Keleti Szél <ázsiakult>

Az Ip Man 2 filmzenéjéről nem tudok többet mondani azon kívül, hogy kellemes. A film első részének zenéjéhez hasonló a folytatás is, amit szintén Kenji Kawai írt. Talán kicsit karakteresebb a nyitó szám, vagy lehet, hogy csak a számomra volt hangsúlyosabb, amiért moziban láttam a filmet, és az első 1-2 percben volt igazán a csúcson az érdeklődésem és figyelmem iránta. Szép, epikus, vonósos instrumentális zene, egy kis kínai, népi hangzással. A megfelelő jeleneteknél jó drámai, komoly (vagy éppen komor) hangulatú dallamokat hallunk, a fő téma pedig vissza-visszatér. Tetszik is, amilyen finoman, néha csak 5-6 hang idejére jelenik meg, viszont egész gyakran. Ezzel együtt kissé funkcionális zenének érzem ezt, ami a háttérben remekül teszi a dolgát, de nem veszi el a figyelmünket a filmtől, és így, magában hallgatni már nem annyira érdekes. Filmzenekedvelőknek azért mindenképp ajánlható.

Mégis mi mást várhatunk, mint lélegzetelállító filmzenét Shigeru Umebayashitól? Az 59 éves, japán zeneszerző már bizonyított olyan filmekkel, mint Wong Kar-Waitól az In the Mood for Love és a 2046 (ezért több díjat is nyert), vagy a Repülő tőrök klánjának zenéje, a Daisy, a Jet Li-féle Fearless és a Hannibal Rising mellett... A True Legend a harcioreográfus Yuen Woo-Ping rendezése, keleten már bemutatták, illetve szerepelt a Berlinálén is. Előzetes itt.

Sejtelmes, drámai, kínai elemekkel teli, borongós filmzenét hallhatunk a 20 számnos, 54 perces albumon, amelyet idén, év elején adtak ki. Biztos nagyon hangulatos, epikus lesz tőle a film, tele van érzelemmel, mégsem érzelgős, inkább komoly. Finom érzékkel jelennek meg a különböző hangszínek a hagyományos, filmzenestílusú zenekari megszólalásban, akadnak pergős dobok, kórus, fájdalmas-feszült népi pengetős hangszer és furulyaféleség. Kedves, idilli darabok is vannak, nagyon kellemes így, magában is hallgatni a lemezt. A film főcímdalával indul egyébként, szokásos módon ebben az egyben van ének, Zhou Xun előadásában. Kíváló sountrack, 10/10 és ha a film is olyan jó lesz, mint amilyennek "hangzik", akkor az idei év egyik nagy sikerét várhatjuk.

A World's End Girlfriendről már korábban is hallottam, mivel szeretem az ilyen elektronikus, post-rock keverék zenéket, némileg hasonló a Monohoz. Katsuhiko Maeda szólóprojectjéről van szó, a zenész Nagaszakiból származik, Tokióban él. A "zenekar" első lemeze 2000-ben jelent meg Ending Story címmel, azóta már egy tucat cd-t kiadtak, melyek közül a 2006-os Palmless Prayer/Mass Murder Refrain a Mono-val közös anyag. Velük voltak észak-amerikai turnén is, egyébként pedig világszerte voltak koncertek, sok európai országban is. Most pedig megjelent a zenekartól az idén ősszel (a japán mozikban)  bemutatott Air Doll c. film zenéje.

A mangán alapuló filmet Hirokazu Koreeda rendezte, és még a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták, a főszereplők: Bae Doona, Arata, Itsuji Itao. Egy felfújható babáról szól, aki lassacskán életre kel, személyiséget alakít ki, majd megpróbál beilleszkedni az emberek világába. Munkát keres, beleszeret egy videotékásba, aztán drámai fordulatok. Trailer.

A filmzene magával ragadott, amint belehallgattam, napokig a lejátszómban maradt. Inkább a zenekar stílusába illik, és nem az a tipikus, pusztán kíséretként értékelhető filmzene, hanem önálló albumként is megállja a helyét. Főleg elektronica, ambient, de klasszikus elemek is találhatók benne, nagyon bájos, csilingelő hangokkal, tingli-tangli zongorázással, szívhez szóló hegedűvel. Eszméletlen szép. A számcímek japánul vannak, már a rövd intrót követő első daltól a hideg futkos a hátamon. Elég sok a pittyegős hang, hárfa, szólózongora, music box a lemezen, ami talán a főhős babajellegére utal. Ezeket sokszor követi mélyebb hegedűs, csellós szám, amitől helyrebillennek a fülünkbe tódult magas frekvenciák.. Álomszerű az egész, a lehető legjobb reklám a filmnek a lemez, sokak érdeklődését keltette fel a zene. Kedvenc trackek: 2, 8, 12, 21. Egy részlet (11. 誕生会の夢):

Kim adósságokban úszik (úszni viszont nem tud!), elhagyta a barátnője, így egy szép nap a híd szélén találja magát. Csendben eltűnik a Han folyó habjaiban, de reggel egy homokparton ébred. Nemsokára kiderül, egy lakatlan szigetre került, nem messze kiindulópontjától. A metropoliszt átszelő folyó közepén, a város egyik hídja alatt ért partot, egy megközelíthetetlen bozótosban.

Kim továbbra is elkeseredett, épp felkötné magát, amikor hasmenése lesz, aztán idővel egész hozzászokik a nomád életmódhoz, amelyre száműzetésében kényszerül. Nem ő az egyetlen, aki magányosan él, a távoli toronyházak egyik lakásában egy lány zárta be magát a szobájába (van ilyen Ázsiában, hogy nem jönnek ki évekig), és az internet segítségével él valamiféle álomvilágban. Szeméthegyek közt, a sötétben ül, és csak a Holdat fotózza, mert ott nincs senki. Évente kétszer, mikor légiriadó-gyakorlat van, kihúzza a függönyt, és körülnéz teleobjektívjével a leállt, kihalt városban, ám ezúttal egy igen furcsa alakot pillant meg (Kimet). Egymásra talál-e a két elveszett ember?

A film másik címe: Kim's Island (Kimssi Pyoroogi, 2009). Koreai dráma, némi romantikával és humorral, író-rendezője: Hae-jun Lee. Koreában májusban mutatták be, de nemrég szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is. Főszereplők: Jeong Jae-Young, Jeong Ryeo-Won, Park Young-Seo, Park Yeong-seo, Yang Mi-kyeong. Zene: Kim Hong-jib.

Épp csak belepillantottam, de egyből megfogott. Nagyon hangulatos zenével és képsorokkal indul, valamennyire művészi is, nagyon szép beállítások, képek vannak benne, még a sáros homokot is már-már festőien ábrázolja. Egyszerűen észbontó a film, igazi kincs, már ami az eredeti sztorit illeti és a rengeteg humoros apróságot. Bájos, romantikus végig, és nem a közhelyes, csöpögős módon, inkább abszurd jelenetei által. Tessék megnézni! Előzetes itt.

Filmzene: a rendezőnek második filmje ez a Like a Virgin után, amit csak azért említek, mert annak is Kim Hong-jib volt a zeneszerzője. Korábbi munkái: The Moonlight of Seoul, The Old Garden, The President's Last Bang, A Good Lawyer's Wife, Wedding Campaign OST... A sountracken 25 dal van, köztük a Lizard c. (track 12), amely egy tribute a Hot Potato zenekarnak. Szerintem a filmzene is elég eredeti lett, hangulatos, és túláradó, érzelmes vonósok helyett inkább kedves, játékos dallamokkal operál. Az első pár szám kicsit Beatles-es, aztán dzsesszesebb részek, klasszikus-zenei hangszerelés is felbukkan, miközben a fúvósok vannak előtérben meg egy-két prüntyögős húros hangszer. Kellemes, magában is hallgatható, változatos zene, izgalmas hangokkal. A közepefelé kicsit feltorlódtak a vonós-hárfás, lírai számok, a végén egy gitárdallammal, majd jön a már említett, poppos dal, a Lizard, amiben énekelnek is. Utána visszatérnek a húros, tengerparti, andalító témák, egyszer egy karibi öbölben, máskor Velencében érezzük magunk. A filmből számomra a 18-as track maradt meg legemlékezetesebbként. Aki teheti szerezze be ezt is a film mellé.

A GOEMON soundtrack április 22-én, röviddel a film megjelenése előtt jött ki Japánban, a zenét Akihiko Matsumoto szerezte. Itt van belőle egy-két részlet. Matsumoto (46) már jópár film- és játékzenét írt, Resident Evilhez, a Space Travelers c. filmhez, és ő írta a Returner modern zenéjét is, amiről már szó esett. A Bayside Shakedown nagy példányszámban eladott filmzenéjéért pedig díjat is kapott. A cdJapan eladási listáit nézve fenti, legújabb műve is sikeres, a japán filmzenék közül a harmadik helyen áll. 20 dal van rajta, a Columbia Music adta ki.

Nehéz a film nélkül nyilatkozni a zenéről, bár a trailer és a többi reklámvideó alapján el tudom már képzelni, hogy érzelgős, epikus, nagyszabású képek illenek hozzá. A fő téma is ehhez illő, kicsit sablonos, hárfás, vonóshangszeres, nagyon meghatós - és kicsit semmilyen. A záró szám ennek egy alternatív verziója, még lassabb, hömpölygő, négyzetre emelt pátosszal. A nyitó téma viszont már jóval hangulatosabb, drámaibb, kórussal indul. Sejtelmes, borús, nagyszabású, szimfónikus. Kellemes, gyors, akciójelenetes ritmussal, pengetős hangszerrel folytatódik, a címe Thief, és a tolvaj bizonyára fut. Szinte már látom a filmet. Keleties dallamok hintődnek el benne néhol, bár inkább indiainak hat némelyik, nincs ilyen erőltetett, kötelező, japán népzene beleszőve. Hangulatában eléggé emlékeztet azért a Shinobi vagy az Azumi zenéjére. Előbbire is jellemzőek voltak a túlzások, az agyoneditált, csillogó szempárok, tökéletesen libbenő frizurák. A hömpölygő zene, a sok hárfás rész miatt meg is jelennek képzeletemben a hatalmas, üde vízesések kis szivárványocskákkal.

A Banquet c. szám kicsit rockosabb, továbbra is nagyon kellemes, ebben is tisztára bollywoodot hallok, tipikusan olyan, hogy csoportban táncolják :) A Music Box c. számban egy zenélő dobozt hallunk, ennek inkább a filmben lehet értelme. A Goemon vs. Saizo egy pörgős, rockos harci zene, dobbal, gitárral, kórussal és persze, hárfák. Itt is van ilyen citeraszerű hangszer, nem tudom, pontosan mi, nagyon kevés információt lehet találni a lemezről. Ismerős nevek szerepelnek a további dalok címében, Hanzo, Kagemusha, Nobunaga, Sekigahara. A stílus a hollywoodi filmzenék világát idézi, nagyzenekar, kórus... de azért elég egyedi, érdekes. A lírai, zongorás Cha Cha töri meg a vonalat, ami gondolom, a főhős szerelmi életének tárgya, kettejük lírai dala következik utána, immár hegedűvel és hárfával is bőven leöntve. A vége felé már elég spoileresek a dalcímek, és egyre csöpögősebben készülünk a végkifejletre...

Nem szerepel a soundtracken, de a filmhez kapcsolódik a film egyik fő betétdala a Violet UK által előadott Rosa c. szám, amelyet az X-Japanos Yoshiki írt és producelt. Ez limitált példányszámban jelent csak meg kislemezen, a bemutató napján lehetett hozzájutni, most a japán ituneson érhető el még letöltésként.

Valami isteni, mongol folk rock zenekarra akadtam, és kiderült, ők követték el részben Sergei Bodrov oscar-jelölt filmje, a Mongol filmzenéjét is. Az Altan Urag zenekar hagyományos, népi hangszereket kever lendületes, érzelmes rockritmusokkal, nemcsak a filmhez készült, hanem saját dalaik is epikus, lírai, nagyszabású történetekhez illő hangulatúak.

Meg kell hagyni, a zenekari biográfia nem sikerült valami szerényre. A film főhőse, Dzsingisz kán is megirigyelhetné tőlük a bátorságot, amivel saját zenei missziójukat népük sokszáz éve történt, katonai sikereivel hozzák párhuzamba, ugyanis ha őseik annó elfoglalták a fél világot, akkor ők majd meghódítják azt újra a folkrockjukkal. De amúgy aranyosak :) 2002-ben alakultak, első lemezük két évre rá jött ki “Foal's Been Born” címmel. A következő pedig az általam is hallgatott, ismertebb “Made in Altan Urag”, amit 2006-ban adott ki a Sonar Records. Van egy daluk a Khadak c. filmben is. A zenekarban egyébként közösen zeneiskolát végzett profik játszanak, öt 27 év körüli srác plusz egy lány, aki dobol. A hangszerek: zongora, yoochin (citeraféle), furuly, ütősök, hegedű, annak is főleg a népi, lófejű változata, és mellé hagyományos torokéneklés. Egy-két nemzetközi fesztiválon is felléptek már külföldön.

A Mongol filmzenéjének nagy részét a finn zeneszerző, Tuomas Kantelinen írta (korábbi műve pl. a Mindhunters zenéje), valamint van a lemezen öt dal az Altan Uragtól. Amellett, hogy a filmhez kitűnően illik, az epikus csatákat, a pusztaságot, a szereplők mély érzelmeit jól tükrözi, külön érdeme, hogy a finn szerző nagyon ráérzett a mongol zene hangulatára, az albumon az ő szerzeményei és a fenti folkbanda számai szinte észrevétlenül váltják egymást, nagy az összhang. Persze, akadnak inkább hagyományos, vonós, szimfónikus darabok, de szinte mindben van valami keleties dallam, ária, hangszer. Nagyon remek filmzene, önmagában is. Ez a dal tetszik legjobban (a zenekartól, és sajnos csak monóban hallható). Szóval, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szerezze be a Mongol OST-t vagy a fenti mongolok zenéjét :) Itt egy kis kedvcsináló még:

Hogyan írjunk két hét alatt két Oscaros filmzenét? Bárcsak tudnám... Rengeteget hallottam már a Gettó milliomos c. filmről, de szeretem elkerülni a hype-okat, úgyhogy majd csak akkor akartam megnézni, ha már lecsitult a hírverés körülötte. Erre viszont most már sokat kell várni, tekintve, hogy az éjjel nyolc Oscart nyert a film, amiből kettőt is A. R. Rahman kapott, a legjobb filmzenéért és a legjobb betétdalért. Az indiai zeneszerző korábbi, jelentős műveit felsorolni sem volna itt elég hely, hazáján kívüli filmekhez is írt zenét, nekem egyik kedvencem pl. a kíniai Ég és Föld Harcosai score. Az ő műve még a Lagaan, Guru, Ghajini, Jodhaa Akbar zenéje és az Elizabeth: The Golden Age. Számtalan indiai díj mellett nyert már BAFTA és Golden Globe díjat is (utóbbiakat szintén a Gettó milliomossal), ilyen repertoárral elég fiatalnak is számít a maga 42 évével. A Slumdog Millionaire filmzenéjét is a kisujjából rázhatta ki, néhány hónapos előkészítés után két hét alatt írta.

A filmzene három Oscar-nevezést kapott, kettőt megnyert. A harmadik nevezés is a legjobb dal kategóriájának szólt, a M.I.A.-val közös O... Saya c. dallal, ő az előadója és a szerzője is még két másiknak is a lemezen, amelyeket nem Rahman írt: a Paper Planes és a remixje. A nyertes dal végül a Jai Ho lett (hallgassuk). Rahman a régi és a modern India vegyítésével próbálkozott zenéjében. A rendező, Danny Boyle, utálja a szentimentális dolgokat, csellót nekem bele ne tegyél, mondta, inkább lüktető, friss zenét kért - és kapott. Szintén az ő ötlete volt a brit, tamil származású énekesnő-zeneszerő M.I.A. szerepeltetése, akinek egy dala szerepel egyébként a Vexille OST-n is. A sountrack lemez M.I.A. tulajdonában levő N.E.E.T. kiadónál jelent meg. A készítésről bővebben: itt egy interjú. Magáról a zenéről most nem írnék részletesen, mert annál értelmesebbet úgysem tudok mondani, hogy szerintem megérdemelte a díjakat. Inkább hallgassunk bele (itt is), vagy vegyük meg.

Takashi Yamazaki 2002-es, japán scifije A begyűjtő címmel nálunk is ment, dvd-n kapható. A főszereplő poszteralak Takeshi Kaneshiro, a sztori: Nyolcvan év múlva az emberiség ideje lejár. Utolsó reménységünk egy vakmerő időutazó, aki visszatér a múltba, hogy megváltoztassa a történelmet. Látványos film volt, sok bugyutasággal és jó zenével, amely a hish-tech harci jelenetekhez illően részben pörgős, elektronikus alapokon nyugszik. A zeneszerző Akihiko Matsumoto, aki a Bayside Shakedown, Space Travelers filmek mellett a Resident Evil playstationös játékokhoz komponált zenét.

A sountrack a film évében jelent meg, az EMI kiadásában, és tartalmazza a film dalait, kivéve a végén hallható Lenny Kravitz dalt, amelynek "Dig In" a címe. A lemezen változatos zenei stílusokat hallhatunk, de ennek ellenére valamennyire egybeforr a benne található sokminden (itt fülelhetünk). Van zenekari, vonós szám, rockos technó, lírai, rappelős pop. Kellemes körutazás a lemez, a számomra már feledésbe merült film talán legjobban sikerült része.