Keleti Szél <ázsiakult>

De semmi nyoma a The Borrowersnek (Kari-gurashi no Arietti), ami a legújabb, még tavaly nyáron bemutatott Ghibli film. Trailer van, de a nagy várakozástól félek, még a végén nem is lesz olyan jó. Egyedül a franciák mázlisták, ott 12-én mutatják be a filmet, és júliustól kapható is blu-rayen. Hogy miért pont ott, nem tudom, de némiképp kapcsolódik, hogy a zeneszerző is francia. A film soundtrackjét Cécile Corbel (sz. 1980) hárfás énekesnő jegyzi, és már megjelent lemezen. A főcímdal, Arrietty's Song társszerzői Simon Caby és Yôko Ihira.

Jackie Chan 2001-es, hongkongi filmjéből csak arra emlékszem, hogy szórakoztató volt, és Isztambulban játszódik. Visszahallgatva azonban a sodró lendületű, izgalmas filmzenét, kedvem lenne újra megnézni a filmet. A zeneszerző Peter Kam, aki nagyon sokoldalú művész, mindenféle hangulatokat, zenei, népi stílusokat meg tud jeleníteni, a Makaón játszódó Isabella mediterrán dallamait, vagy a zseniális Warlords soundtrack általa jegyzett dalainak nagyzenekari eposzait egyaránt imádtam. Sőt, sajnos ő az egyik legtöbbet ki nem adott zeneszerző is a toplistámon, akitől olyan remek filmzenéket nem vehetünk meg, mint pl. a Reign of Assassins, Shinjuku Incident, Protégé, Bodyguards and Assassins és legutóbb a Detective Dee.

Bár a térhatású fűrészelés abszolút hidegen hagy, érdekességképp azért megjegyzem, hogy a horrorfilm soundtrackjén három japán zenekar dala is megtalálható. Az egyik szám a Boom Boom Satellites - What Goes Around Comes Around, másik a Dir En Grey - Hageshisa to, Kono Mune no Naka de Karamitsuita Shakunetsu no Yami c. (eddig) kiadatlan száma, a harmadik pedig Wagdug Futuristic Unity (Hiroshi Kyono) – Ram The Crush.

Végre meglett a The Drummer (Zhan. Gu) soundtrackje, máig bánom, hogy annó visszatettem a polcra egy német mediamarktban. Mit keresett ott? A film zeneszerzője, Andre Matthias német, és ott is jelent meg - a hongkongi verzió mellett a másik kiadású - cédé, Die Reise Des Chinesischen Trommlers címen. A dobos számokat (hármat) pedig a tajvani U-Theater zenekar adta elő. A zenét a hongkongi filmfesztiválon is díjra jelölték. Már a film megnézésekor megjegyeztem magamnak, hogy milyen jó, és tényleg az. :) Az amazon szerint szomorú cselló-szólókkal teli kamarazene, ha muszáj besorolni valahova. Nagyon szép zene, és kristálytisztán is szól. Abszolút megállja a helyét önmagában is, tele van gyönyörű, harmonikus egységbe rendeződő, fúvós és csellódallamokkal, néhol hárfa szól, és szívverésnek ható dobok. Az ütős számokon kívül végig lírai a zene, de mégsem giccses. A 22., utolsó dalt (Loser) pedig a Monkey Insane nevű, tajvani numetálbanda adja elő. A csellószólókat Trey Lee játssza, itt egy kis ízelítő. Néhány számba még a zeneszerző weboldalán is belehallgathatunk.

Az Ip Man 2 filmzenéjéről nem tudok többet mondani azon kívül, hogy kellemes. A film első részének zenéjéhez hasonló a folytatás is, amit szintén Kenji Kawai írt. Talán kicsit karakteresebb a nyitó szám, vagy lehet, hogy csak a számomra volt hangsúlyosabb, amiért moziban láttam a filmet, és az első 1-2 percben volt igazán a csúcson az érdeklődésem és figyelmem iránta. Szép, epikus, vonósos instrumentális zene, egy kis kínai, népi hangzással. A megfelelő jeleneteknél jó drámai, komoly (vagy éppen komor) hangulatú dallamokat hallunk, a fő téma pedig vissza-visszatér. Tetszik is, amilyen finoman, néha csak 5-6 hang idejére jelenik meg, viszont egész gyakran. Ezzel együtt kissé funkcionális zenének érzem ezt, ami a háttérben remekül teszi a dolgát, de nem veszi el a figyelmünket a filmtől, és így, magában hallgatni már nem annyira érdekes. Filmzenekedvelőknek azért mindenképp ajánlható.

Mégis mi mást várhatunk, mint lélegzetelállító filmzenét Shigeru Umebayashitól? Az 59 éves, japán zeneszerző már bizonyított olyan filmekkel, mint Wong Kar-Waitól az In the Mood for Love és a 2046 (ezért több díjat is nyert), vagy a Repülő tőrök klánjának zenéje, a Daisy, a Jet Li-féle Fearless és a Hannibal Rising mellett... A True Legend a harcioreográfus Yuen Woo-Ping rendezése, keleten már bemutatták, illetve szerepelt a Berlinálén is. Előzetes itt.

Sejtelmes, drámai, kínai elemekkel teli, borongós filmzenét hallhatunk a 20 számnos, 54 perces albumon, amelyet idén, év elején adtak ki. Biztos nagyon hangulatos, epikus lesz tőle a film, tele van érzelemmel, mégsem érzelgős, inkább komoly. Finom érzékkel jelennek meg a különböző hangszínek a hagyományos, filmzenestílusú zenekari megszólalásban, akadnak pergős dobok, kórus, fájdalmas-feszült népi pengetős hangszer és furulyaféleség. Kedves, idilli darabok is vannak, nagyon kellemes így, magában is hallgatni a lemezt. A film főcímdalával indul egyébként, szokásos módon ebben az egyben van ének, Zhou Xun előadásában. Kíváló sountrack, 10/10 és ha a film is olyan jó lesz, mint amilyennek "hangzik", akkor az idei év egyik nagy sikerét várhatjuk.

A World's End Girlfriendről már korábban is hallottam, mivel szeretem az ilyen elektronikus, post-rock keverék zenéket, némileg hasonló a Monohoz. Katsuhiko Maeda szólóprojectjéről van szó, a zenész Nagaszakiból származik, Tokióban él. A "zenekar" első lemeze 2000-ben jelent meg Ending Story címmel, azóta már egy tucat cd-t kiadtak, melyek közül a 2006-os Palmless Prayer/Mass Murder Refrain a Mono-val közös anyag. Velük voltak észak-amerikai turnén is, egyébként pedig világszerte voltak koncertek, sok európai országban is. Most pedig megjelent a zenekartól az idén ősszel (a japán mozikban)  bemutatott Air Doll c. film zenéje.

A mangán alapuló filmet Hirokazu Koreeda rendezte, és még a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták, a főszereplők: Bae Doona, Arata, Itsuji Itao. Egy felfújható babáról szól, aki lassacskán életre kel, személyiséget alakít ki, majd megpróbál beilleszkedni az emberek világába. Munkát keres, beleszeret egy videotékásba, aztán drámai fordulatok. Trailer.

A filmzene magával ragadott, amint belehallgattam, napokig a lejátszómban maradt. Inkább a zenekar stílusába illik, és nem az a tipikus, pusztán kíséretként értékelhető filmzene, hanem önálló albumként is megállja a helyét. Főleg elektronica, ambient, de klasszikus elemek is találhatók benne, nagyon bájos, csilingelő hangokkal, tingli-tangli zongorázással, szívhez szóló hegedűvel. Eszméletlen szép. A számcímek japánul vannak, már a rövd intrót követő első daltól a hideg futkos a hátamon. Elég sok a pittyegős hang, hárfa, szólózongora, music box a lemezen, ami talán a főhős babajellegére utal. Ezeket sokszor követi mélyebb hegedűs, csellós szám, amitől helyrebillennek a fülünkbe tódult magas frekvenciák.. Álomszerű az egész, a lehető legjobb reklám a filmnek a lemez, sokak érdeklődését keltette fel a zene. Kedvenc trackek: 2, 8, 12, 21. Egy részlet (11. 誕生会の夢):

Kim adósságokban úszik (úszni viszont nem tud!), elhagyta a barátnője, így egy szép nap a híd szélén találja magát. Csendben eltűnik a Han folyó habjaiban, de reggel egy homokparton ébred. Nemsokára kiderül, egy lakatlan szigetre került, nem messze kiindulópontjától. A metropoliszt átszelő folyó közepén, a város egyik hídja alatt ért partot, egy megközelíthetetlen bozótosban.

Kim továbbra is elkeseredett, épp felkötné magát, amikor hasmenése lesz, aztán idővel egész hozzászokik a nomád életmódhoz, amelyre száműzetésében kényszerül. Nem ő az egyetlen, aki magányosan él, a távoli toronyházak egyik lakásában egy lány zárta be magát a szobájába (van ilyen Ázsiában, hogy nem jönnek ki évekig), és az internet segítségével él valamiféle álomvilágban. Szeméthegyek közt, a sötétben ül, és csak a Holdat fotózza, mert ott nincs senki. Évente kétszer, mikor légiriadó-gyakorlat van, kihúzza a függönyt, és körülnéz teleobjektívjével a leállt, kihalt városban, ám ezúttal egy igen furcsa alakot pillant meg (Kimet). Egymásra talál-e a két elveszett ember?

A film másik címe: Kim's Island (Kimssi Pyoroogi, 2009). Koreai dráma, némi romantikával és humorral, író-rendezője: Hae-jun Lee. Koreában májusban mutatták be, de nemrég szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is. Főszereplők: Jeong Jae-Young, Jeong Ryeo-Won, Park Young-Seo, Park Yeong-seo, Yang Mi-kyeong. Zene: Kim Hong-jib.

Épp csak belepillantottam, de egyből megfogott. Nagyon hangulatos zenével és képsorokkal indul, valamennyire művészi is, nagyon szép beállítások, képek vannak benne, még a sáros homokot is már-már festőien ábrázolja. Egyszerűen észbontó a film, igazi kincs, már ami az eredeti sztorit illeti és a rengeteg humoros apróságot. Bájos, romantikus végig, és nem a közhelyes, csöpögős módon, inkább abszurd jelenetei által. Tessék megnézni! Előzetes itt.

Filmzene: a rendezőnek második filmje ez a Like a Virgin után, amit csak azért említek, mert annak is Kim Hong-jib volt a zeneszerzője. Korábbi munkái: The Moonlight of Seoul, The Old Garden, The President's Last Bang, A Good Lawyer's Wife, Wedding Campaign OST... A sountracken 25 dal van, köztük a Lizard c. (track 12), amely egy tribute a Hot Potato zenekarnak. Szerintem a filmzene is elég eredeti lett, hangulatos, és túláradó, érzelmes vonósok helyett inkább kedves, játékos dallamokkal operál. Az első pár szám kicsit Beatles-es, aztán dzsesszesebb részek, klasszikus-zenei hangszerelés is felbukkan, miközben a fúvósok vannak előtérben meg egy-két prüntyögős húros hangszer. Kellemes, magában is hallgatható, változatos zene, izgalmas hangokkal. A közepefelé kicsit feltorlódtak a vonós-hárfás, lírai számok, a végén egy gitárdallammal, majd jön a már említett, poppos dal, a Lizard, amiben énekelnek is. Utána visszatérnek a húros, tengerparti, andalító témák, egyszer egy karibi öbölben, máskor Velencében érezzük magunk. A filmből számomra a 18-as track maradt meg legemlékezetesebbként. Aki teheti szerezze be ezt is a film mellé.