Riding Alone For Thousands Of Miles


http://imdb.com/title/tt0437447

2005, kínai-japán dráma, rendezte Zhang Yimou (A Hős, Repülő tőrök klánja rendezője). Fsz: Ken Takakura.

Fiával haragban lévő apa a fiú betegségének hírére útra kel, hogy a srác által abbamaradt dokumentumfilmet befejezze egy, a film címével megegyező című kínai operáról. A szinopszist ismerve ültem le a film elé, de nem csak emiatt tűnt az elején kicsit klisésnek, az apró dolgokat szinte percről percre tudni lehet előre. Nem baj, talán a táj kárpótol. A fiú feleségét játszó nő alakítása különös gyenge, túljátszott a kezdeteknél. Nade ne ítéljünk hamar. Az biztos, hogy ez a film nem Zhang Yimou leutóbbi akciófilmjeinek stílusában készült, inkább régi arcát mutatja, a lassú folyású drámák (pl. The Road Home, Raise the Red Lantern) mesterét. Itt nincsenek (olyan) hősök, mint A hős-ben, hadvezérek, különleges alakok, hanem csak teljesen hétköznapi emberek. Úgyhogy a nézők lehetséges véleménye már itt szétválik. Lehet hétkönapi emberként nézni, és szivet melegetni vele. Lehet egy csipetnyi sznobizmussal a művészfilmes megoldásokat kutatni benne. És lehet halálosan unni. Mindenki izlése és vérmérsélkete szerint.

Én egy kicsit fennakadtam az alapkocepción: apa megtudja, hogy a fia halálos beteg (rákos). Nem megy vissza a kórházba, hogy lássa, sőt, meg sem kérdezi a menyét, hogy mégis mennyi ideje van hátra a fiúnak, hanem nekivág Kínának. De aztán lassanként megértjük, hogy miért alakultak így a dolgok, és hogy mit akar elmesélni ez a történet az érzések kimutatásáról. A kínai tájak eszméletlen gyönyörűek, és „hazai pályára” érve a film és a szereplők is már sokkal jobbak. Szép, hozzáillő a zene is. Azért türelmes hangulatban érdemes megnézni, bár csak 107 perces a film, néha olyan érzés, mintha legalább 3 órás volna. Lassú, de érdemes végigülni.

Kategória: FILM, JAPÁN, KÍNAI | A közvetlen link.

Eddig 3 hozzászólás érkezett

  1. manu szerint:

    Láttam a trailerjét a Promise DVD-n, azon nem tünt túl látványosnak. Legalábbis nem sok tájat szúrtak be és lehet, hogy ez baj volt, mert az egész úgy nézett ki, mintha a film a ’80-as években készült volna.

  2. asiafan szerint:

    nem a latvanyra megy a film, de ami van, az szép
    én nem vagyok oda Yimou korábbi filmjeiért se

  3. asiafan szerint:

    A Promise DVD-d melyik verzio, honnan?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük