Confession of Pain OST

Az Andrew LauAlan Mak páros évvégi szuperfilmje Tony Leung, Takeshi Kaneshiro és Shu Qi főszereplésével a lovehkfilm szerint nagy csalódás lett, a filmzene hangulatossága alapján én adnék a filmnek esélyt (az imdb-n nem húzták le ennyire). Azt azért a kritikusok is megjegyzik, hogy legalább jól néznek ki a szereplők, és a cikkben a pozitívumok közt szerepel a zene is, amelyet Chan Kwong-Wing szerzett. Chan már sok remek soundtracket írt, ha neve nem is ugrik be elsőre, olyan filmek nagyszerű zenéi fűződnek hozzá, mint pl. a hangulatában is hasonló Infernal Affairs trilógia, a Daisy, az Initial D, S.P.L., Storm Riders.

A lemez a Silent Night-tal indul, aztán pengetős hangszer jön, az Apres un Reve c. dal franciául. Ez is feldolgozás, Gabriel Fauré XIX. századi romantikus dala. A 7. dal (csak előreugrok) címe Lost in Macau, a kettő alapján azt hiszem, ez a film is mediterrán, vagy legalábbis európai hangulatú (mostanában nagy divat lett Makaón forgatni). A négyes dal, Secret egy perc átvezető után következik, szép, lírai, női vokállal. Ismerősnek tűnik, nem is véletlenül, Ayumi Hamasaki azonos című dalát énekli el kínaiul Denise Ho. Utána rekedt hangú férfi fájdalmas hangja szólal meg akusztikus gitár mellé (Blood), majd egy kis lassú, finom zongoramuzsika nyugtatja a kedélyeket (Confession). A makaós dalban vonósok szólnak, az utána következő Battle is azzal indul, de az Infernal Affairs soundtrackjére (joggal) emlékeztető módon, modern ritmusokkal. Nagyon jó. Utána gitáros dalok jönnek, az egész lemez végig nagyon érzelmes, de nem a csöpögős, hanem a szenvedélyesebb fajtából. A Remember angol nyelvű sanzon, férfi vokál. A Pain, ahogy már a filmcím másik fele, a Confession is, zongorás, instrumentális dal. A Church-ben pedig megszólal végre a kórus, ha esetleg eddig nem ugrott volna be az Infernal Affairs, most fog. A Killing Night a Rememberhez hasonló bárhangulatot teremt, szaxofonnal, hegedűvel, nagyon érdekes, és egyértelműen érezni benne az éjszakát. A húrok fájdalmas hangzását elektronikus ritmus pörgeti fel néha. Nagyon dinamikus, izgalmas, érzésekkel teli szám. Utána az Alley Chase jön, gyors, instrumentális dal, ahogy egy "sikátorbéli üldözés"-hez illik. A Tracking sejtelmesen indul, aztán itt is megszaggatják a hegedűhúrt. A 17 számos lemezt a COP Teaser c. dal zárja.

Ha másért nem, a zenéért mindenképp érdemes utánajárni a filmnek. Itt belehallgathatunk.

A bejegyzés kategóriája: KÍNAI, ZENE
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük