Ban és banquet

Bannolták a kínaiak Liu Ye-t, vagyis eltiltották a filmkészítéstől öt évre őt, és legújabb filmje, a Summer Palace producerét is, miután a filmet a kínai állami cenzúra jóváhagyása nélkül mutatták be Cannes-ban. A bemutató előtti napon a cenzorok technikai hiba miatt utasították el a filmet, és később, utólag sem adtak rá engedélyt. A büntetés sokkal inkább a kihágásnak és nem a film tartalmának köszönhető, bár utóbbi alapján valószínűleg úgysem engedték volna bemutatni, ugyanis a románc a ’89-es diáklázadások idején játszódik, és a kényes politikai háttér mellett szexjeleneteket is tartalmaz. Ez nem az első eset Liu Ye számára, 2000-es, Suzhou River (Egy szirén szerelme) c. filmjét is betiltották Kínában.

Bemutatták Feng Xiaogang új filmjét, a The Banquet-et a Velencei Filmfesztiválon. A Zhang Ziyi főszereplésével készült, Hamlet inspirálta dráma a császári palotában játszódik, és már a kínai elővetítések során is sok fanyalgást kapott, a nézők kinevették a filmet. A nyugati közönség sincs oda érte, az eddig megjelent kritikák alapján a film inkább csak közepes, a látvány dominál benne.

Egy apró hír még a monkeypeaches-ről: állítólag Alain Delon még idén játszani fog egy Johnny To filmben. A két neves szakmabeli kölcsönösen felnéz egymásra, és Cannes-ban találkoztak legutóbb.

Kategória: NEWS | A közvetlen link.

Eddig 3 hozzászólás érkezett

  1. manu szerint:

    :( Pedig a Banquetet nagyon vártam. Azt hittem valami jó kis intrikus történelmi dráma lesz…

  2. asiafan szerint:

    mostanában minden „nagy” filmmel ez van

  3. asiafan szerint:

    a twitchen van egy pozitív kritika, úgyhogy még lehet reménykedni
    http://www.twitchfilm.net/archives/007444.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük