a siker jele, az Arany Oroszlán mellé a legjobb fényképezésnek járó Golden Osella díjat is megnyerte a film, ill. Rodrigo Prieto operatőr.  Mivel még csak egy hónapja megy a mozikban, további díjak is várhatók. Hogy lesz-e köztük Oscar, az kétséges, bár a film megérdemelné, az idegennyelvű filmek kategóriájában pár napja visszadobták a nevezését, mondván, hogy túl kevés a helyi, tajvani szereplő benne.

A film két időpontban, 1938-ban és 1942-ben játszódik, utóbbinak egy rövid jelenetével indul, majd visszaurgunk az időben. Fiatal egyetemisták színjátszóköréhez csatalkozik két lány, a csoport vezetője és rendezője pedig Kuang (Wang), akiben erősek a hazafias érzelmek. Egy ilyen, a kínai nép ellenállását propagáló előadásuk hatalmas sikerén felbuzdulva úgy döntenek, színészi képességeiket a való világban is kamatoztatják: merényletet szőnek egy politikai kulcsfigura ellen. Eközben Kuang és a színésznővé avanzsált Wong (Tang Wei) közt kimondatlan szerelem látszódik szövődni. A merénylet célpontja Mr. Yee (Leung), aki a megszálló japánokkal kokettáló, áruló(nak titulált) kínai kormány embere. A színtársulat lakást bérel, jelmezeket húz, betanulja a szükségeseket, és elit üzletembereknek adva ki magukat Yee közelébe férkőznek. Főhősnőnknek sikerül is egy kezdődő romantikus viszonyt kialakítania vele, ám az első merénylet-próbálkozás balul sül el. Bújkálva, inkognitójukat megőrizve futnak neki ismét négy évvel később, amikor Yee már jóval magasabb pozíciót tölt be, és annál fontosabb lenne megölni is. Ráadsául nem egy szimpatikus figura, és az áldozat és a csábító közt kialakuló érzelmektől se várjunk közhelyes fordulatokat. Nem egyszerűek a karakterek, és a történet is joggal nevezhető drámának. Van benne néhány humoros jelenet és jónéhány romantikus. A zavarbaejtően durva, forró és naturális szexjelenetek pedig valóban beépülnek a történetbe, egyátalán nem öncélúak. A sztori mellett valahogy a helyszínnek, a kornak is átjön a hangulata, érdekes a 70 évvel ezelőtti, shanghaii trolikat, kávézókat, életstílust látni.

Méltatlanul keveset foglalkoztam a film érkezésének híreivel eddig, cserébe most hosszan írtam róla, mert a film is hosszan velem maradt. Eleinte úgy gondoltam, ez is csak egy szép, kosztümös, nyomott hangulatú film a sok közül. Végül is, az. A helyzetet az sem könnyítette meg, hogy az eredeti nyelvű mozit német és francia felirattal voltam kénytelen értelmezni, és a 2 óra 37 perces drámahossz is aggasztott. Különösen, amikor már fél órája mentek a reklámok.. Aztán csak néztem. Nem voltak nagy kilengések a filmben, semmi izgalmas üldözés, hirtelen jelenet, nagy emóció – vagyis volt, csak nem túljátszva, egyértelműsítve, hanem olyan hűvös távolságtartással, hogy szinte észre sem vettem a hatást. Csak eszegettem a csokigolyókat, és közben engem falt fel a film. Akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor már vége lett, amikor a hazafelé tartó szerelvény ablakán át még mindig a shanghaii villamos mellett elsuhanó tájat kerestem, amikor órákkal, sőt, napokkal később észreveszem, hogy úgy érzek, úgy bámulok magam elé, mint a szereplők, és jól esik a filmen gondolkozni.

A hivalkodás nélkül tökéletesre sikerült zene és képi világ hangulatteremtő ereje mellett azért a titok egy része egyértelmű: a színészek játéka kimagasló volt, és a film leglényegesebb eleme. Tony Leungról tudjuk, hogy zseniális, a tajvani popénekes Wang Lee-Hom-ot pedig lassan ideje komolyabban venni, az elsőfilmes főszereplőnő, Tang Wei viszont óriásit dobbantott. Több, mint 10 000 jelentkező közül választották ki, és elsörpő alakításával szép remények elé nézhet eztán.  A film zenéjét Alexandre Desplat írta. Sajnos a DVD megjelenés idejét még találgatni is túl korai, pedig most azonnal újranézném.