Jesszus. Nagy lendülettel belekezdtem, hogy majd ismertetem Ayumi legújabb (január 1-én megjelent) lemezét, amelynek Heaven maxijáról már ismerek pár jó számot. Erre olyan brutálisan indul, hogy ha nem lenne ez a blog, most úgy dobnám a kukába, hogy előtte még össze is töröm, bár erre nincs mód, lévén, hogy mp3. Szóval, első szám (Bold & Delicious), berobbanó női kórus félig kiabálva a következő szöveggel: "Já-já-já-já, gá-gá-gá-gá, dá-dá-dá-dá, wo-wo-wo-wo". Húb*zdmeg. Később már beindul az ének műanyagnak tűnő funky gitár-riffre, de még mindig a kezdés sokkhatása alatt vagyok. Már éppen skippelném a borzalmat, amikor jön a következő része… [Spoiler!] dögös heavy rock alapra örjöngés. What the fuck?!?? Ellenben itt már tetszik. Totálkész, röhögőgörcs környékez, de jó bulis szám. Ahhoz képest, hogy popzene, meglehetősen merész. A következő, STEP you is elég érdekesen indul, gépies, betorzított elektronikus hangokkal, erre 00:28-nál gondol egyet, és lírai szám. Legalábbis a verse. Aztán keménykedik, de már nem annyira a hangulat, csak a csúnya "hangszerek" (sample-ök) miatt. [Fura, a 320k-s tömörítés ellenére olyan érzésem van, mintha szarul szólna, és ennek vagy a keverés az oka, vagy hogy ez a lemez egyelőre még valószínűleg nem látott hangszert komputeren kívül. Iszonyúan műhangzású (a "dobok", dobgép, meg a "gitár" is, …ki tudja, vajon Ayumi igazi?).] A Ladies Night is szintetizátor és robothang bemutatóval indul. Már szinte a Daft Punk jut eszembe… Ez a szám elég jellegtelen, kezdem únni a lemezt. Zavar ez a sok olcsó, beépített szintihang… a következő dal is ilyennel indul, is this LOVE?. Aztán gitár, már, ha az. [Hiányzik a basszus. Lehet, hogy valami lo-fi rádióból rippelték? Lehet, hogy ha kijön egy korrekt retail, akkor újra kell hallgatni.] Ez is jó dögös, bulis szám. A címadó (miss) understood akusztikusan indul, szép. A refrénre ez is riffelős, hangoskodós, keménykedős lesz. Jó, csak már kicsit uncsi.
A 6. dal, alterna már-már metálnak indul, Ayu végig kiabálós hangon énekel. Bár nem ismerem igazán a munkásságát, lehet, hogy mindig ilyen. Itt legalább már vannak gitárok. In the Corner. Továbbra is heavyrock-techno mix a stílus, de egész jó ritmus, kicsit nyugisabb, szebb. Következő a tasking, művonósok, effekthang, "akusztikus" gitár. Érdekes ez is. Kimondottan tetszik, hangulatos. Instrumentális szám, sokat számít, hogy Ayu nem kiabál bele. Kicsit megpihenünk, és szerencsére a Criminal is békésen, líraian és "zongorával" indul. Később, sokára, előjönnek az erősebb részek, a torzított-gitár a refrénben, de szerencsére az is lassú lírában. Szép dal. A Pride vonósokkal kezdődik, remélem azért most nem jönnek zsinórban lassú számok, mert akkor meg attól sokkallok be. Hát pedig ez olyan, mint az előző, csak méginkább pátoszos. Aztán jön a Will, amit már ismerek a maxiról, és az is líraibb dal. Szép, érdekes, slágeres. Még mindig ez tetszik a legjobban. Kicsit variálhattak volna a számsorrenden. Ezután jön a (Shinobi filmzene dal) HEAVEN, ami – ki gondolná – szintén lírai dalként indul, zongi akkordokra. De legalább Ayu énekel, és nem kiabál. Sláger. Utána, ha még nem aludtunk el :), jön az Are You Wake Up? című gyorsabb, bulis szám, torz műgitárral, robothangokkal meg ami még a lemez elejéről ismerős. Néhol 80's szintipopba fordul át. Fura dolgok vannak itt… A robothangot leszámítva instrumentális szám, gondolom, azért csinálták, hogy felébredjünk a lemez utolsó három dalára. A fairyland ilyen álmodozós dance-sláger, a Beautiful Day nem tudom, mi, kedves gitár-riffre happy poppolás. A záródal, a rainy day pedig egy nyugis befejezés, szintieffekt-esővel és egyéb bolti elektronikus hangokkal kezdve. Ayu itt is énekel, szépen kezdődik, és szerencsére nem vált át gitárriffre kiabálósba, hanem marad ilyen szép. Összességében ez egy izgalmas pop lemez, mindenféle modern hangzásokkal (dögös gitár, szintis, dance groove-ok, táncos-örjöngős stílus). Olyan, amit csak rendkívüli módon rövide szabott szoknyában lehet előadni, de végülis úgy a jó.
Kedvelj itt is
-
Friss írások
Archívum
Kategóriák
Linkajánló
About
Translate
Jó a leírásod! Tényleg minden benne van! :+:
Köszi. Talán te is hallottad már? Hogy tetszett?
Halottam. (Nekem losslessben van meg.)
Hát vegyes érzelmeim vannak. Az a Bajom hogy igazából nem jön be annyira ez a Zúzósabb stílus Ayunál. Szal pl: már a My Story ban is elég sok efféle stílusú szám volt, én inkább a régebbi Lájtosabb számait szeretem, de a mostani albumban is van sok szám a mi tetszik. Pl: Fairyland; Rainy Day; Ladies Night stb…
Hamár a My Story-t szóbahoztam, annak a remixalbuma a My Story Classical zsíros nagyon. Egy sokszor meghallgattam már.
Viszont azt még hozzá kell tenni, hogy sokat fejlődött az évek során, minden értelemben.
*Ezt
Egyébként le lehet tölteni a http://www.jpopsuki.com/main.html óldalról… ;)