The Restless

 
http://www.imdb.com/title/tt0929261
http://www.joongchun.com/index.asp
Filmzene és trailer itt.

The Restless (중천, Jungcheon), 2006-os koreai fantasy, romantikus dráma, kadozós-repkedős film. Rendezte  Jo Dong-oh, főszereplők: Kim Tae-hee, Jeong Woo-seong. Zene: Shiro Sagisu.

 

A régi időkben játszódó film nagy részben a Midheaven vagyis közbülső menyország területén játszódik, és a mennyek illetve a földi lét irányába való kapukon átjutás jelenti a bonyodalmak forrását, ugyanis egyes démonná vált ex-démonvadászok az embereket utálva a földre akarnak lejutni, egy földlakó – főhősünk – meg valami drog miatt még életében felkerült a lelkek közé, és akkor ott vannak még a reinkarnációra készülő jólelkek, és a megvilágosodott mégjobbak is. Ja, plusz még a démonok (sima zombijellegűek) is lejárkálnak az élők közé rosszalkodni. De a lényeg, hogy hősünk valahogy felkeveredik, egy kis bevezető poénsor után pedig lassan beilleszkedik, büdös living human ellenére a fenti környezetbe, amit nagyban elősegít, hogy hamar használnia kell ott is a kardját, hogy megmentsen egy gyönyörűséges szellemlányt. Aki valami követ őriz, amit persze mások is meg akarnak kaparintani, és akkor indulhat a repkedés és hadonászás cgi.

 

A trailer és a várakozások után csalódás volt a film, lassú, néhol unalmas, máskor bugyuta, a történet zavaros, látszik, hogy nagyon erőlködtek, de nem jött össze. A látvány meg giccses és gyenge kompjútergrafika. A zene pedig csak akkor lenne jó, ha nem saját magától lopta volna a szerző. A műfaj kedvelőinek azért egyszer megnézhető a film.

Kategória: FILM, KOREA | A közvetlen link.

Eddig 7 hozzászólás érkezett

  1. LeHeL szerint:

    Az egy kritika :)

  2. Yakuza szerint:

    Ezek a dél-koreai kardozós-repkedős filmek még eléggé gyerekcipőben járnak a hongkongiakhoz képest. Valaki esetleg tudna ajánlani egy címet, amely megüti a mércét?

  3. Yakuza szerint:

    Köszi. Még nem nyálaztam át minden címet a bal oldalon. Jut eszembe a Musa több mint jól sikerült darab volt.

  4. LeHeL szerint:

    Sztem a Musa hosszu volt vontatott es unalmas. De meglehetett valahogy egyszer nezni.

  5. Prücsök szerint:

    Alig tudtam végignézni. Mindig azt vártam, h. a főszereplőnő mikor fog hangos zokogásba kezdeni. Reménykedtem, h. legalább a film végére vmi értelmesebb arcot vág… Vhogyan nem jött be ez a szájtátós-kimeresztett szemű alakítás.
    A kardozós-repkedős filmek közül nekem a japán Shinobi tetszett nagyon. Bár központi témája a harcművészet és egyéb csodás tulajdonságok birtoklása, kardozásból-repkedésből épp annyi van benne, amennyi elengedhetelen.

  6. asiafan szerint:

    koreaiból nekem a Bichunmoo tetszett, többiből meg talán a Promise, Painted Skin, Jade Warrior, The Storm Riders, esetleg a Seven Swords, Hero

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük