Koreai akciódráma, 2006. Rendezte és főszerepel: Ryoo Seung-wan (Crying Fist, Arahan); szereplők még: Jeong Doo-hong, Lee Beom-soo. Csak azért írok róla, hogy néhány ártatlan nézőt megmenthessek ettől a rettentő rossz filmtől. Értelmetlen, unalmas verekedés, pedig csak 1.5 óra. Tae-su fővárosi rendőr, szülővárosába, vidékre utazik, mert szomorú hírt kapott egy barátja haláláról, akit alvilági figuraként vert agyon egy csapat zülött fiatal. Három másik egykori barátjával találkozva egyre inkább úgy tűnik, hogy közülük áll valaki az ügy hátterében, és a többieket is különféle erőszakos támadások érik. A karakterek és a sztori pocsék, az akciók látványosak, de tartalom nélkül nem keltenek sok érdeklődést, és néha egyszerűen röhejesek. Egy ember száz ellen, semmiből előkerülő sportcsapat és vérszomjas iskoláslányok, előre kiszámolható végjáték sok vödör piros festékkel. Nem tudom, mit szerettek volna, de nem sikerült.
Kedvelj itt is
-
Friss írások
Archívum
Kategóriák
Linkajánló
About
Translate
Kb. ugyanez a véleményem nekem is. Egy kicsit talán elnézőbb voltam vele, tetszett a karakterek kinézete (a személyiségük = zero), a zene, meg a bunyók, bár ez utóbbiak valahogy hiteltelenek egy koreai fimben. Hongkongiban sokkal jobban mutattak volna.
Most látom azonban a rendező személyét és így már be tudom lőni, hogy mi is akart ez lenni. A válasz: Seung-wan legrosszabb filmje. Még az elsőnél is sokkal rosszabb. Mindig pengélen táncol a faszi a filmjeivel, hát itt most nem esett át.
engem a kinézetik is irritált, sőt
Srácok nekem tetszett angolul igazából a film, bár nem vagyok valami nagy kritikus , viszon sehonnan nem tudok egy ki___ott feliratot találni hozzá.
Ha valaki tud segíteni hogy hol találok hozzá magyar feliratot, legyen szíves egy e-mail-t küldeni nekem.
scarey_spoon@freemail.hu
előre is köszönöm srácok
BÉKE!
szerintem nem készült hozzá