Keleti Szél <ázsiakult>

Mindent az olvasókért! A blog kedvéért kipróbáltam a mentolos-csokis Pockyt. :) Nem olyan jó, vagy csak mostanában sok jobbat ettem ilyesmiből, nagyon mű íze volt. Egyébként már nem is vagyok oda érte túlzottan. A másikat egy tajvani ismerős hozta, így muszáj volt megkóstolnom, és annak ellenére, hogy nem szeretem az ananászt, már ötöt megettem. Elég porlós, belül ragacsos, fullasztó, erős illatú, és valódi ananászt tartalmaz. Ez a sütifajta ott elég gyakori lehet, mert emlékszem, hogy tavaly nyáron is valami hasonlót ettem, ami onnan volt, csak az zöldteás-árpás, ez meg síma liszt-alapú. De amitől igazán jó, az a szép doboza. :)

A legtöbbet olyan egy éve hallgattam Jay Chou: The Era albumát, nemrég döbbentem rá csak, mennyire, amikor kipróbáltam egy programot, ami statisztikát csinál az itunesomból évekre visszamenőleg, és majdnem az összes, legtöbbet hallgatott, toplistás elem egy-egy dal volt Jay fenti lemezéről (a többi meg amúgy Slipknot, ami elég érdekes egy párosítás). :) Ráadásul nem tudok ráunni, ennek ellenére nagyon megörültem, amikor felbukkant az új anyag, az Exclamation Mark (驚嘆號), azaz Felkiáltójel. Egy spéci napon, 2011/11/11-én, jelent meg Tajvanon, és ez Jay 11. albuma. Bónusz DVD-vel együtt adják, amelyen két dal (驚嘆號 - Exclamation Mark és 迷魂曲 - Enchanting Melody) videóklipje van, a CD-n pedig - nyilván - 11 szám szerepel. A címadó klip cgi-vel teli, futurisztikus akciómozi, melyet Jay rendezett, és egy sportautót vezet bene. Számítógépes játék reklámjának menő lenne, videóklipnek szerintem ciki. A másik már jobban néz ki, de az meg kissé az Inception-re hajaz. Inkább hallgatom a zenét..

2010-es, kínai-tajvani, harcművészeti komédia. Rendezte Kevin Chu. Fsz: Xiao Shen Yang, Kelly Lin, Banny Chen, Zhao Benshan. Felejtős film, két nap után bele kellett néznem újra, hogy egyátalán bármi eszembejusson. Van egy balfék srác, aki csak ősi, harcos képregényeket olvas, de aztán a valóságban is kungfuhőssé kell lennie. Tetszik neki egy csaj, aki egy elszökött hercegnő, és mindenféle viccesnek szánt helyzetbe keverednek. A régi időkben játszódó filmbe extra humorként modern dolgokat is belekevertek (képregényeket, tévéreklámot), de ez sem dobott rajta sokat, lehet, hogy nem értem a kínai humort, vagy legalábbis az ilyesmi túlontúl primitív a számomra. A sztori nulla, a színészek bénák, az akció unalmas volt. Trailer.

Ang Lee filmjeiben még egyszer sem csalódtam, így most is úgy ültem le megnézni az Étel, ital, férfi, nő c. művét, hogy garantált élményt vártam, és kaptam. Mindezt hatásvadász jelenetek, fordulatok, drámai aláfestőzene és egyéb trükkök nélkül, egy egyszerű, hétköznapi történet realista és mégis nagyon szívhezszóló bemutatásával. Ez az 1994-es, tajvani-amerikai filmje egy idősödő, özvegy szakács, és három felnőtt, eltérő temperamentumú lánya életét mutatja be, és mint sok más műve, ez is részben a régi és az új, az öregek és a fiatalok életmódjának különbözőségével is foglalkozik, vígjátéki elemekkel tűzdelve. A filmet BAFTA, Golden Globe és Oscar-díjra is jelölték.

Főszereplők: Sihung Lung, Yu-wen Wang, Chien-lien Wu, Kuei-mei Yang. A színészek többsége ismerős lehet a rendező korábbi The Wedding Banquet c. filmjéből.

Ci Ling (2009) tajvani kalandfilm. Rendezte: Chu Yin-Ping. Főszereplők: Jay Chou, Lin Chi-ling, Eric Tsang. Akció: Ching Siu-tung.

Kincsvadászok vannak benne, amolyan Indiana Jones-féleség. Tudtam, hogy nem jó film, de végül szórakoztató volt, mert épp valami ilyen egyszerűre vágytam. A Múmia 3-nál pl. jobb. Az akciórészek néha jól néztek ki. A film hatalmas bukta volt anyagilag is, túl sokat költöttek rá, és nem jött vissza. Úgyhogy aki az ázsiai filmek világában kincset szeretne találni, azt nem itt ásták el. :)

http://www.youtube.com/watch?v=l_At5enQ6q8

Miután rákattantam előbb a Tashkorgani napsütésre majd a leginkább tetsző előadására Lu Siqing által hegedűn, rákerestem, hogy van-e valami hivatalos felvételre a kettőből. Így lett meg a Nostalgia: Chinese Songs of Home and Longing (2009) c., németeknél kiadott album, melyen az említett hegedűművész ad elő kínai népdalokat, többnyire zongorakísérettel (Sheng Yuan), és nagyon jó. Lu Siqing amolyan csodagyerekként kezdte, Yehudi Menuhin felfedezte, és Angliába ment tanulni, majd Kínában folytatta sikeres pályafutását, illetve megnyerte a nemzetközi Paganini versenyt is 18 évesen. Több lemeze megjelent, a már korábban említett zeneszerző, Chen Gang ismertebbik művét, a Butterfly Lovers Violin Concertot többször is cd-re játszotta, valamint Vivaldi Négy évszakját is. Mr. Lu többek közt egy 17. századi Stradivari hegedűt használ. Tracks:

Kellemes karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

Úgy tűnik, én jó voltam idén, kaptam egy erhut meg ezt a konzervet.. :)

Nem tudok kigyógyulni Jay Chou diszkográfiájából, és minél inkább próbálkozok más mandarin nyelvű, főleg tajvani előadókkal, annál inkább térek vissza hozzá. Pedig elsőre még David Tao is reménykeltő volt, sőt, igazából elég érdekes, minőségi zenét csinál, de a hangja nem valami nagy szám, és maga a stílus is végül túl kommersz és unalmas. Ezt szűrtem le legutóbbi, Opus 69-es lemezéből, amelyben a számok arra utalnak, hogy hatodik stúdióalbuma és 9. lemeze jelent meg 2009 nyarán, és az énekes amúgy 1969-ben született. Pedig az album még rockosabb is lett, a korábbi, nekem még ennyire sem tetsző RnB vonalról letérve. De azért el bírom hallgatni, sok kellemes dallam, hangszín van benne. Különösen az elején volt még meggyőző, pl. az egyházi kórusos bevezetőt követő A Big Mess jó, és a negyedik, lendületesebb Play, amiben Tay Ke Wei is énekel.

Aki tud olyan lemezt, amivel kiválthatom Jayt, szóljon! :) Wang Lee Hom talán?