2005, Hong-Kong – imdb – trailer
r: Teddy Chan, fsz: Andy Lau, Karen Mok
Meglepetésfilm. Éppen hangulat-feldobós gagyinak tettem be a minap, hogy biztos valami könnyen emészthető, bugyuta, románc-komédia lesz. Elvégre a plot: az otthonról folyton elszökdöső, mostohaanyuval problémázó kisfiú mágikus úton hirtelen felnőtt lesz, de túl gyorsan öregszik. Ilyen már volt, Tom Hanks ’88-as Big (Segítség, felnőttem!) című filmjében… Eleinte a várható poénok jöttek sorra, a hirtelen kiszakadt cipő, randizás a tanárnénivel, a sör megkóstolása, és egyéb gyermek-álmok valóra válása… aztán volt egy-két anomália is, például amíg a hirtelen felnövés a cipőt kicsinálta, addig pl. a gatya nem szakadt szét, meg ilyenek, és a leginkább zavaró, hogy a testi növekedéssel együtt a lelki érés is túlzott volt. Mert hiába varázslat meg negyvenes láb, egyik napról a másikra nem válik egy 12 éves fiú gondolkodása egy 40-es férfi bölcsességévé. Sebaj, ne akadékoskodjunk, figyeljünk inkább arra, hogy mit akarhatott a rendező ezzel a nem túl eredeti sztorival. A fiú lassan kezdi megérteni a felnőtteket, a családját, bonyolódnak a helyzetek, ő persze mindenkinél nagyobb éleslátással teszi helyére a nagyok dolgait, bájos kis romantika, drámák, poénok, kalandok, könnyed folytatás. Aztán másnap reggel borostásan, harmincon túl még megy a móka, bár egyre inkább a dráma irányába vonul a film, és amikor a következő nap meglátjuk a vén – és egyébként páratlan színészi teljesítmény nyújtó – Andy Laut ősz öregen, akkor már kezdünk megijedni. De ugye majd a végén megkapja az ellenszert, visszamegy haza, és mindenki együtt nevet, ugye? Nehéz a halivúdi sztorivezetéstől elvonatkoztatni egy ilyen témánál, hiába vagyunk a földgömb túlsó felén. A pár napja nem-gyerek főszereplő pedig valami furcsa eleggyé válik, a gyermeki őszinteség, naívság, tisztaság és az öregedés bölcsessége, higgadsága keveredik össze kissé valúszínűtlen karakterében. És akkor újra találkozik a fura figurával, aki a varázslöttyöt kutyulta össze a film elején, és aki közli: „A jövő tele van reménnyel, még ha egyetlen napod van is hátra. Hozd ki belőle a legtöbbet.” Mi pedig csak nézünk…
Érdemes akkor letölteni?Láttam az FSC-n is,lehet,hogy akkor belekezdenék.
Nem tudom… én nem bántam meg.