Kim Ki-duknak most jó Korea

Legutóbbi filmje, a Time kapcsán a rendező erősen kritizálta a koreai filmipart és a közönséget egyaránt, amiért nem értékelik kellően a művészetét. Akkor azt mondta, ha a Time nem ér el 200 ezres nézettséget, többé nem mutat be nekik filmet otthon, és bizony, a Time-ot végül csak 30 ezren látták. Ennek ellenére – vagy talán mert nem jött be a zsarolósdi? – most mégis a hazai piacra engedi legújabb művét, a Breath-et, nemrég írta alá a szerződést a koreai disztribútorral. Első olyan filmje, melyben külföldi sztárral forgat (a Tigris és sárkányból ismert Chang Chent láthatjuk majd), egy halálraítélt férfi és egy férjezett asszony szerelmét követi majd kevés dialógussal. A filmet mindössze tíz nap alatt sikerült leforgatni, és a premierje Cannes-ban lesz, májusban.
[via KFCC]

Kategória: KOREA, NEWS | A közvetlen link.

Eddig 8 hozzászólás érkezett

  1. csokimano szerint:

    pont tegnap kaptam meg Az íjt
    http://www.imdb.com/title/tt0456470/

    egyelőre csak az utolsó 10 percet néztem meg, mert nayo beajánlotta barátosném, és kíváncsi voltam a „poénra”

  2. asiafan szerint:

    hát, pont az utolsó 10 perc miatt szokták szidni a filmet, úgyhogy ha azon túlvagy, akkor jöhet az eleje.. és mit szóltál?

  3. manu szerint:

    30 ezren látták csak? Az tényleg jó nagy bukta. PL. én sem néztem még meg :lol:

  4. csokimano szerint:

    aki szidja, az nem érti. egy olyan ember beszélt a filmről 2 órán át, és utána újra megnézte, akinek ritkán van 5 órája egy dologra, szóval…
    szimbolikus-spirituális, kíváncsi vagyok az egészre. (csak ne aludjak bele… :) )

  5. asiafan szerint:

    szerintem az értéstől függetlenül is kiválthat ellenérzéseket (engem pl. abszolúte hidegen hagy, hogy a vén faszi csak spirituális értelemben kúrja-e meg a kiscsajt, akkor is gyomorforgató)

  6. csokimano szerint:

    miért? a kiscsaj élvezte, sőt szerintem ő vágyott rá. ha ő nem akarja, ha „nincs erre készen” (márpedig ez is egyfajta felnőttéválás, amikor egy új élet kezdődik – jelen esetben a fiatal sráccal), akkor nem történt volna így meg. simán megerőszakolhatta volna/lelőhette volna.

  7. asiafan szerint:

    mer öreg faszi ne dugjon tinilányt fujj, meg úgy általában még metafórikus síkon sem vagyok kiváncsi a nyugdíjasok testiségére

  8. csokimano szerint:

    :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük